A húsleves és rántott hús mindent lebíró ereje

HÚSLEVES ÉS RÁNTOTT HÚS – „Gyerekkoromban rendes négy tál étel volt nálunk a vasárnapi ebéd. Például: húsleves, finomra metélt tésztával, vagy tüdőstáskával, főtt marhahús gombamártással és pirított krumplival, valamint ecetes uborkával. A harmadik tál étel hetenként változott, valamilyen pecsenye salátával és befőttel, vagy pedig saját eltevésű és általam eltaposott hordós káposztából származó töltött káposzta, amelyhez mellékletül hirtelen sült karbonádli szeletek sorakoztak szép rózsaszínűen. Végezetül negyedik tálnak következett a sült tészta…” (Kincses Kalendárium, 1965)

Budapest, 1918. december 1.

1918. december elseje a magyar történelem kiemelkedően tragikus napja. A gyalázatos Károlyi-kormány jóváhagyásával és a MÁV segítségével Gyulafehérvárra szállított román küldöttek ugyanis éppen ezen a napon szavazták meg Erdély, a Kőrös-vidék, Bánát és Máramaros csatlakozását a Román Királysághoz.

Reggeli fél hatkor, amikor a másnapi nagygyűlés román küldöttjei még javában horkolva az oldalukra fordultak, a ’Világ’ című lap tudósítója már a fagyos Nagycsarnokot járja. Szombati vizsgálódásának tárgya a vasárnapi ebéd. Mint írja:

„Ma reggel elindultunk, hogy sorra járjuk a csarnokokat és piacokat, mert meg akartuk figyelni, hogy például egy pesti asszony hogy és hol szedi össze a holnapi, a vasárnapi ebédet.” Hamar kiderült, hogy „minden van és elég tűrhető árban” és a paprikaárusok és gombások nagy része szerint, akár ki sem nyitnának „mert csak húst, meg halat és baromfit vesznek.” A tudósító tapasztalatai szerint, ezen a napon „a Nagycsarnokban legalább kétszer annyi csirkét adtak el, mint tegnap, viszont főzelék aránylag alig fogyott, dacára annak, hogy a káposztát és sárgarépát valósággal megrohanták.” Tapasztalata szerint, a Garay-téren a legolcsóbb a hús, ahol: „Nagyon sok asszonyságot megkérdeztem, mit főz holnap, vasárnap ebédre és tíz közül kilenc azt válaszolta: csontlevest, birkapörköltet és dalkedlit, vagy lekváros csuszát!”

 

A zsidó-keresztény összeborulás jelképe

Az „Ausztria-Magyarország” nevű, 1918 novemberében becsődölt „családi vállalkozás” másik fő telephelyén, Bécsben is hajszálra hasonló dinamika szerint alakultak a vasárnapi ebédek körüli fejlemények. Joseph Wechsberg a „Kék pisztráng és fekete szarvasgomba” című könyv szerzője szerint, a két világháború közti Bécsben: „Vasárnap a fő étel a rántott hús volt.” A harmincas évek bécsi vasárnapjait a budapestinél sokkal inkább színezte, hogy:

„A vallási különbségek még a nép vasárnapi menüjében is megmutatkoztak; a zsidók rántott húst, a nem zsidók sertéssültet ettek káposztával és knédlivel.”

A borjúból készült rántott hús tehát, polgári zsidó hagyományként indult. A „másik dolgot” (dávár ached), vagyis a tréfli sertéshúst leginkább a jelentősen kedvezőbb ára tette népszerűvé. Az pedig, hogy a „harmadik út”, a „tavaszi rántott csirke petrezselymes újburgonyával és zsenge fejes salátával” közmegegyezéses kultétellé magasodhatott, már maga a fehér asztal melletti zsidó-keresztény összeborulás.

 

Háromnegyede húslevest főzött vasárnap (1959)

Az ötvenes évek legvégén, Dr. Kovács Dénes, az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet tudományos munkatársa egy korabeli felmérésre támaszkodva teszi fel a költői kérdést: „Helyes-e a vasárnapi táplálkozásunk?” A vizsgálat eredményeiben elmélyülve, egyértelművé válik, hogy amit fő vonalaiban akkor látunk, az alig különbözik attól, amit ma is tapasztalhatunk.

Eszerint, a hatvanas évek küszöbén a hazai családok legnagyobb része, csaknem háromnegyede húslevest főzött vasárnap. A megkérdezettek negyedénél, a vasárnapi ebéd húsételei közt első helyen a pörköltek különféle nemei álltak, ám, már minden ötödik családban a rántott sertéshús volt az asztal „királya”. A sültek és párolt húsok is viszonylag jól tartották pozícióikat. A vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy 1959-ben – vagyis a mai nyugdíjasok gyermekkorában – a pörköltek és a rántott sertéshúsok voltak a legkedvesebb vasárnapi főételek.

