A PALEOLIT DIÉTA Amerikából indulva, széles körben sikeres lett. Elfogult híveivel, hazai „apostolával” is módom volt beszélgetni, azonban meggyőzetve mégsem lettem. Már csak azért sem, mert a paleolit diétában is akadnak olyan elemek, amelyeket nem láttam alátámasztottnak, pláne nem bizonyítottnak. A táplálkozás, a diéta, amúgy az archeológiának valódi kulcskérdése, mivel a társadalmak minden elemére közvetve, vagy közvetlenül hatással van, a gazdaságtól az egészségügyön át a környezetvédelemig,
illetve ezeknek az adott kornak megfelelő terminológiával körülírható szektoraira. Emiatt aztán a paleo-diéta kémiai módszerekkel, izotóp vizsgálatokkal történő kutatása is igen fontos és érdekes eredményeket produkáló területnek számít. Vizsgálják is sokfelé, mint Dr. Tamsin Christina O’Connell bioarcheológus is, a tekintélyes University of Cambridge (Cambridge, UK) kutatója.
O’Connell vizsgálatai szerint a hús és hal (osztriga, kagyló, rák, stb.) jóval kisebb szerepet játszott a kőkorszaki ember táplálkozásában, mint azt korábban feltételeztük. Az American Journal of Physical Anthropology 2012. novemberi számában (426-434. oldal) megjelenő cikkben leírt kutatási eredmények alapján állítható, hogy a kőkorszaki emberek táplálkozáskutatása során túlbecsülték az állati eredetű fehérje bevitelt, vagyis jóval nagyobb arányú húsfogyasztást feltételeztek, mint ami valójában volt. Ennek tükrében O’Connell és munkatársai cikkük utolsó mondatában szorgalmazzák a korábban publikált kutatási eredmények újraértékelését:
„We advocate that dietary interpretations of previously published archaeological human isotopic data are reconsidered in the light of our work.”
A korábbi kutatásokban a kőkorszak embereinek olyan mértékű húsfogyasztást (protein domináns diétát) tulajdonítottak, amilyen a ma emberénél már akár károsnak is számíthat. Mindez úgy állhatott elő, hogy a korábbi archeológiai vizsgálatokban abból a feltevésből indultak ki, hogy a fosszilizálódott csontok környezetre jellemző könnyű és nehéz nitrogén izotópjai csakis állati fehérjéből származhattak. A humán vizsgálatokban állatkísérletek eredményeit vették alapul, s az ott leszűrt eredmények alapján kalkulálták ki, hogy vajon mennyi húst is ehettek távoli őseink. Ezek alapján azt kapták, hogy a történelem előtti ember táplálkozásában a fehérje igen magas arányban (60-80%) szerepelt és ennek nagy része állati eredetű lehetett. Ez azért is volt meglepő, mert a modern ember táplálkozásában ugyanez az arány alig 45%.
- A korábban kalkulált, és a kőkorszaki emberre igaznak gondolt 60-80% fehérjebevitel és a mai ember 40-45% fehérjebevitele közti jelentős eltérés mondatta, hogy együnk minél több húst, jóval többet, mint most, ha a (soha nem létezett) „boldog aranykor” paleolit diétájának áldásait élvezni akarjuk.
Úgy fest, hogy a mezőgazdaság első forradalmának, Káin és Ábel történelmi összeütközésének korában, mintegy 12.000 évvel ezelőtt élt emberek semennyivel sem fogyasztottak több állati eredetű élelmiszert, mint napjaink modern emberei, mi. A korábbi vizsgálati eredményeket O’Connell és munkatársai vizsgálatai alapján újrakalkulálva, 40 és 50% közé tehető a kőkorszak emberének állati fehérjebevitele, s nem 60-80%-ra, ahogy azt eddig gondolták.
- A fentiek tükrében, ezúttal is visszajutottunk oda, ahová józan eszünket használva mindig: Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan!
A barlangi ember diétája: Kerüld a zsíros húsokat! Edd meg a zöldségeid! Sportolj naponta!
