LIDL MAGYARORSZÁG – A naponta változó árak minden rendszeresen vásárló számára jól ismertek. A helyzet különösen az élelmiszerek árainak emelkedésében érhető tetten. Rendszeres Lidl-be járóként, törzsvásárlóként a saját pénztárcámon érezhettem én is a brutális drágulást. Ezért is hír az, ha ez a cseppet sem véletlenül kialakult helyzet megállni, sőt, visszafordulni látszik. A Lidl-nél már ez történik, amit a sajátmárkás vaj árának csökkentése is mutatott. Magunk közt szólva, megérne egy misét annak a vizsgálata is, hogy mitől

szálltak el mindenütt és ilyen mértékben a vaj (és még hosszan sorolhatnánk) árak, de most maradjunk az örömteli,  pozitív hírnél, mert végre van pozitív hír is a külföldi tulajdonú(!) élelmiszer kiskereskedelemben. A Lidl által kibocsájtott sajtóhír erről a FOOD&WINE által megtapsolt, biztató folyamatról számol be:

 

Közel 200 termék ára csökkent a Lidl-ben

A Lidl Magyarország az év eleje óta közel 200 termék árát csökkentette tartósan azzal a céllal, hogy vásárlói számára a lehető legjobb árakat tudja biztosítani. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett termékek akár 25 százalékkal olcsóbban beszerezhetők. A piacvezető áruházlánc minden esetben azon dolgozik, hogy vásárlóinak a lehető legjobb áron kínálja termékeit, ezzel összhangban figyelemmel kíséri a fogyasztói igényeket és a piaci változásokat is. Ezt támasztja alá a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérésének mai napon megjelent eredménye, mely alapján elmondható, hogy a fogyasztók szerint a Lidl a legolcsóbb FMCG-hálózat 2023-ban Magyarországon. A vállalat 2023 január elsejétől folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezdett, és ezidáig mintegy 200 termék árát mérsékelte. Az érintett árucikkek között helyet kaptak többek között sajtok és egyéb tejtermékek, gyümölcslevek, szendvics feltétek, valamint a mustár vagy akár a bacon is. Így például a rizs ára 11%-kal, a vegyes virágmézé 240 forinttal, míg a 400 grammos körcikkelyes sajt ára pedig 350 forinttal csökkent.

„Hosszú és nehéz tárgyalási periódus eredményének könyvelhetjük el, hogy számos termék esetében kedvezőbb beszerzési árakban sikerült megállapodnunk beszállítóinkkal. Januártól ezidáig 200 termék fogyasztói árát tudtuk csökkenteni, melyeknek mintegy fele legalább 5 százalékkal kerül kevesebbe, közel harmaduk esetében pedig 10-20 százalékkal mérsékeltük az árakat. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a következő hónapokban újabb és újabb tartós árcsökkentéssel álljunk a magyar emberek, családok mellett.” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az intézkedéssel tehát a diszkontlánc a heti akciókon felül számos további kedvezményes terméket kínál a vásárlók számára, ráadásul tartósan. Mindezeken túl további megtakarítást jelentenek a Lidl Plus applikációban elérhető, heti szinten 10-12 akciós árucikket jelentő kuponok, a kaparós nyereménykártyák és a vásárlási limitek elérése után járó ajándék termékek vagy számlavégi kedvezmények is.

 

Lidl Magyarországról

Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő élelmiszerlánca. A Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma pedig már 197 áruházzal van jelen hazánkban, és közel 8000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat 2004-es magyarországi piacra lépése óta töretlenül fejlődik: nem csak a diszkont szegmensben ért el vezető szerepet, de forgalmát tekintve az élelmiszer kiskereskedelmi láncok között is a legdinamikusabb növekedést tudhatja magáénak. A vállalat emellett különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében, ennek köszönhetően termékeinek közel 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be. A Lidl Magyarország 2023-ban ismét elnyerte a Top Employer Hungary minősítést.

 

A sajtóanyag felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