BORVÁR BORKERESKEDÉS – Par Excellence díjas a Borvár. Interjú Járdány Krisztiánnnal

BORVÁR BORKERESKEDÉS 2020 – A Magyar Sommelier Szövetség Elnöksége 2014-ben határozott arról, hogy Par Excellence elnevezéssel díját alapít, amelyet évenként olyan hazai szakembereknek ítél oda, akik magas színvonalú  tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, a vendéglátó munka megbecsültségének növeléséhez,

valamint a vonatkozó szakmai ismeretek széleskörű terjesztéséhez. 2020-ban a BorVár Borkereskedés nyerte el a borkereskedők Par Excellence díját. Nagyinterjúnkban a cég tulajdonosa, Járdány Krisztián mesél az elmúlt tizenöt esztendő hányattatásairól, sikereiről.

 

JÁRDÁNY KRISZTIÁN (43) – a Borvár Borkereskedés tulajdonosa, környezetgazdálkodási agrármérnök, okl. vidékfejlesztő agrármérnök. Doktoriját a Szent István Egyetemen „A Duna Borrégió szerepe a helyi gazdaságszerkezet-átalakítási folyamatokban” címmel írja.

 

Szőlész-borász múlt nélkül

A családból soha senki nem foglalkozott szőlővel, borral. Az egyetemen persze tanultunk szőlészetet, borászatot, de közel sem olyan szinten, mint egy szőlész, borász. Az áruszállítás előtt egy évvel én még egy dísznövény kertészetben voltam nagykereskedelmi értékesítési vezető. Ekkor történt, hogy a kertészet vezetőjét, Bélát, meghívták Pécsre, egy konferenciára. Béla nem tudott elmenni, ezért elküldött engem. Én ott ismertem meg Solymos Gergő feleségét, Mónit. Pécsről elhoztam kocsival Pestre, s persze közben beszélgettünk. Akkor mondta, hogy a férje, aki a Wunderlichnél dolgozott, áruszállítót keres. Mondtam neki, hogy „nem érdekel, köszönöm, de én szellemi munkát szeretnék végezni!” Aztán egy év múlva, amikor már nem dolgoztam a dísznövény kertészetben és a szakmámban munkát sem találtam sehol, csörgött a telefonom.

 

„Jól van, csináljad!”

Tizenöt évvel ezelőtt kerültem a szakmába. A Wunderlich Borászati Kft-nél kezdtem áruszállítóként dolgozni, azonban csupán három hónapig voltam ebben a pozícióban, amit igyekeztem hasznosan tölteni, ezért a két szállítás közti időben nekiálltam üzletet kötni. Erre engedélyt is kértem a tulajdonosoktól, akik megmosolyogtak, aztán mondták, hogy „jól van, csináljad!” Három hónap után odáig jutottam, hogy több ügyfelem lett, mint az üzletkötő kollégáknak. Ekkor lettem üzletkötő, s csodálatos éveket húztam le a Wunderlicnél. Én akkor és ott kerültem a szakmába, s megmondom őszintén, hogy én addig azt sem tudtam, hogy a bort eszik, vagy isszák.

 

Az értelmiség öntudat veszélyei

Addig-addig szárnyalt az öntudatom, amíg a család majdnem éhen halt. Ekkor hívtak fel, hogy a Wunderlich Borászati Kft. kiszállítót keres. Megértettem az idők szavát és elvállaltam munkát. Egy teherautóval jöttem-mentem a városban.

 

Az indulás

Az Etyeki Pikniken Szűcs Róbert tulajdonostárs odajött hozzám és szólt, hogy „Figyelj Krisztián! Fejezzük be és keressünk helyetted valakit.” Két nap múlva kezdett az utódom, én pedig üzletkötő lettem. Egy hónap múlva aztán majdnem elküldtek, mert annyira örültem magamnak, hogy nem dolgoztam. Persze, nagyon örültem a szép új céges autómnak, nagyon örültem a sokkal magasabb fizetésemnek, nagyon örültem mindennek, de az addigi legrosszabb hónapomat sikerült összehoznom. Rosszabb volt, mint akikor nem voltam üzletkötő, csak szállítottam. Felhívtak, s mondták, hogy két lehetőségem van, vagy ennyit és ennyit hozok, mondtak egy számot, vagy a következő hónapban már nem is kell jönni. Összeszedtem magam és tízezer forinttal sikerült az elvárt összeg fölé másznom, de úgy, hogy már térdre hullva könyörögtem mindenkinek, hogy még egy üveggel rendeljenek. Az ügyfélköröm szerencsére partner volt ebben. Ezt követően négy és fél szép évet töltöttem a Wunderlich Kft-nél. Azokat az éveket, a lehetőséget, a toleranciát a mai napig nagyon szépen köszönöm! Ha ők nincsenek, ma nem lennék borkereskedő, és valószínűleg teljesen más szakmában dolgoznék.