 

A legnépszerűbb vasárnapi leves a húsleves (1969)

Tíz esztendő múltán, 1969-ben egy újabb, ezúttal négyszázharminc családra kiterjedő felmérésről olvashatunk. Az eredmények aligha okoznak meglepetést:

„A legnépszerűbb vasárnapi leves a húsleves: a megkérdezett családok 70 százalékánál ezzel kezdték az ünnepi ebédet. A húsételek tekintetében sem nagy leleményt árult el a 430 család: a legtöbb helyen a rántott szelet (leginkább karaj) vagy a pörkölt szerepelt az étrenden, s csak kevesen látták szívesen asztalukon a sovány sültet, vagy a párolt húsokat, pedig ezek éppoly táplálók, mégis kevésbé hizlalnak az előbbieknél.” – írta a Hétfői Hírek.

 

Vasárnap mindenki kitesz magáért (1972)

A hetvenes évekre a vasárnapi étkezések „koronája” már egyértelműen a rántott hús, valamint a zsírban sült húsok, amelyekhez teljes joggal hozzávehetjük a töltött káposztát is. Losonczi Ágnes Valóságban megjelent tanulmánya (1972) alapos és sokrétű betekintést enged az érezhető életszínvonal emelkedést felmutató hetvenes évek legnépszerűbb vasárnapi ételeink világába. Kiderül, hogy amíg a hétköznapi ebédeknél még jelentősek a családok közti különbségek, a vasárnap ebédeknél már mindenki igyekszik kitenni magáért: „a vasárnapi ünnepi asztalnál jóformán minden társadalmi kategóriánál kiegyenlítődést tapasztalhatunk. A legelesettebb rétegeknél is.” – áll a tanulmányban.

A tanulmány szerint, 1972-ben: „Egy tál ételt eszik 11,3%, két fogást eszik 20,2%, a bőséges, háromfogásos étkezés 48,3%-ra emelkedik, de a „több,  mint háromfogásos” étkezés aránya is 18,3% lesz, ezen belül a húsos arány mindenütt túlnyomó: 92,4% eszik húst vasárnap az egész mintából.”[…] „A kapkodó, színvonaltalan, elégtelen, olykor szűkös és feltehetőleg nem mindig jó minőségű étkezést igyekeznek jóvátenni a vasárnapi nagy ebédekkel, vagy legalábbis azzal az általános és nyomatékos törekvéssel, hogy a vasárnapi étkezéseknek „adják meg a módját”.

 

Akar-e változtatni a táplálkozási szokásain?

1972-ben arra a kérdésre, hogy „Akar-e változtatni a táplálkozási szokásain?”, a megkérdezettek több mint hatvan százaléka nemmel válaszolt, s ez a vélemény az azóta eltelt kétgenerációnyi idő során sem sokat változ(hat)ott. A húslevesek és rántott húsok (pörköltek, sülthúsok, töltött káposzták) iránti töretlen lelkesedésünk minden kétséget eloszlatva bizonyítja, hogy nincs stabilabb (merevebb) viselkedésmintánk, mint éppen a táplálkozásunk, s azon belül is az ünnepi étkezéseink, köztük a vasárnapi ebédek rendje. Újabb tíz esztendő telik el, s 1983-ban a Magyar Konyha pályázatot hirdet. Valamit ők is tudtak a vasárnapi ebédekről, mert, mint írják:

„tapasztalatainkra, megfigyeléseinkre támaszkodva éltünk a gyanúval, hogy a vasárnap déli rántott hús össznépi szokás. Akkor és most is kijelentjük, nem törünk pálcát a rántott hús rajongói feje felett, nem tartjuk bűnös elfajulásnak a rántott hús folytonos terítékre kerülését. Mindössze helyesnek vélnénk, ha a vasárnapi ebédek új ízekkel, új színekkel és egészségesebb nyersanyagokkal gazdagítanák a családok étkezését.”

S, hogy mennyire is volt sikeres ez a haladó kezdeményezés? A legközelebbi vasárnap déli harangszó idején mindenki, akit csak érdekel, kiderítheti saját maga is! Mert lehet, hogy a déli harangszónak (majdnem) semmi köze Nándorfehérvárhoz, de, hogy a vasárnapi húsleveshez, fehér húshoz, sárga süteményhez annál több akad, az már ziher!

 

APPENDIX

„A vasárnapi ebédet szép csöndeskén megettük, a húslevest, a fehér húst, a sárga süteményt… […] S a vasárnapi vacsorát szép csöndeskén behozták, a húslevest, a fehér húst, a sárga süteményt.” (Kuczka Péter: A vasárnapi ebéd balladája, részlet)

Írta: Csíki Sándor♣