MVI – A Magyar Vendéglátók Ipartestülete immár negyedik alkalommal teszi közzé a vendéglátásról szóló éves statisztikai helyzetjelentését, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan Zerényi Károly, az MVI képviselő testületi tagja állított össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával. A helyzetjelentés alapvetően a KSH által közzétett statisztikai adatokat dolgozza fel, amelyből megismerhető a vendéglátás ágazat 2018-as teljesítménye, kiemelten a folyó- és változatlan áras forgalom alakulása, az üzletszám változása, az egy üzletre jutó napi forgalom, valamint a foglalkoztatási, átlagkereseti adatok és az ágazati ÁFA-kulcsok nemzetközi összehasonlítása is. A folyó- és változatlan áras forgalommal kapcsolatos adatok esetében jelentős változás történt, ugyanis 2019 márciusától a KSH az online pénztárgép

adatokat is figyelembe vevő új módszertan alapján gyűjti és teszi közzé a vendéglátás forgalmi adatait. Erre tekintettel a helyzetjelentésben már az új módszertanra épülő adatok szerepelnek, amelyek megbízhatóbb képet adhatnak a vendéglátóhelyi forgalom alakulásáról. Emellett a munkaerőhiány mérése szempontjából fontos mutatószám, az üres álláshelyek aránya is bemutatásra kerül a jelentésben. Az elmúlt néhány évben az üres álláshelyek aránya a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén szezonálisan ingadozott, de tendenciáját tekintve folyamatosan emelkedett, amely 2019 I. negyedévében a nemzetgazdasági átlaghoz hasonló módon 2,5%-ot tett ki. A KSH-adatokon kívül a HOTREC 2019-es ÁFA-táblázatából pedig kiderül, hogy a szálláshely-szolgáltatás 18%-os ÁFA-kulcsa európai összehasonlításban a harmadik legmagasabb, viszont az étkezőhelyi (éttermi, mozgó) vendéglátásban az étel- és a helyben készített alkoholmentes italforgalomra érvényes 5%-os kulcs Luxemburg után, Románia mellett a második legalacsonyabb. Előbbi szolgáltatás esetében 2020-tól szintén 5%-os kulccsal lehet majd számolni. Ugyanakkor a vendéglátásra érvényes áfa-szabályozás összetettsége miatt továbbra is célszerű lenne, ha a kedvezményes adókulcsot más európai országokhoz hasonlóan valamennyi – az alkoholos italokat kivéve – vendéglátóipari szolgáltatásra (ideértve az elvitelre történő értékesítést és a házhoz-szállítást is) kiterjesztenék.

  • Az immár negyedik alkalommal közzétett helyzetjelentés egyúttal biztosítja a vendéglátással összefüggő fontosabb statisztikai adatok könnyebb áttekintését és időbeli összehasonlítását az érdeklődők számára.

(A sajtóanyag felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣)