Gundel Károly-díj 2024GUNDEL KÁROLY-DÍJ 2024 – Gundel Károly (1883-1956) ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly–díjat. Olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői. A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével

minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében. Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.

Az Ipartestület a díjazottak nevét minden évben Gundel Károly születésnapján, azaz szeptember 23-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartott sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra.

 

Díjazottak 2014- től

  1. Kalla Kálmán, Hamvas Zoltán és dr. Draveczky Balázs (posztumusz) – 2014.
  2. Jakabffy László, Garaczi János és Bíró Lajos – 2015.
  3. Vomberg Frigyes és Czubor János (posztumusz) – 2016.
  4. Csapody Balázs – 2017.
  5. Rosenstein Tibor – 2018.
  6. Meskál Tibor, Szulló Szabina – Széll Tamás – 2019.
  7. Csizmadia László és Molnár Attila – 2020.
  8. Berkes Gyula, Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd – 2021.
  9. Borbás Marcsi és Macsinka János – 2022.
  10. Pintér Katalin és Nyíri Sándor – 2023.

 

A kitüntetési bizottság tagjai

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete kiemelkedő jelentőségűnek tekinti, hogy a hazai gasztronómiai díjak közül egyedüliként a Gundel-díj adományozása alapszik széleskörű szakmai együttműködésen. 13 szakmai szervezet, 3 intézmény delegáltjai, a Gundel Étterem, valamint a Gundel-család képviselője döntenek a jelöltek munkássága alapján az idei díjazottak személyéről. A kitüntetési bizottság tagjai:

  1. a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
  2. Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
  3. Magyar Éttermi Szövetség
  4. Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
  5. Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  6. Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
  7. Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége
  8. Magyar Éttermi Mesterek Klubja
  9. Chaine des Rotisseurs Baráti Asztaltársaság
  10. Magyar Bocuse d’Or Akadémia
  11. Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete
  12. Stílusos Vidéki Éttermiség
  13. Pannon Gasztronómiai Akadémia
  14. a Gundel család egy képviselője
  15. Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
  16. Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  17. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
  18. Gundel Étterem
A képen: Dr. Török Róbert főigazgató, főmuzeológus (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum), Kovács László a La Fiesta Party Service alapító tulajdonosa, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a Gundel Károly-díj ötletgazdája és a család képviseletében Prof. Em. Dr. Dr.h.c. Gundel János

A képen: Dr. Török Róbert főigazgató, főmuzeológus (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum), Kovács László a La Fiesta Party Service alapító tulajdonosa, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a Gundel Károly-díj ötletgazdája és a család képviseletében Prof. Em. Dr. Dr.h.c. Gundel János

 

Gundel Károly-díj, 2024

A szakmai szervezetek és intézmények konszenzusa alapján a 2024. évi díjazottak: Bicsár Attila és Kovács-Siklós Lázár

Bicsár AttilaA vendéglátásban ismert és elismert séf, 12 éves korában döntötte el, hogy szakács lesz. Dolgozott nagy szállodalánc konyháján, vezetett főzőiskolát, üzemeltetett partiszervíz céget. Élete meghatározó részeként tekint az Alabárdos étteremre, ahol közel 20 éve dolgozott Jakabffy László irányítása alatt. 2017 óta a Sauska 48 executive séfje; az étterem 2022 óta a Michelin által ajánlott hely. Jelenleg a villányi étterem és a hamarosan nyíló Padi Étterem – ami szintén a Sauska család pincészetéhez tartozik- executive séfje. A 25 év alatt megszerzett szakmai tapasztalatát szívesen adja tovább, szeret oktatni. 2015-től kezdve több alkalommal szakmai bemutatókat tartott a METRO vevőakadémián (magyar ételek bemutatása külügyi séfeknek), 2009-ben New Yorkban két alkalommal is prezentált magyar menüket. Az első Hagyomány és Evolúció szakács versenyen 1. helyezést ért el, a Chaine des Rotisseurs magyarországi döntőjén 1. helyezett lett, a világbajnokságon 4. helyet szerzett. Oktatási tevékenység keretében az alábbi versenyeken segített: a Bocuse d’Or magyar válogatója, a Gundel iskola nemzetközi tanuló versenye, a Czifray versenykurzuson és a Chaine des Rotisseurs versenyein. A hazai és a nemzetközi gasztronómiában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Pro Gastronomia díjban részesült. Tagja a Magyar Gasztronómiai Egyesületnek és a Chaine Egyesületnek.

