MAURER OSZKÁR – „A legjobb dolog a világon: boldognak lenni! Amikor feltesszük a kérdést, hogy „Mi a legjobb dolog a világon?”, nem evidens, hogy tudjuk is rá a választ. Ebből pedig egyetlen dolog derül ki, az, hogy nem tisztáztuk a viszonyunkat az élet alapvető kérdésihez.” Maurer Oszkár Szegedtől nem messze, a ma már Szerbiához tartozó Hajdújáráson él. A Dél-Csongrádi borvidékhez tartozó szőlőültetvényeinek egy része is itt, a másik része pedig az ikonikus Szerémi borvidéken található.

Borászatának jellemző szőlőfajtái a kadarka, furmint, szerémi zöld, kövidinka, bakator, mézes fehér, sárga muskotály, bánáti rizling, fehér kadarka, vadfekete, rajnai rizling, pinot noir, kékfrankos. 15 hektárnyi szőlőterületéhez tartozóan ő gondozza a világ legrégebbinek ismert, 1880-ban telepített kadarkaültetvényét is. Az életéről, világszemléletéről nyilatkozó borásszal Budapesten találkoztunk, s beszélgettünk.

• Te mondtad magadról először, hogy borász vagy, vagy mások kezdték el mondani, és Te rájuk hagytad?

Rájuk hagytam, de egy jó ideig nagyon kényelmetlen volt számomra ez a szerep. Pedig – a délszláv háború előtt és után – szőlészetet, gyömölcsészetet tanultam, és a Kecskeméti Kertészeti Egyetem kihelyezett szőlész-borász képzését is elvégeztem. Ezzel együtt, én nem tudtam borásznak nevezni magam. Úgy éreztem, hogy még nem tudok eleget, még több tapasztalatra, elméleti tudásra van szükségem. 1994-től kezdve foglalkozom borkészítéssel és mondhatni, hogy a kétezres évek elejéig, tehát legalább tíz évig, tizenkét évig tartott ez a szemérmes időszak, amíg énnekem, bizony, ahhoz nem volt önbizalmam, hogy bortermelőnek nevezzem magam.

• Belenőttél a szerepbe?

Lassan-lassan, de igen, belenőttem a szerepbe, ám még ma is óvatosan bánok ezekkel a fogalmakkal. Össze kell jobban szoknunk a dűlőkkel. Rengeteget vagyok a szőlőben, és a borkészítés is az én kezemben van, ezzel együtt, sokkal több tapasztalatra és tudásra van szükségem. Sokat kísérletezem. Az éves bortermelésnek legalább a 60-70 százaléka kísérletezés-hangsúllyal születik meg.

• Meddig kísérletezel még?

Egyre tisztábban látom, hogy mi a helyes irány, mik a célok, és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy alapjaiban kell változtatnom az irányon. Úgy érzem, hogy lassan-lassan, de közeleg a finomhangolásoknak az időszaka.

• Van olyan, hogy Maurer-stílus?

Azt hiszem, hogy nincs. Végül is, egy általános recept alapján működünk valamennyien.

• És lesz Maurer-stílus?

Nem hiszem, hogy lesz, ámbár a borivók szerint nagyon kitapintható és nagyon egyértelmű a stílusom, ami egyébként – ha van – csak a természetességről szól, és semmi másról. Az adott termőhelyek beavatkozásmentes, az adalékanyagok mellőzésével, egyszerű, hagyományos módon elkészített bora az, ami Maurer néven megjelenik. Nincs ebben semmi hókusz-pókusz.

• A borászkodást nagyon intim dolognak érzed?

Bizonyos szempontból annak érzem, mert van egy olyan része, ami nem a tudományhoz tartozik, ami a megérzéseken alapul. Valahol a kulcsa ennek az „egésznek”, nem a tudományos ismeretekben, hanem egyszerűen abban van, hogy az ember együtt tudjon „gondolkodni” a borral, s megértse magát vele, de a bor nyelvét beszélni nem egyszerű. Én majd akkor fogom még nagyobb önbizalommal borásznak érezni magam, amikor erre rá fogok érezni.

• Volt-e borral kapcsolatos, meghatározó élményed?

A hagyományok! A hagyományok fontosak. Amikor 1994-ben először készítettem Kövidinkát úgy, hogy a bogyózás után azonnal préseltem, az apósom majdnem kizavart az udvarából, mert, hogy képzelem, hogy a Kövidinkát héjon áztatás nélkül készítem. Azt mindig is rajta kell hagyni!

• És most hogyan készíted?

Természetesen, héjon áztatunk (nevet), de persze ki kellett, hogy próbáljam így is, úgy is, amúgy is. Kipróbáltam a Fodor-dűlős olaszrizlinget későbbi szürettel, korábbi szürettel, hordóban erjesztve, kis hordóban, nagy hordóban, majd tartályban érlelve, rövidebb, hosszabb ideig. Minden kombinációt ki kellett próbálni, de végül vissza kellet térni az alapokhoz. Az a legjobb megoldás, abból a dűlőből akkor szép a bor, amikor november elején van szüretelve, amikor legalább négy napig van héjon áztatva, amikor finomseprőn áll minimum egy esztendeig, szinte kén-nélkül. Utána tíz éves korábban is még csúcsán van a bor.

• Végül kiderült, hogy az öregeknek mégis igazuk volt?