 

„Ha másnak meg tudtam csinálni, magamnak is menni fog!”

A Wunderlich után kereskedelmi vezető lettem egy az óta már megszűnt bor nagykereskedésben. Egy évet dolgoztam náluk. A következő állomás Matyi Dezső cége, a Matias Pince volt. Felépítettük Budapesten a Matias kereskedelmi képviseletét. Láttuk, hogy az öt borvidékről származó borok értékesítése az irgalmatlanul széles választék miatt komoly nehézségekben ütközik. Kitaláltuk, hogy csinálunk egy bor nagykert és a magas brand-értékű borok értékesítésének segítségével a Matias borok értékesítését is elősegítjük. Aztán született egy döntés, hogy az általunk működtetett budapesti bornagykereskedést Pécsre, az ottani logisztikai központba helyezik át és onnan látják el Budapestet is. 2011-ben, amikor ez a döntés született én éppen Párizsban voltam üzleti úton és az Eiffel-torony alatt állva, telefonon hallottam a döntésről és arról, hogy már szállítják is el a borokat. Másnap érkeztem haza és „idegből” megalapítottam a BorVár Borkereskedelmi Kft-t. Úgy gondoltam, hogy ha másnak meg tudtam csinálni, akkor magamnak is menni fog.

 

Minden kezdet nehéz! No, de ennyire?

A cégalapításkor egészen konkréten három egyforma forintom nem volt. Az utolsó fizetésem volt csak, amit még megkaptam. Felmondtam az albérletem, s annak a kauciójából kifizettem egy raktár kaucióját, ahonnan aztán el tudtunk indulni; kölcsönkértem ötszázezer forintot (ennyi volt egy Kft jegyzett tőkéje akkoriban); négyszázkilencvenezer forintért a Hoványtól vettünk egy lepukkant Peugeot Expertet, ami Kecskemétről Budapestre menet meg is adta magát, de korrektek voltak és becsületből megcsinálták. Úgy indultunk, hogy a borászok közül, sokan hozták a bort „hozomra”. Ha eladtam, akkor kell csak fizetnem. Persze volt, aki nem adott, de ezt a mai napig is hallgatja tőlem. (Bent van a portfólióban, nagyon jó barátom, de nem mondom meg a nevét.) Úgy indult a BorVár Kft. hogy nem volt hol laknom. Hol itt aludtam, hol ott aludtam. Volt azonban egy olyan ügyfélköröm, akikkel rögtön elé lehetett indulni. Ahogy a jövedéki engedélyem megkaptam, én már aznap tudtam kiszállítani.

Három hónapig vártam a jövedéki engedélyemre, mert az első raktárra, amit kinéztem, nem adták meg. Ez a raktár a Csepel Művek területén volt. Az építmény tulajdonosával volt ugyan megállapodásunk, de az építmény alatt lévő föld osztatlan közös tulajdon volt ötven emberre. Az ötvenből negyvenkilenc meg is adta a hozzájárulását. A Csepeli Önkormányzatnak kettő négyzetméter tulajdona volt és éppen ők voltak azok, akik nem adták a hozzájárulásukat. Ezen bukott a raktárbérlésünk, s emiatt csúszott az indulásunk három hónapot.

 

„Kicsit éhezgettem is”

Egyedül kezdtem el dolgozni. Kicsit éhezgettem is, laknom sem volt hol, nem volt mobil telefonom, feltöltőkártyás telefonnal dolgoztam. Megcsörgettem az embereket, hogy hívjanak vissza. Naponta kétezer forintért tankoltam. Innen indultam, s ennek az éhezős életmódnak meg is lett a rövidtávú „eredménye”. Kórházba kerültem. 2011-2012 szilveszterét a kórházban töltöttem, de kijöttem, amire az orvosok azért nem esküdtek volna. Ekkorra az egy havi forgalmam volt akkora, hogy ki tudtam belőle gazdálkodni egy részmunkaidős szállítót. Találtam egy sokkal olcsóbb raktárat is, amit a bérbeadóknak ma is köszönök.