Kovács-Siklós LázárKovács Lázár (Lázár Chef) a Gundel Iskola elvégzését követően a szakmai pályafutását az Alabárdos Étteremben kezdte, Jakabffy László irányítása, mentorálása alatt, konyhafőnöksége idején az éttermet az ország legjobb éttermei közé választották. A ranglétrát végigjárva üzletvezetőként távozott és megnyitotta saját éttermét, a Lázár Vendéglőjét. Kalla Kálmán nyomdokaiba lépve a washingtoni magyar nagykövetség séfjeként dolgozott, melyről az amerikai sajtó is elismerően cikkezett, és közreműködött a magyar kultúra és gasztronómia népszerűsítésében is. Emellett a magyar gasztronómiai műsorkészítés úttörője is, több mint tíz éven át volt az RTL Klub Receptklub c. műsorának séf-házigazdája, így az egész ország megismerte. Napi rendszerességgel jelentkezik a közösségi médiában különböző edukációs, gasztronómiai tartalmakkal, óriási követő táborral rendelkezik. A gasztronómiai rendezvények állandó szakértője, közreműködője, műsorvezetője. Küldetésének tekinti a magyar alapanyagok és a magyar konyha népszerűsítését, a fiatalok motiválását az egészséges étkezésre és a főzésre, rendszeresen tart iskolai főzőbemutatókat. Receptgyűjteményében a tradicionális receptek megreformálásával a hazai kedvenc ételeket modern formába öntötte. A Chaine Egyesület elnökségének tagja, gasztronómiai tanácsadói feladatokat lát el; az Ifjúsági Szakácsversenyek szervezője és technikai igazgatója, továbbá a magyar versenyzők világbajnokságra történő felkészítésében is aktív szerepet vállal. Számos hazai és külföldi verseny dobogós díjazottja, és több hazai és külföldi szakmai szervezet tagja.

Gundel Károly-díj

 

Az ünnepélyes díjátadó

A kitüntetés átadására ünnepélyes keretek között 2024. október 27-én, vasárnap 12:00 órakor kerül sor az MVI által szervezett Gálaebéden, a szakma számos meghatározó alakja, valamint a sajtó részvételével Budapesten, a Gundel Étteremben (1146 Budapest, Gundel Károly út 4.)

  • A gálaebéd házigazdája: Gundel Takács Gábor,
  • szakmai mentora Bíró Lajos,
  • sommelier-je: Fabók Mihály

A Gálaebéd 5 fogásból álló menüjéről négy séf gondoskodik majd.

  • A belépőjegy ára 50.000, MVI-tagoknak 40.000 forint.
  • Jegyigénylés: galaebed@gmail.com és tel.: 20/523-9934.

 

A gálaebéd szervezőbizottsága

 

  • Bíró Lajos (executive chef)
  • Kovács László (MVI elnök, La Fiesta Party Service Kft.)
  • Balázs József (Tacuba Café)
  • Bíró Bernadett (MVI főtitkár)
  • Fehér-Kaplár Mónika (MVI rendezvényszervezés)
  • Fabók Mihály (sommelier)

 

A gálaebéd menüje

 

A gálaebéd műsorvezetője: Gundel Takács Gábor

 Executive chef: Bíró Lajos

A gálaebéd menüje:

Üdvözlő ital

Sauska Brut pezsgő

Amuse bouche – Moldován Viktor és Wolf András – Gundel Étterem, Budapest

Előétel
Melegen füstölt tokhal, sült cékla, zöldalma, hajdina – Nyíri Sándor – Arany Kaviár Étterem, Budapest

Tokaji Furmint 2022 – Sauska Pincészet

Leves
Popcorn krémleves pirított törökmogyoróval – Tóth Ágnes – Gerbeaud Catering, Budapest

Heimann Viognier 2022 – Heimann Családi Birtok

Főétel
Tanyasi csirke vargányával, tejfölös tócsnival – Moldován Viktor és Wolf András – Gundel Étterem, Budapest

Szekszárdi Bonsai Öregtőkés Kadarka 2023 – Vida Borbirtok

Desszert

Napraforgó desszert – Tóth Ágnes – Gerbeaud Kávéház és Cukrászda, Budapest

Mátrai Zenit Késői Szüret 2022 – Bárdos Pincészet

 

Díjátadó koccintáshoz

Kreinbacher Brut Classic Magnum 2019 pezsgő – Kreinbacher Birtok

 Sommelier: Fabók Mihály

 

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)