Sirha, Budapest, 2022SIRHA 2022 – Március 22-24. között ismét megnyílik a Sirha Budapest, Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása. A megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 16 ország 300 kiállítója, három pavilonban, 20 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait, fejlesztéseit. Idén ismét a Sirha Budapesten rendezik a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjét. A Sirha Budapest kiállítást 2014 óta, két évenként rendezik

Budapesten, így az egyetlen olyan rendezvény, amelyből – a járványhelyzet ellenére – nem maradt el egy sem az elmúlt évben. A hazai kiállítók mellett ezúttal 16 ország képviselteti magát, köztük Litvánia, Franciaország és Görögország. Számos ország (Ausztria, Csehország, Németország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) egyszerre több kiállítóval jön Budapestre. A legnépesebb külföldi delegáció az olasz: Itáliából húsz cég érkezik. 

 

Konferenciák, előadások

Az előadások szervezői között ott lesz a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), az IIDC Austria GmbH, a Halal szabványok tanúsító szervezete, a Pannon Gasztro Akadémia (PGA), valamint a Felelős Gasztrohős.

A Bocuse d’Or Europe

2016 után ismét Budapesten! A Sirha Budapest kiállítással egy időben rendezik a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjét. Ez lesz a teljesen megújult Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ egyik első nemzetközi megmérettetése. A Hungexpo az elmúlt években fontos küldetésének érezte, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a magyar és a nemzetközi csúcsgasztronómia képviselőinek. Erről a törekvéséről számos alkalommal elismerően nyilatkoztak a Bocuse d’Or francia szervezői is, akik többször hangsúlyozták, hogy Budapest a legalkalmasabb helyszín. Hat évvel ezelőtt Jerome Bocuse, az alapító Paul Bocuse fia „minden idők legjobb rendezésének” nevezte az európai döntőt. 

A verseny a Sirha Budapest utolsó két napján, 2022. március 23-án és 24-én zajlik majd a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A szakmai látogatók díjmentesen regisztrálhatnak a kiállítás honlapján, a Bocuse d’Or iránt érdeklődők pedig napi belépőjegyet válthatnak. 

 

A Sirha Budapest és a Bocuse d’Or közös sajtótájékoztatója

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség Vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón így foglalta össze a hazai rendezés turisztikai következményeit:

„Nagyon hosszan lehetne sorolni a turisztikai hatásokat, de egy biztos: 2016-ban 3000 látogató érkezett hozzánk a magyar piac számára meghatározó országokból, ha csak őket nézzük, már az is jelentős rövidtávú hatás. Most, a turizmus újra indulásával kilakult egy verseny az országok között, hogy ki kerül inkább az utazni vágyók figyelmébe.Egy európai döntő nagy lehetőség, hogy ebben a versenyben országunk reflektorfényt kapjon. A március végi Bocuse d’Or Europe a nemzetközi turisztikai érdeklődők figyelmét Magyarországra irányítja.” Hozzátette, hogy bár a fő fókusz a versenyző csapaton van, az is nagyon fontos, hogy a verseny lehetőséget ad a jövő generációja számára is. „A pandémia alatt sok tanuló, pálykezdő elgondolkozott, hogy biztosan a turisztika vagy a vendéglátás a jó irány. Egy ilyen verseny visszaadja a rangját a szakmának. Ha csak az a 200 tanuló, aki ott lesz, megőrzi a hitét, akkor már nyertünk.” 

