INDIA konyhája felettébb változatos a Himalája hideg, szélfútta bérceitől a szikkasztó keralai nyárig az éghajlat, történelem, és a rendelkezésre álló alapanyagok különbözősége, változatossága formálja. Ezernyi nép, nyelvjárás, szokás. Abdulhasán Ali ben Nafi, azaz Ziryab, óta a leves kellemes bevezetője az étkezésnek és a spenótnak is szezonja van. A most következő indiai recept meglepően hasonlatos a hazai levesekhez.

Spenótleves – indiai recept

  • Hozzávalók:
  • 4 csésze spenótlevél
  • 1 közepes méretű vöröshagyma, finomra vágva
  • 1 csésze tej
  • 2 evőkanál búza finomliszt
  • 1 evőkanál tejföl, vagy magasa zsírtartalmú tejszín ízlés szerint
  • 2 evőkanál vaj
  • Só, bors

Elkészítése: Alaposan mossuk meg a spenótleveleket és a szárát vágjuk ki. Tegyük fel vízzel főni és rövid ideig főzzük, majd hűtsük, és botmixerrel turmixoljuk le. Serpenyőben olvasszuk fel a vajat és a vajban dinszteljük halvány sárgára a hagymát. Adjuk hozzá a lisztet, és alacsony hőmérsékleten, állandó kevergetés mellett 10 percig folytassuk a liszt pirítását. Ezután adjuk hozzá a spenótpürét, a tejet, ízlés szerint a sót, frissen őrölt borsot és további 4-5 percig főzzük alacsony hőmérsékleten. Tálalás előtt adjunk hozzá tejfölt (tejszínt).

Csíki Sándor♣