A kötelező jövedéki raktárméter 100,00 négyzetméter. A kivett raktár 100,60 négyzetméter volt, amit a vámos egyszerűen nem hitt el. Mondta, hogy „nincs akkora”, mondtam, hogy „de van”, mondta, hogy „nincs”, mondtam, hogy „van”. Ott méricskélte, de egy kis beugróval a sarokban, összejött a 100,60 négyzetméter.

 

„Akkor még sokszor futottam bele jó emberekbe!”

2012-ben az egyetemen megismerkedtem Győri Tímeával, a párommal, gyermekem anyjával. Együtt végeztünk, s lettünk vidékfejlesztő agrármérnökök. Összeköltöztünk, s ő is a cégben kezdett el dolgozni.

Az albérletem megtalálásában ismét az ügyfeleim segítettek. Ők ajánlottak a főbérlőnek. Úgy lett albérletem, hogy megállapodtunk, hogy fél évig nem fizetek, majd fél évig duplát fizetek. Nagyon-nagy szerencsém volt, mert elhitték, bíztak bennem, s persze ki is fizettem, ahogy abban megállapodtunk.

Ekkoriban már akadtak súrlódásaink az indulásnál ötszázezer forintot kölcsönadó tulajdonostársammal, mivel a befektetéséért folyamatosan pénzt szeretett volna kivenni a cégből. Mivel a tulajdonrészét nem tudtam megvenni, pénzre volt szükségem. Elsírtam a gondjaimat Miskolci István barátomnak, aki hívta az ügyvédjét, kifizette az előző tulajdonostársat és azt mondta – „Krisztián, három éved van arra, hogy ezt ugyanennyiért, visszaadd. Három éved van rá, hogy nyugodtan dolgozzál.”

Hetente egyszer bejött a cégbe, összepakolt magának bort, majd odament a kasszához és kifizette. Amikor az ABC-jébe rendelt bort, szólt, hogy húzzam le a kedvezményét. Ilyen ember Miskolci István! Ma is jó barátok vagyunk. Hálás vagyok neki!

 

A bihartordai nagypapa

A párom bihartordai. Egyszer, amikor hazamentünk hozzájuk, szokás szerint beszélgettünk a párom nagypapájával is, aki kérdezgette, hogy mi újság Pesten. Mondtuk, hogy a Timi még nem talált a képzettségének megfelelő állást, velem dolgozik, besegít a cégbe, s nem tudjuk, hogy mi lesz. Valahogy szóba került az is, hogy három éven belül meg kell vennem Miskolci István tulajdonrészét is, erre az öreg odament a fiókhoz, benyúlt, kivett a fiókból másfélmillió forintot és odaadta az unokájának: „Vedd meg lányom!” Így lett Győri Tímea a BorVár Borkereskedelmi Kft. társtulajdonosa 2012-ben. Nélküle valószínűleg sehol sem lenne a BorVár.

 

Munka, munka, munka

Nagyjából ekkor tudtuk meg azt, hogy gyermekünk lesz. Timi úgy dolgozta végig a terhességét, hogy a raktárból ment el szülni. 2013 júniusában éppen a raktárban pakolt, amikor szólt nekem, hogy „Most megyünk!”. A raktárból egyenesen az Árpád Kórházba mentünk. Ott ő kiszállt, én pedig hazamentem az ilyenkor szükséges dolgokért, amiket aztán bevittem a kórházba. A kislányunk, Réka, pontban éjfélkor született. Nem tudjuk, hogy huszadikai, vagy huszonegyedikei, mert annyira úgy álltak a mutatók, de végül huszonegyedikére írták meg a papírokat. Timi a szülés utáni napon már kintlévőségeket kezelt a kórházi ágyában fekve. A lányunk pedig, gyakorlatilag az irodában nőtt fel, annyit dolgoztunk.