 

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Elnöke elsősorban a 2016-os verseny hosszútávú következményeiről:

„2016 után ’divatba’ jött a gasztronómia, rengeteg főzőműsor jelent meg a televízióban, nagyon sokat erősödött a vidék is. Reméljük, előbb-utóbb ezt a Michelin is felfedezi, és a magyar vidéken is lesz Michelin Guide. 2016 egészen váratlan eredményeket hozott, egyre több olyan visszajelzést kaptunk, hogy a Magyarországra látogatók csak az éttermi foglalásaik visszaigazolás után vásároltak repülőjegyet. Ez azelőtt elképzelhetetlen volt. A 2016-os verseny nagyon összekovácsolta a szakmát. Számunkra mi sem jobb pozitív visszajelzés, mint hogy hat év után ismét mi rendezhetjük a versenyt.  Nagyon büszkék lehetünk arra, hogy hol tartunk, büszkék lehetünk a hagyományainkra, a gasztronómiánkra, az alapanyagokra. Reméljük, egyre több magyar séf számára lesz küldetés, hogy a magyar gasztronómia szépségeit ne csak a külföldieknek, hanem a hazaiaknak is be tudják mutatni.”

 

Dalnoki Bence, a magyar Bocuse csapat versenyzője így beszélt a csapatról és a felkészülésről:

„Nagyon szeretem a magyar ételeket, a magyar ízeket, és nekem is az a küldetésem, hogy magyar ízekkel törjek be Európa élvonalába. Eddigi pályám nagy része Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában telt. Patrikkal, a commis-nkkal is van közös múltunk, korábban dolgoztunk együtt a Stand Étteremben is. Mindenképpen magabiztosabbá teszi a felkészülésünket, hogy mindnyájan szinte fél szavakból is értjük egymást, nagyon hasonlóan gondolkozunk és nagyon egy a célunk. Most, hogy ráfordultunk a márciusra, heti hat napot a felkészülésre fordítunk. Vannak napok, amelyeket az előkészítéssel töltünk, és vannak napok, amelyeken időre készítjük el a versenyételeket.” 

 

Florent Suplisson, a GL Event gasztronómiai rendezvények igazgatója így nyiltkozott a visszatérésről:

Március 23-án és 24-én meg fogjuk látni, hogy milyen fontos kapcsolatok jöttek létre 2016-ban Magyarországon. Széll Tamás akkori győzelme tulajdonképpen a magyar gasztronómia alapító okirata volt. Azóta sok minden történt itt Magyarországon, jelentős szimbolikája van annak, hogy visszajövünk. Ezt a fejlődést szerettük volna lekövetni, meg akartuk nézni, mi történik most Budapesten, milyen nyomait látjuk a 2016-os események. Idén 18 országot fogunk fogadni, két új ország is megjelent: Lettország és Szlovákia, akik új tagjai lesznek ennek a nagy családnak. Az orosz csapat a kialakult helyzetre való tekintettel nem vesz részt, az ukrán csapattal folyamatosan próbálunk egyeztetni, hogy itt lehessenek Budapesten március végén.”

 

Joseph Viola, a Bocuse d’Or Europe 2022 Nemzetközi Szervezőbizottság alelnöke a magyar gasztronómia megújulásról beszélt:

„2006-ban jártam először Budapesten, amikor láttam ugyan, hogy van magyar gasztronómia, de hiányzott belőle az innováció. 2016-ban egy egészen más Budapestet, más gasztronómiát, más vendéglátást, idegenforgalmat láttam. Hatalmas bravo minden szereplőnek, aki részt vesz ebben a megújulásban. Külön öröm, hogy a versenytémákban ismét a magyar gasztronómia DNS-e szerepel, hiszen nagyon fontos, hogy egy-egy verseny alkalmával megtapasztaljuk az adott ország gasztronómiájának esszenciáját.”

 

Ganzer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója így foglalta össze a Hungexpo és a Bocuse d’Or közös történetét:

„A Magyar Bocuse d’Or Akadémia működése a kezdetektől összeforr a Hungexpóval. Mi is támogatjuk a magyar gasztronómia megújulását, a fiatalok lehetőségeit és a hazai alapanyagok térnyerését. Azt gondolom, ez példaértékű együttműködés. Mindenki nagyon kíváncsi volt, hogy 2016 mit adott a magyar gasztronómiának, és mindenki kíváncsi arra is, hogy hova fejlődött ez 2022-re. A Hungexpo a pandémiás idő alatt nem aludt, hanem hatalmas fejlesztések valósultak meg.  A teljes kongresszusi és kiállításközpont megújult, a március végi esemény már ebben a megújult, világszínvonalú környezetben valósulhat meg.”

