tn726c406HÍR: ORSZÁGOS KÖZÉTKEZTETŐI Szakácsverseny (OKÉS) volt a napokban. A versenyzőknek háromfogásos menüsort „Őszváró ételek a modern gasztronómia jegyében” kellett készíteniük hazai, őszi alapanyagokból. A döntőbe került tíz csapatnak három óra állt rendelkezésére, hogy az első fordulóban megtervezett menüből 10 adagot elkészítsenek.

A versenyen az Elamen Zrt és a Hungast Kft. csapata bizonyult a legjobbnak- A NÉBIH különdíját az Alsónémedi községet ellátó főzőkonyha vihette haza, a KÖZSZÖV különdíját pedig a BAJA Marketing Kft. csapata nyerte el.

Az Országos Közétkeztetői Szakácsverseny zsűrije, 2013

Az Étrend Egyesület, a KÖZSZÖV és a NÉBIH által szervezett verseny felpezsdítette a szakmát, hiszen a közétkeztetés képviselőinek ritkán adódik lehetősége megmutatkozni. Az étlapon szerepelt többek között „őszi, fűszeres vöröslencse leves”; „almás, birsalmás, zabpelyhes muffin”, és „sütőtökös csirkemell, grillezett hagymával, sült túróval és tökmártással” is.

Zoltai Anna (NÉBiH) a mikrofonnál

A szakemberekből álló zsűri a főzés alatt figyelte, hogy csapatok betartják-e az élelmiszer-biztonsági előírásokat, az értékelés során pedig az íz mellett pontozták többek között a tálalást, a kreativitást, és azt is, hogy a recept elkészíthető-e több száz adagban. A szakma egységét mutatja, hogy csupán árnyalatnyi különbségek akadtak a csapatok között.

Országos Közétkeztetői Szakácsverseny, 2013

Szándék szerint a verseny jövőre folytatódik, remélhetőleg mind a négy évszakban hirdethetnek majd győztest. Az idei megmérettetésre érkezett recepteket – fotókkal, tápanyagszámítással – kiadvány formájában teszik elérhetővé az érdeklődők számára.

Közétkeztetői Szakácsverseny, 2013

A versenyen két arany, két ezüst és két bronzérmet osztottak ki. Aranyérmet nyert az Elamen Zrt. és a Hungast Kft., ezüstöt az Eurest Kft. és a Sodexo Kft., míg harmadik helyen a Junior Harmónia és a Vasi fogadó Kft. csapata zárt. NÉBIH különdíját az Alsónémedi községet ellátó főzőkonyha vihette haza, a KÖZSZÖV különdíját pedig a BAJA Marketing Kft. csapata nyerte el.

Országos Közétkeztetői Szakácsverseny, 2013

A győztes menü a következő volt:

  • Kapros káposztaleves hajdinás galuskával, sonkachips-szel,
  • Kápia paprika és padlizsánkrémmel töltött jércemell parajos maffinnal, sütőtökös cukkini rétessel, sáfrányos szeklice mártással és
  • Köles felfújt szilva csatnival, levendulás joghurthabbal.

Kapros káposztaleves hajdinás galuskával, sonkachips-szel

(Forrás: kormány.hu, Szerkesztette: Csíki Sándor)