AZ A38 HAJÓ eddig kívül esett azon a körön, ahol többnyire előfordulok. Marci, aki miatt ezt most szóba hozom, egykor a Lakásétteremben jeleskedett, Bajor Zsófival. Hosszú ideje nem találkoztunk, aztán legutóbb az Egyetem téren futottam össze vele. Segal Viktorral egy presszó teraszán üldögéltek, s beszélgettek. Csatlakoztam hozzájuk, s akkor derült ki, hogy az új feladata már az A38 hajóhoz köti. Sok sikert kívántam, aztán idő múltával érkezett egy e-mail.
Sajtótájékoztatóra invitáltak, amire elmenni ugyan nem tudtam, ám szokásommal ellentétben mégis közreadom, amit szellemesen írtak:
„Jót zabálni, ez van az ember vérében.” (Anthony Bourdain, séf)
„Kell a szenvedély, a kíváncsiság és az étvágy. Vágynod kell az ízek teljességére. Lényegében erről szól az evés. Az ízlelés szenvedélye, ahogy az ismerős keveredik az újjal, a hagyományos a váratlannal, egy vendégség eleganciája a hazaérkezés otthonosságával.
Ezt kínálja Önnek az A38 Hajó megújult étterme. A hajó legénysége a múlt hónapban ugyanis két újabb taggal bővült. A fedélzeti étteremben a diplomatából „kantinossá” változott Zeibig Márton, és a hajókonyha új parancsnoka Halász István. Kreativitásukat és a mások táplálása iránti elkötelezettségüket mi és a vendégeink is nagyra értékeljük.
Halász István és Zeibig Márton (A38)
De nézzük, mi készül a hajókonyhán, ahol mindig rotyog valami finomság, ahol új ételek készülnek, és az állandó kísérletezgetés eredményeképp csodás ízkombinációk születnek. Az új étlap a magyar kortárs bisztrókonyha jegyében született, ezért a szelekcióban éppúgy megtalálható az a bizonyos forró és remegős velőscsont – amihez természetesen „kenyérszeleteket pirítanak, mert a zsemlye ilyesmihez nem nagyon alkalmas” -, mint a házilag pácolt kacsamell és a pikáns harcsatatár. De haladjunk tovább, mert még csak az előételeknél tartunk. Az aszaltszilva-leves krémességét remekül ellensúlyozza a hozzá kínált mandulás betét roppanása, a marhalábszár-gulyás házi csipetkével pedig a legszebb gyermekkori emlékeinket idézi. A konfitált malaccsülköt – árpagyönggyel és főtt tejfölös savanyú káposztával – egész nap tudnánk enni, ha nem kellene a hajó merülési szintjére is tekintettel lennünk, no meg az almás-zölddiós pitére, ami önmagában is szenvedély.”
Az A38 étterme eddig is nagyon jó volt, de viszonylag drága, és a közeg kevéssé alkalmas a konyha kiteljesedésére. Ebédidőben még nem voltam ott, de este szomorú látni, hogy a fő vacsoraidőben egy lélek sincs az étteremben, mert mindenki valamelyik koncertet hallgatja, amikor meg vége az élő zenének, a nép egy része marad a dj-re, egy része elmegy, egy része iszogat, de nem az étteremben.
Fogalmam sincs, ezen hogy lehetne változtatni, talán az se lenne hozzá elég, ha ezentúl az alapanyagok önköltségéért adnának remek ételeket.
HAJÓSZAKÁCS, HA JÓ SZAKÁCS…bocs!