 

Thierry Guillon-Verne, a Metro Magyarország Vezérigazgatója így fogalmazott:

„Az elmúlt évek hányattatásai után mára kikristályosodtak a vendéglátóipar új normái és kihívásai, mi a METRO-nál pedig készen állunk, hogy ebben az új korszakban is minden szakértelmünkkel támogassuk és maximálisan kiszolgáljuk profi partnereinket. Az év legrangosabb élelmiszeripari és vendéglátó szakkiállításán, a SIRHA Budapesten bemutatjuk azokat a sikeres megoldásainkat, termékeinket és szolgáltatásainkat, amelyekkel segítjük a vendéglátóipar fenntartható fejlődését. Érdeklődő látogatóink olyan szakmai kérdésekre is választ kaphatnak, mint a munkaerőhiány kiküszöbölése, a fiatalokkal való kapcsolattartás, a képzési lehetőségek, a biztonságos ételek biztosítása vagy akár a Bocuse d’Or alapanyagok használata.”

 

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője kiemelte:

„A magyar gasztronómiát, hagyományainkat, borvidékeink szépségét helyezi a középpontba a Hungarian Wine Summit is. A száz fő beutaztatásán alapuló nemzetközi szakmai rendezvényünk célja, hogy a magyar bor kiemelt exportpiacairól meghívott szakértőkkel; véleményvezérekkel, beszerzőkkel, Master of Wine-okkal, szakújságírókkal megismertessük a magyar borok és borvidékek sokszínűségét. Az ötnapos rendezvényhez a hazai és nemzetközi közönség a SIRHA-n csatlakozhat, ahol több mint nyolcvan hazai borásznak biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. Emellett tokaji bor- és pezsgőbárral, a magyar borexport számára fontos szőlőfajtákat és borstílusokat bemutató mesterkurzusokkal várjuk a szakmai közönséget. Igazi kuriózumnak számít, hogy ennyi, a magyar borokat és gasztronómiát szerető és értő szakember egyszerre lesz jelen egy helyszínen”.

