NEM VOLT KEDVEM leírni a ma készített vadonáns új padlizsános cukkini levesem receptjét, ahogy a sárgarépás paradicsomleves receptjét sem, pedig jó volt mind a kettő, sőt, nagyon jó. Talán majd máskor. Azonban, hogy mégse maradjatok olvasnivaló nélkül, következzen újra Ambrus Lajos, az író. Ő az, akit irodalom címén ezen az oldalon igazán érdemes olvasni, mert ritkaság ő, figyelemre méltó, akit becsülni érdemes.
KALÁKÁBAN JÁRTAM CSÍKBAN – mintha valami archaikus szöveget olvasnánk Kriza Jánosnál vagy a még öregebb erdélyi emlékíróknál. Pedig hát a kaláka maga a legkézzelfoghatóbb valóság, s az, hogy Csíklázárfalván járhattam valódi „kalákában”, ha csak másfél napig is, a legnagyobb örömömre szolgált. A kaláka gyűjtést, halmozást, rakogatást jelent a Czuczor-Fogarasi szótár szerint. A székelyek az olyan munkát mondják kalákának, melyet többen összeállva gyorsabb munkával, nagyobb erővel végeznek,
FERESD (Feregi) színtiszta román falu az igen távoli Ruszka-havasokban, a régi Hunyad megyében – a véletlen jószerencse sodort errefelé egy valódi, őszi kalákára. Pontosabban egy kis, hihetetlenül eldugott falu kaláka-ünnepére. Ahogy elhagytuk Dévát, rögtön kezdődött a visszaszámlálás; vagy százötven évet zuhantunk vissza az időben, merthogy jószerivel csak more patrio volna illdomos arrafelé kóborolni. Nem egészen úgy, mint ahogy Jókainál szerepel ez a klasszikus definíció (vagyis ősi, hazai szokás szerint), de azért mégis. Majdnem ugyanúgy. Merthogy szerinte ez a more patrio-féle utazás, ó modern idők, mégiscsak a legjobb.
AZ 1799-es ELSŐ magyar nyelvű földleírásban Vályi András tollából a Ság nevű települések élén van a mi hegyünk leírva tizennégy hasonló nevű puszta, szabad puszta, falu és mezőváros társaságában.
„Magyar falu Vas Várm. földes Ura Gr. Erdődy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Dömölkhöz fél mértföldnyire, Ság nevezetes hegye alatt; határja középszerű, borai jók.”
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!