Persze, én nem is vitatkoztam ezzel, de én sok minden mást is ki akartam próbálni. Végül arra jutottam sok kerülő után, hogy az ősök tudásából kell minél többet elsajátítani. Amikor a Sinka Feri bácsi csak akkor fejti a borát, amikor derült idő van, amikor ezek a bortermelők a mai napig hozzáadott kén nélkül kitűnő borokat készítenek, vagy csak épp annyi ként lát a bor, hogy a hordóban elégetnek egy-két kénlapot. Mindenütt, az egész Kárpát-medencében így készítették a borokat régen. Nem volt hozzáadott kén, nem használtak bentonitot. Stabil borokat tudtak készíteni derítés és szűrés nélkül, alacsony kén-szint mellett. A tízéves boraikat nyitogatják ki, és kitűnő állapotban vannak. Mikor aludt el a magyar tudományos élet, amikor ezt a sok évszázados megtapasztalásokon alapuló tudást teljesen mellőzte és figyelmen kívül hagyta, amikor a modern borászat tudományos alapjait megpróbálta lefektetni? Megszakadt a generációs folytonosság, és valami teljesen új alapokra helyezve próbál a modern kor társadalma bort termelni, de nem ez a jó út. Nem volt hiábavaló az ezer év, vagy a Szerémség esetében még hosszabb szőlő és borkultúra. Azt a tudást ne dobjuk a kukába, mert akkor is mindenki a legjobbra törekedett és megvolt a generációs folytonosság, amikor egy irányba gondolkodtak és cselekedtek, és a meglévő alapokra építettek. Mi ennek a tudásnak hátat fordítottunk.

• Közel áll hozzád a spiritálitás?

Abszolút!

• Melyek azok a boraid, amelyek a legjobban tükrözik mindazt, amit most a borkészítésről gondolsz?

Az összes borunk már a régi hagyományok irányába mutat. Ebben a tekintetben nem tudok kivételt mondani.

• Hogyan látod, mi a Szerémi borvidék jövője?

A múltkor hallottam szerb borászokat beszélgetni, s szerintük a magyarok fogják ismét naggyá tenni a Szerémi borvidéket.

• Miért a magyarok, s miért nem a szerbek?

Mert mi a történelmi hagyományokra alapozunk újból, ők pedig ezt figyelmen kívül hagyják, mert nem annyira hozzájuk kötődik a Szerémi borvidék. Az a jó, ha a jelen a múltra épül. A szerbség teljesen más megközelítésből viszonyul a Szerémséghez. Ők ezért sem tudják, hogy milyen lehetőségeken ülnek, milyen adottságú az a termőhely, és azt sem tudják, hogy onnan hajdan milyen borok készültek. Nekik más dolgok fontosabbak, mint az idők során lerakott szakmai alapok, az, hogy mely fajták, mely dűlőkben érezték jól magukat, s hogyan készültek régen a borok. A magyar alapokat és a római korig visszanyúló történelmi folytonosságot ők figyelmen kívül hagyják. Újvilági borászként viselkednek a borkészítésben, fajtaválasztásban, szőlőtermesztésben. Ettől azonban a Szerémség nem fog visszarajzolódni a térképre.

• Sokat olvasol?

Hellyel-közzel, talán igen. Most a Thuróczi krónikát tanulmányozom. A régiek tudása mindig érdekelt. Humán beállítottságú vagyok. Az irodalomtól kezdve, a filozófián át, sok minden érdekel.

• Az írás is érdekel?

Most épp egy gyermekverset írok, lassan kész is vagyok vele. A Nándorfehérvári csatát írom meg 6-7 éves gyerekeknek, körülbelül tíz versszakban.

• Prózát is írsz?

Sokféle tárgyban ragadtam már tollat. Például arról, hogy mik a „legek”. Próbáltam rájönni az életem során, hogy mi az a „leg”. Ki az, aki azt mondaná, hogy egy agyament kérdés az, hogy „mi a legszebb a világon”? És ki az, aki tud erre választ adni? Én úgy voltam vele, hogy ha ez egy jó kérdés, akkor keressük meg rá a jó választ. Én arra jöttem rá, hogy számomra a legszebb dolog a világon a gyermek mosolya. Az, ami már nem fokozható tovább. S, ugyanúgy: „Mi a legjobb dolog a világon”? A legjobb dolog a világon: boldognak lenni! Amikor feltesszük a kérdést – mi a legjobb dolog a világon – nem evidens, hogy tudjuk is rá a választ. Ebből pedig egyetlen dolog derül ki, hogy nem tisztáztuk a viszonyunkat az élet alapvető kérdéseihez. Úgy éljük le az életünket, hogy nem alakítottunk ki egy tudatos viszonyt, ahol definiáltuk a fogalmat, és értjük, tudjuk, hogy mi a legfontosabb az életben – boldognak lenni. Nem definiáltuk az igazsághoz fűződő viszonyunkat. Egyfelöl, „szomjúhozzuk az igazságot”, másfelől pedig, mi az, ami a legjobban fáj? Pont az igazság! Óriási ellentmondás található ebben. Elfutunk az alapok mellett az életünk során. A legalapvetőbb dolgokhoz sem tudjuk kialakítani a tudatos és egészséges viszonyunkat. A türelemről nincs világos álláspontunk, s békéről sem, ami nem avval kezdődik, hogy elhallgatnak a fegyverek. Ezeket – úgy gondoltam – fontos volt tisztáznom magamban, hogy megértsem a létezés alapvető kérdését, már amennyit én meg tudok érteni, be tudok fogadni, ahhoz, hogy valahol a borokban is meg tudjon jelenni az a fajta letisztultság, ami az életlátásban is helyet kell, hogy kapjon.

Csíki Sándor♣