Magyar Bocuse d'Or csapat

Szakmai programok

  1. A folyamatosan fejlődő kiállítás szakmai partnerei – a METRO Kereskedelmi Kft., a Magyar Cukrász Ipartestület és a Magyar Pékszövetség – közreműködésével idén is számos programot, konferenciát, bemutatót és kerekasztal-beszélgetést szervez a szakmai érdeklődőknek. 
  2. A Kolonics Zoltán nevével fémjelzett Sirha Budapest Desszert Verseny 2022-ben ötödik alkalommal teremt alkalmat a cukrász szakma hazai tehetségeinek, hogy számot adjanak tudásukról és kreativitásukról egy nemzetközi színvonalú megmérettetésen.
  3. A Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) döntőjében a korábbi évekkel megegyezően, a versenyző csapatoknak egy felnőtteknek szánt háromfogásos ebédet kell megtervezniük és elkészíteniük, a modern gasztronómia jegyében, előre meghatározott nyersanyagköltséggel.
  4. A Sirha Budapest, közösen a Trade magazinnal minden alkalommal meghirdeti Innovációs Termékversenyt, melyen az élelmiszeripari és HoReCa iparágban tevékenykedő cégek bemutathatják a kiállítás témájához illeszkedő innovatív megoldásaikat. A Trade magazin standján, a Jövő Áruházában (Future Store Innovations) a szakemberek vezetett túrán ismerkedhetnek meg a jövőbe mutató kereskedelmi eszközökkel, szolgáltatói megoldásokkal és FMCG termékekkel.
  5. Számos cukrászati és pékipari program is helyet kapott az idei Sirha Budapest programjában. A Magyar Cukrász Ipartestületének szervezésében visszatér a kiállításra a felnőtteknek és tanulóknak szóló cukrászati megmérettetés, a Pataki János emlékverseny. A Testület emellett fagylaltbemutatóval és színvonalas szakmai előadásokkal is várja majd a szakembereket. A kiállításon rendezik a díjnyertes magyar fagylaltok kóstolóját, a Magyarország Tortája 2022. verseny élő zsűrizési körét is. 
  6. A Sirha és a KávéBár Projekt szervezésében, az Alpro partneri támogatásával valósul meg a baristák versenye, a Sirha Coffee Challenge, amely a kávézás kísérőjeként ezúttal a növényi italokat helyezi a középpontba.
  7. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Marco Polo Csoport Ismeretek és ízek című egyedi rendezvényen, innovatív módon népszerűsíti Magyarország mezőgazdasági, borgasztronómiai, turisztikai és wellness szektorának termékeit. Az esemény során magyar és olasz séfek együttműködésében vendéglátó iskolák tanulói és tanárai készítenek magyar alapanyagból olasz stílusú ételeket, a Salus Konyha filozófiáját követve.
  8. A Sirha Budapesten rendezi az Agrármarketing Centrum a Hungarian Wine Summit-ot, amely egy száz fő beutaztatásán alapuló nemzetközi borszakmai rendezvény. A delegáció; borszakértők, véleményvezérek, beszerzők, Master of Wine-ok, szakújságírók 2022. március 20-tól ismerhetik meg a magyar borok és borvidékek sokszínűségét egy, a borrégiókat bemutató kétnapos, vezetett túrán. A nemzetközi kapcsolatépítő rendezvényhez a hazai és nemzetközi szakmai közönség a Sirha Budapesten csatlakozhat 2022. március 22-24. között. A szakkiállításon hetven hazai borásznak biztosítanak bemutatkozási lehetőséget sétálókóstoló keretében, emellett tokaji bor- és pezsgőbárral, valamint a magyar borexport számára fontos szőlőfajtákat és borstílusokat bemutató mesterkurzusokkal várják a látogatókat. 

 

Hibrid kiállítás

A Sirha Budapest idén először hibrid formában várja az érdeklődőket, ami azt jelenti, hogy az élő találkozásokon kívül a virtuális kiállítási térben is elhelyezhetik ajánlataikat a kiállítók, a látogatók pedig könnyedén felvehetik a kapcsolatot kiállító üzleti partnerükkel. A virtuális kiállítás a fizikai rendezvény zárása után további egy hétig látogatható, és a chat funkció kivételével teljeskörűen használható.

A kiállításon emellett online szolgáltatások széles köre várja a részvevőket. Ezek közül az egyik legfontosabb a Hungexpo fejlesztése a Partnertalálkozó, amelynek segítségével az üzleti partnerek előzetesen tudnak egymással személyes tárgyalási időpontot foglalni, jelentősen könnyítve ezzel az üzletkötések előkészítését.

Hasznos információk

  • Helyszín: HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ, 1101 Budapest, Albertirsai út 10.
  • Nyitva tartás: Sirha Budapest – A, G és F pavilon, március 22-24. Minden nap: 10:00 – 18:00

 

Belépés

A Sirha Budapest kiállításra a szakmai látogatók díjmentesen léphetnek be. A belépés regisztrációhoz között.  A Sirha Budapestre belépőjegy is váltható a kiállítás honlapján előzetesen, a helyszínen, vagy a Hungexpo új mobil alkalmazásán keresztül, kedvezményesen. A Hungexpo app letölthető a GooglePlay-ből, illetve az AppStore-ból is.   

További információk a kiállítás honlapján: www.sirha-budapest.com

( A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)

  • Köszönöm, ha elolvastátok! Látogassátok meg a blogot máskor is! Ha tetszett, lájkoljatok!
  • Egyébként más témákban is érdemes a blogon kutakodni. A profik is használják és igazuk van. Ettől profik! A facebook oldalamon is nagyon sok kép található és az instagramon is!
  • Kövessetek és a haza fényre derül!

FOOD&WINE logo