A MÁK DRESSZING a közelmúltban egy kecskeméti beszélgetésben is szóba került. Az Univer legendás fejlesztőjével, a ma már nyugdíjas Ica nénivel beszélgettem, aki a beszélgetés során azt is elmesélte, hogy amikor a nyolcvanas évek végén a McDonald’s egy mák dresszinget vitt hozzájuk azzal, hogy készítsék el, nyomban mást ajánlott, mivel „itt nem eszünk mákot a saláta öntetekben”. Nos, azóta eltelt néhány évtized, s én, a magam részéről elérkezettnek látom az idő, hogy mákot is tegyek a salátaöntetembe.
A mák dresszing hozzávalói: 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál majonéz, 2 evőkanál tej (1,5%), 1 evőkanál mák, 1 evőkanál fehér borecet.
A saláta összetevői: 1 fej római saláta (az eperrel a spenót is népszerű), 1 csésze szeletelt eper, 2 evőkanál pirított mandulaforgács
Elkészítése: a dresszinghez az összetevőket alaposan összekeverjü és félretesszük. A római salátát leveleire szedjük, hozzáadjuk az epret, könnyű kézzel összekeverjük, majd négy-hat adagra osztjuk szét. A különálló adagokra tesszük a dresszinget és ízlés szerint megszórjuk pirított mandulaforgáccsal is.
A cukor és az ecet mézzel és citromlével, joghurttal is kiváltható. Ebben az esetben a dresszing összetevőire álljon egy újabb példa. Hozzávalók: 1 csésze joghurt, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál frissen facsart citromlé, 2 teáskanál mák. A római saláta helyett a már említett spenót egyike a leggyakrabban előforduló komponensnek az eper mellett, mák dresszinggel. Akadnak, akik a salátát tovább turbózzák és fetasajtot, olívabogyót is adnak hozzá, amivel – szerintem – elviszik a saláta kívánatos, friss ízeit a sós irányba, de egy hideg rosé fröccs mellett, a hőségben tán még ez is megbocsájtható.
- A mákos krumpli és a lőnye (mákos guba) receptjéről is olvashatsz.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!