Rendben van, elfogadom, hogy a mondat részben elnagyolt, ám hogyan lehet megoldani, hogy ügyeljek az omega 3:6 arányra és elkerüljem a természetben kis mennyiségben, de mégis előforduló transz-zsírsavakat. A kókuszolaj mennyiben paleo (és a hazai)? Nos, akkor maradjunk a „domináns low-carb” mellett, ha ez megfelel. A paleölit diéta „gasztronómiatörténeti” megalapozottsága bennem hiányérzet kelt, amit a fentihez hasonló kutatások erősítenek meg.
Lám, a tudósok ismét felfedezték a spanyolviaszt. Azt ugyanis józan ésszel és némi töprengéssel, bárki kigondolhatja ( most már, ha akarjuk, ha nem tudjuk is), hogy kőkori eleink azt ettek amit a környezetükben találtak, vagy le tudtak vadászni. Ha pedig nem érkezett minden délben meg az ügyeletes mamut a serpenyőbe (és ez valószínű, a serpenyő meg nem annyira), akkor jó eséllyel valami kevésbé mobilis étket találtak, például gyökeret, és gumót.
Így vagy úgy, a paleolit étrendnek, mert erről van szó, nem pedig diétáról, ez a kutatás nem mond ellent, sőt semmit se mond róla. Már csak azért se mert ennek az étrendnek a modellje, a ma még fennmaradt természeti népek táplálkozása. De idézném az „apostolt”: „229 ismert táplálkozású természeti nép döntő többségénél az állati eredetű élelmianyagok fogyasztása nagyarányú, a leggyakoribb az 56-65%-nyi fogyasztás, de igen sok népnél ennél jóval többet fogyasztanak. Ez természetesen a ma embere számára nem jelent kötelező ajánlást, a paleolit lényege, hogy mindenki olyan arányban fogyaszt, amilyen arányban akar. Más kérdés, hogy az állati eredetű táplálékra szükségünk van, tehát nagyon visszaszorítani nem jó.”
Talán ennyiből is látszik hogy a paleónak, nem a tudomány, hanem az egyes ember ismereteinek hiánya, vagy éppen érdekeltsége mond ellent.
Mielőtt megpróbálunk lejáratni valamit, nem árt alaposan tájékozódni, és jól jönnek az érvek mellé a bizonyítékok is, ha lennének. Ha pedig valakit akarunk lejáratni, akkor a bizonyíték egyenesen kötelező, persze csak ha tisztességesen akarunk eljárni.
Nagyon bírom, ha valaki úgy mond véleményt, hogy csak felszínesen ismeri a témát.
Azon csámcsogni, hogy az ősember pontosan mit, és milyen arányban is evett, eléggé felesleges. A természeti népek még ma is élnek, és hogy csak egy szélsőséges példát mondjak, az eszkimók 90% -ban állati fehérjéket és zsírokat (halat, fókát) esznek, és köszönik szépen jól vannak. Szinte ismeretlen náluk a rák, a cukorbetegség, a depresszió, az ételallergia.
Azt mondják a puding próbája az evés.
Nos az én érdeklődésemet felkeltette ez a táplálkozási mód, és két hete kontroll mellett, elkezdtem ezt az étrendet. (Vércukorszint, vérnyomás, testsúly)
Mellőzöm a gabonaféléket, a krumplit, a hüvelyeseket, a tejtermékeket, a cukrot. Halat, húst, tojást, gombát, zöldségféléket, magvakból készült lisztel készült, xilittel édesített süteményeket fogyasztok, kacsa, liba zsírban sütünk.
Soha még diéta nem ízlett ennyire. Mindig jóllakom, és sikerült fogynom, a vércukorszintem javult, a vérnyomásom a gyógyszeradag felezése ellenére javult.
Szóval nekem fanyaloghattok, különben is az evolúció úgy is működik, hogy aki túl okos maga, látja kárát.
