super pink moon, szuper holdSZUPER HOLD 2020 – Ma, 2020. április 7-én éjjel lesz az idei esztendő legnagyobb teliholdja, egy Szuper Hold, amit „Rózsaszín Hold”, Rózsaszín Szuper Hold” néven is neveznek. Ma „csak” 356.907 kilométerre lesz tőlünk a Hold, és éppen emiatt a „közelség” miatt látjuk majd a megszokottnál jóval nagyobbnak és fényesebbnek, persze, csak ha nem lesz felhős az ég, amire nem számíthatunk. A holdkelte az ország keleti határánál 19:44-kor lesz, Budapesten 19:57-kor, a nyugati határnál közelében pedig 20:07 körül. A Hold egész éjjel alacsonyan jár majd, és a legmagasabb pontján is csupán 35 fok

körüli magasságban lesz. A Szuper Hold kifejezést egyébként egy Richard Nolle nevű asztrológus találta ki 1979-ben. Mivel a holdtölte és a földközelség egybeesésének nincs csillagászati jelentősége, ezért a csillagászatban a Szuper Hold kifejezést nem használják. A bulvár sajtóban azonban annál inkább, mert jól tudható, hogy az embereket viszont annál jobban érdekli a jelenség. Ennek megértéséhez, elegendő a Holdhoz kötődő mesékre, mítoszokra, hiedelmekre gondolnunk.

A Szuper Hold fogalomnak több meghatározása is létezik, de leginkább azt tekinthetjük elfogadottnak, amely szerint Akkor beszélünk Szuper Holdról, ha a Hold a Földhöz 360.000 kilométernél közelebb van. Emlékeztetőül: ma 356.907 kilométerre lesz tőlünk a Hold.

Csíki Sándor