 

Az áttörés éve – jó emberekkel

2014-ben egy másik borkereskedésből jött egy olyan ember – Szalay Krisztiánnak hívják – aki tudta ugyan, hogy sokkal kisebbek vagyunk, sokkal szegényebb vagyok, de azt mondta, hogy dolgozzunk együtt, mert ő tud velem dolgozni. Hat évig volt nálunk, míg haza nem költözött vidékre. A mai napig nagyon hálás vagyok neki, nagyon köszönöm a munkáját! A másik ilyen kiváló kolléga, aki már szintén nincsen nálunk, mert ugyancsak hazaköltözött, Gazsó Péter. Őt úgy nyertem meg magamnak, hogy az ügyfelem volt, s amikor neki rosszul ment, én próbáltam segíteni. Vele is hosszú éveken át dolgoztunk együtt, s vezető üzletkötő lett nálunk. Boldogságban váltunk el egymástól és a mai napig tartjuk a kapcsolatot mindkettőjükkel. Ebben is szerencsém volt, ahogy abban is, hogy 2014-ben kezdett el a cégben dolgozni Nemes Attila logisztikai vezető, aki a jobbkezem és akinek szintén nagyon sokat köszönhetek. És ne feledkezzünk meg Kónya Károly kollégánkról sem, akit Attila hozott a céghez szállítónak 2014-ben, jelenleg ő a vezető kereskedelmi képviselőnk. Vicces história, de 2017-ben Károlyt az indulás napján „szedtem le” a Budapest-London repülőjáratról, mert ki akart költözni az Egyesült Királyságba. Akkor lett kereskedelmi képviselő. És aznap este sörözés közben a Flight radaron néztük együtt nálunk otthon, ahogy elszáll a repülőgépe.

 

„Működgettünk, működgettünk”

Működgettünk, működgettünk. A nettó árbevételünk az első évben huszonhárommillió, a másodikban ötven, a harmadikban százhét, a negyedikben kettőszázötvenkettő. Innen ment fel háromszázhetvenháromra. Ebből lett ötszázmillió feletti. Innen viszont már nem nőttünk látványosan nagyot, bár minden évben növekedtünk valamennyit. Tavaly (2019) hatszázhúszmillió volt, tizenkét főállású emberrel. De van egy holdudvara is a cégnek: a könyvvizsgáló, a könyvelő, a szerződött autószerelőnk, aki gyerekkori barátom. Ők ugyanúgy részesei ennek az eredménynek.

A cég életében újabb előrelépést jelentett, amikor 2016-ban kiváltottuk a nagy jövedéki engedélyünket, ami már minden egyéb alkoholtermékre is érvényes. Ezzel elkezdhettünk pálinkát és pezsgőt is forgalmazni, azonban ezek a termékek ma is csak csekély százalékban részesednek a forgalmunkból. 2019-től kisüzemi sörfőzdék söreit is forgalmazzuk. A sörökből, magunkhoz képest, tényleg szépen teljesítünk. Öt sörfőzde, a Szent András, a Hedon, a Mad Scientist, a Hop Top és a Horizont söreit forgalmazzuk.

 

A „Nagy Reccs” után – saját raktárak

2016-ban volt egy „Nagy Reccs” a cég életében. A Soroksári úton, a Közvágóhídon volt a raktárunk, ahol mindenkinek bejelentették, hogy mennünk kell. Igen ám, de akkorra már a cégnek legalább 600-700 négyzetméteres raktárra volt szüksége a működéshez. S, nem mindegy, hogy milyen raktár, mivel a bor tárolására kellett alkalmasnak lennie. Ilyet pedig nem találtunk, mert amit néztünk az vagy hideg volt, vagy meleg, vagyis nem felelt meg. Magas minőségi kategóriás borokkal foglalkozunk és a megnézett raktárak egyikében sem tudtuk volna ezeket a borokat megfelelő körülmények között tárolni. Végső megoldásként egy kétszázharminc négyzetméteres raktárba költöztünk, onnan működtünk, s a többi bort, az árukészlet hetven százalékát különböző baráti nagykereskedések raktárában helyeztük el azzal, hogy ott nem lehetett hozzányúlni, onnan csak a teljes mennyiséget lehetett egyszerre elvinni. Közben folyamatosan kerestük a raktárunkat. Végül találtunk egyet Kőbányán, a Maglódi út 47. szám alatt. Elmentünk, hogy jó, nézzük meg, de akkorra már ott tartottam, hogy vége, bezárjuk a céget, ám csoda történt! Találtunk egy olyan raktárat, ami fölött emelet van, ami alatt pince van, aminek a fala kettőszáztíz centiméter vastag. A raktárban a hőmérséklet soha nem megy tíz fok alá, vagy húsz fok fölé. Ez a volt Globus gyár. Közölték, hogy nagyon szívesen kiadják, de eladó, ezért a felmondási idő csak egy hónap. Gondolkodtam, gondolkodtam, és végül megvettük a raktárt. Ez lett életünk első saját tulajdonú raktára, amiről három nap múlva kiderült, hogy nem fogunk beférni, ezért megvettük a mögötte lévőt is. Így végül, állványozással, ezeregyszáz négyzetméter rakodási felületünk lett. Vettünk targoncát, új teherautót, mindent felújítottunk, s mindezt hitel nélkül, önerőből. Hat év alatt, 2017-ben jutottunk el ide.

