A KETCHUP – Az amerikai háztartások 97 százalékában megtalálható. 30 másodperc alatt 3-7 centimétert folyik, zsírmentes, és evőkanalanként alig 16 kalória energiát tartalmaz.  Ez a halszószból paradicsomszósszá átlényegült ketchup, amit a déli államokban a selypítős catsup szóval is jelölnek. Általános elfogadott vélekedés szerint, a ketchup szó a halszósz kínai nevéből eredhet és maláj közvetítéssel került az angolba.

Az 1700-as években történt, hogy Dél-Kínában egy akkoriban népszerűvé vált, halakból, kagylókból, fűszerekből álló és az ottani dialektusban kôe-chiap, vagy kê-chiap néven emlegetett főzetet kezdtek el készíteni. A szósz a brit és holland tengerészek körében hamar ismertté vált, akik aztán az óhazába is elvitték. A gyors terjedést egy 1698 körül kiadott angol szótár is mutatja. Ebben, „felső kelet-indiai szósz” jelentéstartalommal már szerepel a kínaira rímelő hangzású catchup.

A catchup

A catchup első ismert nyugati receptje Eliza Smith, The Compleat Housewife című, 1727-ben, Londonban megjelent, háztartási ismereteket összefoglaló művében olvasható. A recept az eredeti, ázsiai mintákat tükrözi vissza. Összetevői között szardella, hagyma, ecet, fehérbor, „édes fűszerek” (szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér), bors és citromhéj szerepel. A szerző a catchup-ot húshoz való szósz ízesítéséhez használja, amikor „fél pint jó gravy-t, három evőkanál catchup-ot és lisztben forgatott darab vajat” javasol összedolgozni. Eliza Smith könyve azért is nevezetes,

mert másfél évtizeddel később, 1742-ben, éppen ez lett az Amerikában kiadott legelső szakácskönyv. Ugyanerre az időre, a 18. század közepére, a catchup a brit gyarmatosítók elfogadott ételízesítőjévé vált.

Bár a kôe-chiap eredetileg halszósz lehetett, mai modern maláj és indonéz változatában már a szójaszósz egy változatát jelöli. Az indonéz ketjap manis például egy intenzív barna színű, édes (manis), szirup-sűrűségű szósz, amely ugyan hasonló a szójaszószhoz (ketjap kental), de a pálmacukortól jóval édesebb, a fűszerektől pedig komplexebb ízű.

Ketchup, vagy catsup?

A hazánkban is elterjedt ketchup (ejtsd: kecs-áp) írásmóddal Charles Lockyer India kereskedelméről írott beszámolójában találkozhatunk először. Az 1711-es dokumentum szerint:

“Tubbsba a szója Japánból jön, a legjobb ketchup Tonquinből; mindkét terméket nagyon olcsón készítik és árulják Kínában.”

A ketchup alak mellett más elnevezések is előfordultak. Az Észak-Amerikában kezdetben még elterjedtebb és az USA déli államaiban ma is használatos catsup (ejtsd: ketsz-áp) alak első ismert előfordulása Jonathan Swift angol-ír költő és regényíró versében lelhető fel.

A „Markethilli versek” (1730) egyik költeményében (A Panegyric on the Dean…) a kínai/maláj catsup a rosszallóan említett, sózott, szárított mediterrán halikra (botargo) és a kaviár társaságában fordul elő

(ezek a sorok – tudomásom szerint – most először jelennek meg a magyar nyelven, ahogy az írás számos más idézete is):

„Elküldte az ő papjait fapapucsban
A gőgös Galliának raguit készíteni;
Az egészséges kenyér és sajt helyett,
Az ő leveseiket, s húsaikat asztalra adni;
S, a mi ünnepi brit ételeink helyett,
Botargo-t, catsup-ot és kaviárt.”

Miután a Heinz paradicsomos ketchup-ja kereskedelmi forgalomba került (1876), és a háztartások körében hamar népszerűvé is vált, egyre újabb gyártók jelentek meg a termékeikkel. A verseny az elnevezések versenyére is kiterjedt, és az új termékekkel az elnevezések színes, s mára részben feledésbe merült kavalkádja is kialakult. A ketchup, catsup és catchup mellett olyan változatok is felbukkantak, mint a katsup, catsip, cotsup, kotchup, kitsip, catsoup, katshoup, katsock, cackchop, cornchop, cotpock, kotpock, kutpuck, kutchpuck és cutchpuck. Ezek valamennyien paradicsom alapú szószokat jelöltek, s közel hasonlóak is voltak.

