A VINCELLÉR

ISMERETLEN NŐI HANG hívott telefonon és kedves eleganciával igazított helyre. Azt mondta (egy másik téves információ javítása után), hogy az ő kedves nagypapáját, akit én nemcsak becsülök és szeretek, hanem a legnagyobbak közt tartok számon, a nyilvánosság előtt téves stallumokkal illetem. A rádióban hallotta, meg tán olvasta is tőlem (legfőképpen mások informálták némi kárörvendő mosollyal), hogy én a nagypapát, akit szerfölött tisztelek, sőt gyakran állítom példának a közönség elé, szóval én a tudós és számomra eleven emlékű szakférfiút vincellérnek szoktam nevezni. Márpedig a nagypapa nem volt vincellér.

(tovább…)

CSOPAKI SZERENÁD

NEM HOLMI egyszerű „borszerenádról” volna itt szó, amit Hamvas is emleget – hogy tudniillik képtelen dönteni a mesés nevű Csopak, aztán Arács, Füred vagy Tihany borai között. És arról a sákramentumáról sem beszélnék, amely így kezdődik: „Volt idő, hogy egy egész télen csopakit ittam”. S amely így folytatódik: „Egy kicsit sárgás-rózsaszín pezsgő ital, amely bámulatra méltó arányérzékével állott az édes és a savanykás között. Mértéke, úgy vettem észre, pont három és fél deci volt. Kísérletet tettem másokkal is, és nem volt ember, akinél ne vált volna be. Ebből a borból három és fél deci! Ilyen a csopaki. Ilyen egzakt, kétszerkettő négy bor ez”.

(tovább…)

PRZEMYSL – a magyar Verdun (1915)

A VÉGTELEN szenvedés és a felordító diadal nagy monumentuma, Przemysl – írta lelkes haditudósítóként Molnár Ferenc egyik legjobb könyvében (Egy haditudósító emlékei). Azt a nevet, annak a városét, amelyet én is oly sokszor hallottam emlegetni. De alig-alig helyesen, a sok torlódó mássalhangzó miatt csupán – „magyarosan”. És ez a gyerekkori emlék rögtön ellenkezik is a Kosztolányiéval – ő egyik tárcájában (Egy szál gyufa) épp erről a „magyar szenvedésről” írt, kortársként, a híres várerőd feladása után.

(tovább…)

A POMEGRÁNÁTRÚL – gránátalma

TUDTAM ÉN sokfélét a pomagránátról – de ez a gránátalma-dolog is a titokzatos gyerekkori misztikumok közé tartozott. Először is sose láttunk effélét és innét következik, hogy sose kóstoltuk gyümölcsét. Alma – alma, de miféle? Mi fán terem? Édes? Nemes? Kesernyés? Üdítő? Aztán nehezen is vizionáltam a mesés eredetű, nem különben mesés nevű gyimilcset, mert  valahogy senkinek nem akadt a környéken szabadon tanulmányozható gránátalma fája. Pedig én speciel gyakran hallottam emlegetni.

(tovább…)

A KOLONTÁR SZŐLŐ (Háború)

ARCHAIKUS MILIŐ – egy fekete-fehér filmet gondoljunk el. Van ebben az absztrakt filmben valami, amit én legalább annyira fontosnak tartok, ösztönösen is, mint sok egyéb, ennél láthatóan vagy érzékelhetőbben fontos dolgot. Itt ezen a filmen ne a bolygók és a kozmosz tágas horizontját keressük – inkább egy archaikus kisvilágot. De azt nagyon, azt intenzíven. Az érdeklődő szenvedélyt, a bemutatás vagy rámutatás szigorát, de koncentráltan befelé, magunk felé jelölve az irányt. A fekete-fehér kategória azért fontos, mert redukció van benne – a fekete-fehérben csupaszabb a gondolat, fegyelmezettebb a szerkesztés és szikárabb az értelmezés.

(tovább…)