 

Borvidékek, borászok, borok, emberek

A móri (és csongrádi) borvidéket leszámítva minden borvidékről vannak ügyfeleink. Nagyjából hetven borászattal vagyunk üzleti kapcsolatban. Az emberi kapcsolatok nagyon sokat számítanak. Nekem egy borásznál sokkal többet számít az emberi kapcsolat, a hozzáállás, egymás tisztelete, mint az, hogy most éppen mekkora savgerinccel készítette el a bort. Én ugyan friss borkereskedő vagyok, csak tizenöt esztendős szakmai múlttal, de látom, hogy a piac megváltozott. A nagytestű, barrique borok irányából a reduktív, gyümölcsös, jobban iható borok irányába mentünk el. Ezen a ponton Szekszárd jött fel nagyon. A mi borfogyasztóinkhoz Szekszárd áll egyre közelebb. Látnunk kell azt is, hogy minél erősebb egy brand, annál jobban eladható. Ez különösen az egri és tokaji termelők esetében szembetűnő. Mindkét helyen nagyon sok borász van, nagy a kínálat, ezért nagyon figyelni kell a márkaépítésre, ár pozícionálásra. E két borvidéken az árakban is nagyon nagy a szórás, ellentétben például Villánnyal, vagy Szekszárddal. Hozzá kell tenni, hogy az árakban jóval nagyobb a szórás, mint a minőségben. És itt jön be az, hogy ki mekkora márkát tudott építeni. A fehérboroknál feltűnő írsai mánia van, ahogy az illatos fehér fajták iránt is nagy a kereslet. Ezek mellett egyetlen örökifjú bor van, az olaszrizling. Fröccsbornak is jó, ezért is szeretik. Az olaszrizlingek közül a villányi (siklósi) és a balatoniak fogynak nálunk. A Mátrát is említhetnénk, azonban a mátrai borokkal az a gond, hogy túl jók és nincsnek elismerve. A Mátrában hatalmas potenciál van! Parádés borok, parádés borászatok. A top-gasztróba szállított boraink döntő többsége mátrai. Amit a legjobban, legkönnyebben el tudunk adni az Szekszárd, Villány, Badacsony és Etyek-Budán a Nyakas. Nekem nagy kedvencem az Alföld is. Leginkább Soltvadkerttől délebbre, de akad északabbra is kiváló termelő. Nagyon szép boraik vannak, miközben méltatlanul hanyagolt a borvidék. Ebben a borvidékben is sokkal több van, mint amit kihozunk belőle.

 

„Becsületesen élni nehéz, de jó!”

Ha valamire büszke vagyok, a családomon kívül, az az, hogy mi pre-finanszírozzuk a bort. Az a bor, ami bejön, még aznap ki is van fizetve, úgy, hogy a számlákon harminc nap haladék van a fizetésre. Meglepő, de a beszállítók, leszámítva egy két esetet, ezt gyakorlatilag soha nem értékelték. S, bár nem kellene, azért fizetem ki azonnal a számlákat, mert volt egy ember, a már említett Miskolci István, aki azt a szemléletet oltotta belém, hogy „Az a tiéd, amit már kifizettél”. Senki nem csinálja így, de ez az én döntésem volt. A másik személy, aki ebben is hatással volt rám, az apám, aki mindig azt mondta, s eszerint is élt, hogy „Becsületesen élni nehéz, de jó!”

 

(Járdány Krisztián szavait lejegyezte és szerkesztette: Csíki Sándor♣)