Napjainkra három erős márka maradt a piacon: a Heinz Ketchup, a Del Monte Catsup és az elnevezést illetően erősen bizonytalankodó Hunt’s, amelyik nem tudta eldönteni, hogy miképpen is nevezze a termékét. Ennek eredményeként, a Hunt’s fűszeres paradicsomszósza a Mississippitől keletre catsup, nyugatra ketchup, Iowa államban pedig cornchops névre hallgatott. Az elnevezések versenye 1981-ben dőlt el, amikor a Reagan adminisztráció a kethupot a támogatás szempontjából az iskolai étkeztetésben kedvezőbb megítélésű „zöldség” kategóriába sorolta be. Az eltérő elnevezés miatt a Del Monte’s Catsup nem kerülhetett fel az engedélyezési listára, ezért a cég változatlan összetételű terméke hamarosan Del Monte Ketchup néven került a polcokra. Így lett a Del Monte ketchup-jából is zöldség.

A korai paradicsom ketchup

A ma elterjedt, paradicsom alapú ketchup az 1700-as évek végéig ismeretlen volt. Az Egyesült Királyságban és Amerikában forgalmazott dió, vagy gomba ketchup, vagy éppen a Fülöp szigeteken kedvelt banán ketchup kielégítette a kulináris igényeket.  A gomba ketchup évszázadokon átívelő népszerűségére és a 17. század végi catchup szóalak továbbélésére is példa a Scribner’s Magazine szerzőjének merengő mondata 1859-ből:

“Nem emelnék kifogást néhány szelet hideg főtt sonka ellen… kevés gomba catchup-pal, némi Worcester szósszal, és savanyúsággal, vagy hasonlókkal.”

Az újvilági növények közül a paradicsom késői elterjedését az magyarázza, hogy még a 19. század elején is sokan mérgezőnek tartották. A paradicsom alapú ketchup első ismert receptje a Mrs. Samuel Whitehorne szerkesztésében 1801-ben kiadott „The Sugar House Book” című amerikai szakácskönyvben jelent meg. A kétszáz éves leírás szerint:

„Egy száraz napon szedj jó éretteket [paradicsomokat], kezeiddel nyomd szét őket, majd száz paradicsomra számolva adj hozzá fél font [23dkg] finom sót. [Lassú tűzön] kevergesd, hogy oda ne égjen. Amíg meleg, egy ezüstkanállal nyomkodd át egy finom szitán, míg csak a héja marad, majd adj hozzá egy kevés szerecsendiót, 3 szerecsendió virágot, szegfűborsot, szegfűszeget, fahéjat, gyömbért és borsot az ízesítéshez. Állandó kevergetéssel, lassú tűzön főzzed, amíg sűrű nem lesz. Ha kihűlt, tedd üvegbe. Száz darab paradicsom négy, vagy öt üveghez elegendő és két, vagy három évig is jó marad.”

A receptben az akkoriban még luxuscikknek számító cukor nem szerepel, tartósításra is szánt só viszont annál több akad benne. Negyed évszázaddal később, 1824-ben nagyhatású amerikai szakácskönyv jelent meg Mary Randolph tollából, aki történetesen az Egyesült Államok harmadik elnökének, az alapító atyák közé sorolt Thomas Jeffersonnak volt az unokatestvére. A The Virginia Housewife című könyvben az osztriga-, a dió- és a leggyakrabban előforduló gomba catsup mellett már a paradicsom catsup is szerepel. A könyv 162. oldalán szereplő Tomato Catsup receptje:

„[A paradicsomot] csippentsd le, a szárát is csípd le és mosd meg; víz nélkül tedd tűzre, hintsd meg néhány kanál sóval, s gyakori kevergetés mellett, hagyd egy órán át főni; szűrőn, majd szitán passzírozd át; a levet fél pint [236 ml] aprított hagymával, apróra tört szerecsendió unciájának fél negyedével [4 ml], és ha nem elég sós, adj egy kicsit többet, [és] egy evőkanál egész borsot; főzd, amíg csak elég nem lesz két palack megtöltéséhez; szorosan dugózd le. Augusztusban, száraz időben készítsd.”

A paradicsom alapú ketchup a 19. század elején még csak a farmok környékén terjed. Az széleskörű forgalmazás kezdetei is egy farmer, Jonas Yerks (vagy Yerkes) nevéhez kötődnek. A ketchup keresztapjának is nevezett Yerks termékét 1837-ben már szerte Amerikában árusították. Hamarosan mások is követték a példáját és egyre másra jelentek meg az újabb ketchup-ok. Ezek a ketchupok, az alapanyagtól függően három fő csoportba sorolódtak, amit az 1913-ban kiadott Webster’s Dictionary szómagyarázata is mutat: „a catsup gombákból, paradicsomokból, diókból készült asztali szósz”. (A 2. rész itt olvasható.)

 

Csíki Sándor♣