A grönlandi inuitoknak (eszkimók) a legrosszabbak az életkilátásai egész Észak-Amerikában. A múlt és a jelen statisztikái is azt mutatják, hogy átlagosan 10 évvel fiatalabban halnak, és a rák előfordulási gyakorisága is magasabb, mint a teljes kanadai népességen belül.
A depresszió talán mégsem lehet annyira ritka az inuitok között, ha az öngyilkosság 11-szer gyakrabban fordul elő, mint a kanadai lakosság körében (135/100.000 lakos és 11,8/100.000 lakos). A tuberkulózis aránya 23-szor magasabb, mint a kanadaiaké.
A kanadai inuit férfiak és nők között a leggyakoribb tüdőrák előfordulása a világon. A halálokok között a sérülések és mérgezések után a második helyen áll: az észak-nyugati területeken a halálozás 20 százalékát okozza rák. Itt a rákos esetek 25%-a a tüdőrák, 15%-a a gyomorrák. (A Buffin régióban a tüdőrák aránya már 42%.)
Az agyvérzés és agyi érelzáródás okozta halálesetek száma az inuitok között duplája a kanadai lakosságénak.
A krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) okozta halálesetek száma az inuit nők körében 10-szer gyakoribb, mint a kanadai nők között.
Nem folytatom, itt elolvasható: https://www.itk.ca/sites/default/files/private/factsheet-seriesFINAL2.pdf
(A hozzászólásom csupán az eszkimókra vonatkozó állításaidról szól. A diétád már a Te dolgod, ha pedig jól érzed magad tőle, akkor annak csak örülök.)
Ezek az adatok nem cáfolják a paleolit diétát, inkább arról szólnak, hogy mit történik akkor, ha az inuitok kénytelenek a nyugati étrendet követni. Kétlem, hogy a tradicionális életmódot követő inuitok közt gyakori lenne a rák – ha vannak még ilyenek.
Érdemes ezt is elolvasni:
In the 1920s anthropologist Vilhjalmur Stefansson lived with and studied a group of Inuit. The study focused on the fact that the Inuit’s extremely low-carbohydrate diet had no adverse effects on their health, nor indeed, Stefansson’s own health. Stefansson (1946) also observed that the Inuit were able to get the necessary vitamins they needed from their traditional winter diet, which did not contain any plant matter. In particular, he found that adequate vitamin C could be obtained from items in their traditional diet of raw meat such as Ringed Seal liver and whale skin (muktuk).
—-
A fogalmazásom most is pontos volt. Ha az állítás annyi, hogy, idézem, „az eszkimók 90% -ban állati fehérjéket és zsírokat (halat, fókát) esznek, és köszönik szépen jól vannak”… akkor a válaszom csak annyi, hogy nincsenek jól. Árnyaltabb kérdésfeltevésre árnyaltabb válasz érkezhet részemről is.
Amúgy, az angol nyelvű rész C vitaminra vonatkozó állítására reagálva a következő egyszerű szöveges feladatok jutottak eszembe:
1.) Mennyi nyers fókamájat kell naponta egy inuitnak megennie, ha a gyűrűs fóka nyers májának C-vitamin tartalma 18-35 mg/100g és az inuit napi C-vitamin szükséglete minimum 80 mg?
2.) Hány darab gyűrűs fókát kell az eszkimónak évente leölnie csak azért, hogy a C-vitamin szükségletét a fóka májával fedezze, ha a fóka mája 3 kg?
A képet persze árnyalja, hogy a „muktuk” nagyjából hasonló mennyiségben tartalmazhat C-vitamint, mint a gyűrűs fóka mája, ha nyersen eszik, így aztán nem szükséges napi 20-40 dkg nyers májat elfogyasztani, mert a máj kiváltható a tengeri állatok bőrös szalonnájával is, ami azt is jelenti, hogy elegendő lesz kevesebb fókát leölni a szükségletek fedezéséhez. 🙂
(Amúgy magam is ismerek olyan 19-20. századi közleményeket, amelyek az eszkimók egészségességére vonatkozó állításokat megalapozták.)
https://www.tenyek-tevhitek.hu/felreertesek-a-paleo-korul.htm