BOCUSE D’OR 2021 – Úgy tűnik, Franciaország megunta a hosszú ideig tartó, nyomasztó skandináv fölényt! Dániát és Norvégiát maga mögé utasítva, 2021-ben az első helyen végzett. Szeptember 26-27-én, a lyoni SIRHA kiállításon megrendezett döntőben a világ 21 nemzeti csapata versenyzett a helyezésekért. A magyar csapat hétfőn került sorra.
A csapat tagjai: Veres István séf, Molnár Bence commis, Széll Tamás coach és Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. A csapat előétele: ratatouille tarte, konfitált paradicsommal, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal. A főétel: garnélával töltött derelye grillezett paradicsom, garnéla-bisque és fehérparadicsom szósz. A desszert egy francia édesség Veres István-módra: paradicsom-eper-bodzavirág baba,
A korábbi évekkel ellentétben a hús prezentálásához mindenki egyforma tálat kapott. A tál mellé egy fém edény járult. A ragut ebben kellett bemutatni. A zöldségek, magvak is szerepet kellett, hogy kapjanak ennél a prezentációnál. A magyar csapat brezírozott marhastefániát és fűszervajjal töltött “Madelaine-t” készített. A hústálon kétféle vegán burgonyaköret is volt: az egyik egy konfitált burgonya hagymalekvárral, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel, a másik egy ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. A tálkában krémes zöldségragu volt sajtszóssza. Volt még brokkoli és sült cékla saláta is tormával és almával.
Társadalmi felelősségvállalás díja: Kolumbia
A legjobb commis díja: Svájc
Különdíj az elviteles ételek kategóriában: Svédország
Legszebb tányér: Izland
Franciaország megunta a skandináv fölényt?
I. helyezett: Franciaország
II. helyezett: Dánia
III. helyezett: Norvégia
4. helyezett: Izland
5. helyezett: Svédország
6. helyezett: Finnország
7. helyezett: Észtország
8. helyezett: Svájc
9. helyezett: Japán
10. helyezett: Olaszország
11. helyezett: MAGYARORSZÁG VERES ISTVÁN SÉF, MOLNÁR BENCE COMMIS
12. helyezett: Szingapúr
13. helyezett: Oroszország
14. helyezett: Thaiföld
15. helyezett: Kolumbia
16. helyezett: Chile
17. helyezett: Indonézia
18. helyezett: Ecuador
19. helyezett: Tunézia
20. helyezett: Costa Rica
21. helyezett: Uruguay
Itt az újabb megmérettetés – Budapesten
A járvány miatt az idei világdöntőre a megszokott időpont után bő fél évvel került sor, ami némiképp megzavarta a szokásos ritmust. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia ezért már a következő verseny készül. A magyar döntő október 21-én lesz. Ezen Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István vesz részt. A tét a szokásos: a verseny győztese képviseli Magyarországot a 2022. márciusában megrendezésre kerülő budapesti Európa döntőn.
Gratulálok a magyar csapatnak, s mindenkinek, akinek köze volt e kiváló szerepléshez!
Csíki Sándor♣
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!