KÁLI ART-PARK (KAP) – A Káli Art-Park története 2020-ban kezdődött, amikor a Káli Art Inn tulajdonosa és házigazdái a panzió területén szerettek volna helyet biztosítani egy szabadtéri szoborparknak. Köveskál méltán híres a vendéglátásról, gasztronómiáról, és a KAP alapítói azt gondolták, az ide látogató közönség számára érdekes programokat biztosíthatnának ezzel a kulturális helyszínnel. Az alkotásokat bemutató park a Káli Art Inn virágoskertjében kapott helyet.

Az itt kiállításra kerülő képzőművészeti alkotásokat pályázat útján választották ki, a beérkezett műveket szakmai zsűri bírálta el. A tulajdonos elképzelése, hogy évről évre újabb tenderek kiírásával, időszakos kiállítások várják majd az érdeklődőket. A zsűri által a legjobbnak választott alkotás kapja a Káli Art Díjat és az alkotás innentől állandó jelleggel megtekinthető lesz a kiállításokon, ami idén Cseh Lili, Egem2 műve lett. Az ötletgazdák nem titkolt célja, hogy a KAP létrehozásával újabb színt hozzanak a köveskáli kulturális programlehetőségek közé, és ezzel növeljék a képzőművészet népszerűségét a környéken.

Az idei évben több mint kéttucat pályamunka érkezett, melyek közül a hattagú zsűri

  • Topor Tünde, művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője,
  • Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének vezetője,
  • Szabó Ádám, szobrászművész, egyetemi docens,
  • Molnár Júlia, a Káli Art Inn Kft. tulajdonosa,
  • Héjja Róbert, a Káli-medence turisztikai egyesület elnöke, valamint
  • Tóth Pál Sándor, art consultant, műtárgykezelő, a GalleryTool társalapítója –

13 művet választott ki a pályázó szobrászok alkotásai közül, amelyek egy éven át lesznek megtekinthetők a KAP-ban.

A 2021-ben kiállított művek alkotói: András Bojti, Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gergely Réka, Gilly Tamás, Kalmár János, Kecső Kristóf, Mindák Gergely, Nagy Dániel, Szirmai Nóra, Szabó Menyhért, Tímár Elvira és Veres Balázs

A 2021-ben kiállított művek alkotói: András Bojti, Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gergely Réka, Gilly Tamás, Kalmár János, Kecső Kristóf, Mindák Gergely, Nagy Dániel, Szirmai Nóra, Szabó Menyhért, Tímár Elvira és Veres Balázs

„Nagyon örültem a pályázatnak, mert végre magánmecenatúra! Mert olyan műfajt hoz helyzetbe, a szobrászatot, amire mostanában inkább csak a rossz köztéri példák miatt irányult figyelem. Mert vidék, de olyan régió, ami már eleve megköveteli a jó műveket, és olyan helyszín, aminek a múltjából és a hagyományaiból organikusan tud következni egy ilyen önerős, mégis nagyvonalú projekt. És annak örültem a legjobban, hogy fantasztikusan olajozott zsűrizés zajlott a kiválasztásnál, szinte mindenben konszenzussal, aminek a vége a kortárs magyar szobrászat sokszínűségét is bemutatni képes szoborkert lesz.” – emlékszik vissza Topor Tünde a pályázati időszak kezdetére.

A pandémia a képzőművészetet is hátrányosan érintette. A múzeumok és a kiállítótermek zárva tartottak, az alkotók kevés megrendeléshez jutottak. Ez az évről-évre kiírásra kerülő pályázat lehetőséget kínál a szobrászok számára, hogy minden évben megmutathassák magukat a nagyközönségnek, és persze egy potenciális vásárló rétegnek, hiszen a kiállított tárgyak mindegyike megvásárolható, amelyekre már a kiállítást megelőzően is nagy érdeklődés mutatkozott.

2021-ben a fődíjat Cseh Lili Alkotása, az Egem 2 nyerte el.

2021-ben a fődíjat Cseh Lili, az „Egem 2” alkotásával nyerte el. A mindenkori Káli Art Díjat nyert alkotások a KAP gyűjtemény részei.

