VINCZE BÉLA borai mindig némi bizonytalanságot keltenek bennem. Nem másért, csak mert tetszenek. Újra bort küldött, kíváncsi türelmetlenséggel várva a véleményt, miközben persze tudja, hogy amit csinált annak jónak kell lennie. Muszáj tetszenie, de teljesen biztos ebben mégsem lehet soha. Most Blauburger, Cabernet franc és Syrah került a csomagba. A borokat időben eltolva, közel egy hónapon belül kóstoltam, ám az élmény és benyomások, az „eszmei mondanivaló” megmaradtak, mert számomra inkább akad itt eszmei mondanivaló, mint az, ami a

borleírások gyümölcsös-tanninos nyelvezetével másutt megjelenítődik. A közepébe vágva: Vincze Béla borai a magyar borászkodás epikus jellegét erősítik, s mint ilyenek, bizonyosan a lírikus többséggel szembemennek. Borainak nagyját illetően némiképp tán még az Iliászt is idézően archaikus csengésűek azok az asszociációk, amelyeket bennem keltenek. Mindeközben az egyik legtalálóbban jellemző magyar bornévként az „arcanum” (rejtély, titok) írja le, burkolja be, s lengi körül őket. Persze Osszián is eszünkbe juthatna, „ködös, homályos énekével”, s valódi szerzője, a skót James Macpherson is, kivételes tehetségével.

És amikor már azt gondolhatnánk, hogy az epikus szóban műfaji párhuzamra találtunk, rá kell jönnünk, hogy nem kevés líra is akadhat ezekben a borokban. Vincze Béla, ha költő lenne, az epikus Arany János féle-fajta lenne.

Buja borok – ünnepekre hangulva

A fentieket némiképpen cáfolva buja, hömpölygő, árnyékba boruló, a hanyatlásvégi Rómát idézőek ezek a borok, melyek kerekségükkel és utánozhatatlan bársonyosságukkal emelkednek ki a a hazai borok világából. A maguk módján, a harmóniát is megtartva, dekadensebb borai hazai borásznak aligha akadnak. Vannak szépek, vannak jók, másként jobbak is, ám egyik sem ily’ módon mély és dekadens.

És, amikor már azt gondolhatnánk, hogy mindent elmondtunk, mindent megértettünk, mindennek a végére értünk, s a mindeneknek is velejéig hatoltunk, rájövünk, hogy a megismerés kezdődhet újra, másként, más hangulatban, más érzelmeket keltve, hiszen a bor is mi vagyunk, ahogy a magyar konyha is.

Ezek buja borok, ahogy egyetlen nagy bor sem nélkülözi a vágy, esetenként az elfojtott vágy attributumait. Vágy és bujaság nélkül nagy vörös borok nincsenek, bármerre is járjunk a világban, s éppen a vágy, esetenként az elfojtott vágy emel igazán magasra egy bort. Ez az igazi, az ősi, a borban legmélyebben szeretett élmény.

Megkértem a képzett borkedvelőt, Dr.Szűts Gábor fogorvost is, hogy – kiegészítendő a véleményemet – írjon Vincze Béla Syrah 2009 boráról kedve szerint. Szűts Gábor a következőket írta:

Megjelenésében tiszta, intenzív bíbor szín jellemzi. Illata közepesen intenzív, benne a pirosbogyosok dominàlnak főleg a szeder, de ott van még a szilva és háttérben a füst. Megkóstolva száraz, telt karcsú, közepes savval, magas tanninnal. Ízében a pirosbogyósokat, pirospaprikát, enyhe mineralitàst lehet fellelni, melyeknek intenzitása visszafogott, nem túl hosszú. Az alkohol ès a glicerin kellemes melegséget áraszt, amely remekül egyensúlyozza a savakat és a tannint. Az aromák lecsengése után enyhe kesernyès ízt lehet érezni a fahordós érlelés, illetve a cseranyagok okán. Összességében kerek, szép bor, melyben a tanninok kerekedni fognak a palackos érlelés során, vagy ellensúlyozzuk azt étellel!

Utószó

Bordeaux-i borok ezek bizony, a Burgundiával egy magasságban termő egri lejtők szőlőjéből, s helyenként még jóval délibb hatásúak is, mint a borvilágot meghatározó angolszász ízlést kiszolgáló Bordeaux klasszikus borai, köztük az utánozhatatlan Cabernet franc.

Vincze Béla mindhárom kóstolt bora, a Blauburger, a Borfesztiválon is megjelenő Syrah 2009 és a Cabernet franc 2009 is tetszett. Az óvilág ízlése és felfogása szerint ugyan szemérmetlenül fiatalok még ezek a borok, ahogy mindig, minden fiatal szemérmetlenül az, ám a sikeres marketinggel is működő újvilág mércéjével mérve már akár el is kellett volna fogyasztanunk. S miért? Nem másért, mint az örömért, élvezetért, a magunk, s barátaink, s mindenek előtt legszebb szerelmeink kedvéért.

Csíki Sándor♣