A MOMOT (Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság) március 22-23-án tartja X. Jubileumi Kongresszusát. Mint Prof. Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. a MOMOT alapító elnöke a Társaság megújult honlapján írja, „Az elhízás járványszerűen terjed a világban – így Magyarországon is – és már nem tekinthetjük egyszerűen kozmetikai állapotnak, ráadásul az elhízás önálló kockázati tényező számos más betegség esetében is.”
A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság célja
„A MOMOT megalapításának célja, hogy az elhízást - amely sajnos már Magyarországon is járványszerűen terjed – mint betegséget tudományos szempontból tanulmányozza, eredményesebb kezelésének lehetőségeit kidolgozza, illetve ezek eredményeit ismertesse.
Az elhízás járványszerűen terjed a világban és már nem tekinthetjük egyszerűen kozmetikai problémának: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998-ban recidiváló krónikus betegségnek nyilvánította. Az elhízás önálló rizikótényező sok más betegség esetében és számos kísérőbetegséggel jár.
A Társaság célja – összhangban a Nemzeti Népegészségügy Programmal – az elhízás elterjedésének visszaszorítása, az aktív testmozgás elterjesztése, a mozgásban gazdag életmód kialakítása. A legfőbb feladat azonban a gyermekkori elhízás megelőzése.
A táplálkozással összefüggő betegségek jelentős része megelőzhető egészséges táplálkozással. Egy az Európa Bizottság számára készült jelentés szerint Európában a 65 évesnél fiatalabbak szív-érrendszeri okból történő halálozásának több mint harmada a táplálkozással van összefüggésben. Az egészséges táplálkozás feltehetően ugyanilyen arányban csökkentené a keringési betegségek kockázatát is. Európában a daganatos betegségek 30-40 %-a lenne megelőzhető az egészséges táplálkozással. Ezáltal csökkenthető az elhízás, a csontritkulás, a fogszuvasodás és a dentális erózió előfordulásának a kockázata is.
A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői közül a magas vérzsír-szint, az elhízás, a cukorbetegség és a magas vérnyomás szorosan összefügg a táplálkozással, ezek a szív- és érrendszeri betegségek 30-80 %-ában játszanak szerepet. Az elmúlt évtizedekben a hatékony megelőzés és részben a gyógyszeres segítség hatására a nyugati országokban a koleszterinszint és a vérnyomás jelentősen csökkent, az elhízás aránya azonban ahogyan hazánkban is – több mint 10 %-kal nőtt. A fenti nemzetközi tapasztalatok alapján az állati eredetű zsírbevitel csökkentése csak részeredményt hozott, ezért az energia-bevitel – amely hazánkban is hasonlóan növekvő tendenciát mutat, mint a nyugati országokban – csökkentésére, az energia leadás növelésére (mozgás) hasonló gondot kell fordítani. Különös figyelmet kell szentelni a szűrés-gondozás területén a multimetabolikus szindrómában érintettekre, a cukorbetegekre és a már iszkémiás betegekre.”
X. MOMOT Kongresszus – 2013. március 22-23.
A MEGHÍVÓ a Magyar Obezeitológiai és Mozgásterápiás Társaság X. Jubileumi Kongresszusára – Elhízás és kardiometabolikus kockázat – 2013. március 22-23. Magyar Telekom székház, Budapest I. Krisztina körút 55. részletesen itt olvasható.
- A MOMOT már a Twitteren is elérhető a MOMOT_1 címen.
- Honlap: www.momot.hu
Csíki Sándor♣
Tisztelt Holgyem,Uram! Kerem szives segitseget Mommot kongresszusra torteno regisztracioban , es jelentkezesi lap kitolteseben.Koszonettel. dr. Reisz Greta
Kedves Gréta!
Nagyon szívesen segítek, de miképpen gondolja a segítséget?
Üdvözlettel:
CsS