„A művészi érzékenység leképezi napjainkat, érzéseinket, így válik láthatóvá egy-egy műalkotás révén mindaz, amit az alkotó gondol az őt körülvevő világról. A szobrászat nehezebb helyzetben van mint a festészet vagy fotóművészet, hiszen az alkotások nagyobb tereket igényelnek, így kevés magánlakásba/házba jutnak el. Közterületi kiállító helyszínek kellenek a bemutatásukra, amire tökéletesen alkalmas a Káli Art Inn területén található meseszép virágoskert, ami szabadon látogatható minden nap 9 és 19 óra között. A Káli- medencében élők és az ide látogatók egyaránt különböző benyomásokat szerezhetnek a kiváló művészek alkotásai révén, érzésekről, pillanatokról. Nem utolsó sorban pedig, a Veszprém 2023 kapcsán Magyarországon belül Köveskálra érkező külföldiek, megismerhetnek egy kis szelete a magyar kortárs képzőművészről .” – összegezi Döbröntei Ildikó, a Káli Art Inn háziasszonya a KAP kialakításának fontosságát.

  • A Káli Art-Park, minden nap 9:00 és 19:00 óra között díjtalanul látogatható. 

 

Káli Art Inn

A KAP-nak otthon adó Köveskál a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legértékesebb gyöngyszemében, a Káli-medence területén található, ami télen nyugalommal, tavasszal tündöklő újjászületéssel, nyáron pezsgő élettel, ősszel pedig elbűvölő színpompával várja az érkezőket. Ebben a csodás környezetben kezdte el a működését több mint 20 éve a Káli Art Inn a 17-18. században épült két központi épülettel és a hozzájuk tartozó melléképületekkel.  A főépület az elmúlt 100 évben többször cserélt gazdát, és egy rövid ideig még tiszti kaszinóként is működött.  A majdnem eredeti állapotban fennmaradt épületegyüttes ma 3 lakosztálynak ad helyet. Az art hotelhez tartozó vendégház 2000-ben nyitotta meg kapuit 15 szobával, majd 2009 óta étteremmel is kiegészülve várja a vendégeket.

„A panziónk és a hozzá tartozó étterem számos nemzetközi és hazai elismerést kapott az évek folyamán. Ezek közül a legkiemelkedőbb a 2010-es Sunday Times, ami a 100 legjobb európai szálláshely közé választott bennünket. De nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy 2013 és 2018 között a TripAdvisor utazói által az ’ajánlott szálláshely’ címet minden évben mi nyertük el.” – mondja Ildikó.

A Káli Art Inn létrehozásakor a valódi értékteremtés, értékmegőrzés volt a fő szempont. Épp ezért a mai napig a kertben a növények organikusan tudnak utat törni maguknak, és ahogy az újépítésű szálláshelyek is igazodnak a meglévő épített örökséghez, úgy a parkrész is hasonló elképzelésekkel lett kialakítva. A környezethez, az identitáshoz való igazodás jellemzi az étteremben kínált fogásokat is.

A képzőművészet valódi értéket és stílusos életteret teremt mind vendégeinknek, mind magunknak. A Káli Art Innben egyértelmű számunkra, hogy a szobák és a közösségi terek dekorációiként nem tömeggyártott képek kerülnek a falakra, hanem eredeti, értéket képviselő művek. Ebben a környezetben méltó helyükre kerülnek mind a kortárs, mind pedig a régebbi alkotások, úgy mint a mindennap használat eszközeink, például a vacsora terítékéül szolgáló antik étkészlet, de a legtöbb szoba bútorzatát is említhetném.” – fűzi tovább a gondolatsort Döbröntei Csaba, Ildikó férje és vezetőtársa.

Magazin Galéria

A Káli Art-Park szinte folytatásaként, a falu főutcáján található az egykori tehénistállóból kialakított, a klasszikus népi építészetet és az ipari dizájn megoldásait tökéletesen ötvöző Magazin Galéria több mint 200 kortárs alkotással, amelyek között a festménytől a grafikán és kisplasztikákon át a vibráló, élénk színű afrikai iparművészeti textíliákig minden megtalálható. A galéria tulajdonosa saját gyűjteményének darabjait állítja itt ki, melyek az elmúlt 40 évben a bécsi lakását díszítették. A KAP és Magazin Galéria tulajdonosai ezzel a közös gondolkodással és együttműködéssel egy kulturális centrumot remélnek kialakulni a Káli-medencében.

 

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)