AZT ÍRJA KOGUTOWITZ Károly az 1936-os Dunántúl és Kisalföld írásban és képben című könyvében, hogy a magyar irodalomban addig senki nem írta meg a magyar tájak földrajzát. Született is egy nagyszabású, remek képanyaggal elkészített kétkötetes munkája, amelyet csak ajánlani lehet az érdeklődőknek, bár az első kiadás óta nem jutott eszébe senkinek újra kiadni.
A 21. SZÁZAD elején újra elmondhatjuk, akad magyar író, aki minden kortársánál jobban kötődik a szőlőhegyekhez, és azok népéhez. Szerencsések vagyunk, mert az új évszázad, évezred új hamvasbélája itt van körünkben. A neve: AMBRUS Lajos. Fogadjátok újabb írását! (Cs.S. megjegyzése)
KÜLÖNÖS TERRÉNUMA a dokumentációnak az akvarellfestés – archivál, de mégis némi esztétikai többletet nyújt. Pedig bevallottan nem akar „művészkedni”, inkább csak rögzíteni, helyzetbe hozni, nézőpontot adni. Esetleg emlékeztetni. Azzal a ráadással kecsegtet: elképzelheted a legnehezebbet, magát az időt; azt, amit megjelenítek – régmúltat, tegnapot, de leginkább a ma reggeli fényeket.
A SOMLÓ VÁRAT még a 20. század elején rekonstruálni lehetett: csúcsíves építészeti jellegéből 14. századi keletkezésre következtethetünk – valamelyik hatalmas dunántúli család építette.
TÉL DEREKÁN a szüretre, a simogató melegre, Krúdy, Márai, Berzsenyi, Kisfaludy, Jókai, Babits, Hamvas, Tatay, Ady, Mészöly szüretére gondolni több, és más, mint könnyedén emlékezni. Senki nem írt a szüretről az elmúlt időkben mélyebben és megérintőbben, mint éppen Ambrus Lajos író, kedves barátom. Ajánlom mindenki figyelmébe. (Csíki Sándor megjegyzése)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!