BOCUSE d’OR DÖNTŐ 2017 – Óriási siker! Széll Tamás különdíjas!

Széll TamásBOCUSE d’OR DÖNTŐ, 2017 – A 2017. január 24-25. között Lyonban megrendezett szakács világversenyen, a Bocuse d’Or döntőjében Széll Tamás óriási sikerrel KÜLÖNDÍJAS. Beért a rengeteg munka, a felkészülésre fordított idő, energia és pénz. Beért az összefogás, a csapatmunka. Gratulálunk a csapatnak! 2013-ban Széll Tamás, Garai Ádámmal az oldalán 10. helyezést ért el, ami akkor is már óriási eredmény volt. 2016-ban Széll Tamás és új segítője, Szabó Kevin már megnyerte az európai döntőt, ami vérmes reményekre adott okot. Ez az önbizalommal teli hangulat a verseny előtti sajtótájékoztatón is jól érzékelhető volt. Nem mondták ugyan ki, de érteni lehetett, hogy az első három helyezés valamelyikéért, de leginkább az első helyért

(tovább…)

BOCUSE d”OR DÖNTŐ – MÁSODIK NAP (január 24.): a verseny

Széll Tamás (Lyon, 2017)BOCUSE d’OR 2017 – MÁSODIK NAP – Január 24-én, kedden versenyzett Széll Tamás és Szabó Kevin, és a látottak alapján megállapítható, hogy, ahogyí a sajtóanyag is írja: „kiválóan teljesített a magyar csapat a Bocuse d’Or első versenynapján, a világ élvonalában. A Bocuse d’Or nemzetközi séfverseny lyoni döntőjének első versenynapján, kedden mutatta be a zsűrinek a magyar csapat a tálon felszolgált húsételt és a tányéron kínált vegán fogást. A Széll Tamás vezette csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania, ennek megfelelően bizakodva várják a magyarok a szerdai eredményhirdetést.

(tovább…)

BOCUSE d’OR DÖNTŐ – ELSŐ NAP (január 23.): bevásárlás, stand

Bocuse d'Or 2017 döntőBOCUSE d’OR 2017 – AZ ELSŐ NAP: Január 23-án, hétfőn a magyar csapat is bevásárolt a Metro piacon – Nagy sikerrel indult a SIRHA-n a magyar stand. Január 23-án hétfőn délután háromkor ünnepélyesen bevonult a Bocuse d’Or mind a 24 döntős csapata a SIRHA területére. Természetesen köztük volt Széll Tamás és a magyar csapat is. Négykor megkezdődött a piaci vásárlás. A csapatokat Jerome Bocuse köszöntötte, aki a mostani Bocuse d’Oron fogja hivatalosan is elfoglalni édesapja, Paul Bocuse helyét a verseny élén. Beszédében elsősorban arra hívta fel a figyelmet, mennyire fantasztikus, hogy

(tovább…)