DEHOGY AKARTAM én a savanyú szederről (Morus nigra) írni, meg nem is sok nóvumot tudnék hozzáadni ahhoz, amit eleddig összeszedtem a titokzatos és vitamindús gyümölcsről; vagyis hallgattam volna én a legszívesebben. Mint dinnye a fűben! Amúgy meg hadd gyűljenek öreg adatok, legfőképpen a régi kertészeti könyvekből és cikkekből – mert ha ezeket olvasom, s elég gyakran teszem, olykor hajlamos vagyok magam elé valami régi kertészeti aranykort vizionálni.
Hogy akkor minden más volt, hogy a régi fajtagazdagság gyönyörködtet, hogy az őshonos gyümölcsöknek nincs párja stb. De csak passione teszem én az effélét, ingyen szenvedélyből és a magam mulatságára. De legújabban a Morus nigránál észleltem, mintha elakadt volna egy régi lemez, és ezt kelepelné megállás nélkül: szeder-eper, szeder-eper, szeder-eper. Aztán újra – a tű nem képes továbbugrani.
Szeder-e vagy eper?
Történt, hogy feliratkoztam (passione) egy internetes gyümölcsészeti listára, ahol nemrégiben egy tudós veszprémi barátom, Sonnevend Imre erdőmérnök közzétett egy felhívást a Morus nigra ügyében. Kérve a tisztelt és lelkes gyümölcsészeket, hogy küldenének néki információkat erről a viszonylag ismeretlen gyümölcsről. (A nevezett taxon, mint rendkívül megritkult és ma már a teljes eltűnés sorsára jutott régi kultúrnövényünk hazai előfordulását, helyzetét szeretném feltárni, egybekapcsolva annak megmentésével, ismételt termesztésbe hozásával – írja.) Ő különben jeles tudós és mellesleg a Balaton-felvidék botanikájának, gyümölcsészetének és kultúrtörténetének egyik legjobb ismerője. Szóval Imre barátom igen világosan rögzítette, hogy tévedés ne legyen, nem a Morus albáról, hanem a Morus nigráról, vagyis a ’savanyú’ szederről kérne adatokat – amelyet az irodalomban másképpen még török vagy spanyol szederként is emlegetnek. (Sőt, éppen a Balatonfelvidéken bécsi szedernek is.) A tömeges válaszokból viszont az derült ki, hogy még az amúgy lelkes és tettekre mindig kész gyümölcsészek is összekevernek dolgokat. A Morus nigrát keverik az Morus albával, ahogy az epret is a szederrel. Itt gyorsan közbeszúrom, hogy jó huszonöt éve én sem tudtam igazán megkülönböztetni a szeder- és eperfát. Különösen akkor estem zavarba, amikor rájöttem, hogy a Dunántúlon szederfának ismerik ugyanazt az eperfát, amelyik ugye Arany János közismert versében szokott ’bólingatni’(„feketén bólingat az eperfa lombja”) – én még alföldi származás lévén komoly nyelvészeti vitába is bonyolódtam egy kiváló szombathelyi kollégámmal, de képtelen voltam erre a nyelvi kérdésre meggyőző választ adni.
Azóta viszont tudom, hogy ugyan a Morus alba és a Morus nigra is gyümölcsfa – csakhogy az egyik (alba) Kínából, a másik (nigra) Kis-Ázsiából származik. És a morfológiai különbség (legalábbis) számomra azért is különösen világos, mert magam is ültettem Morus nigrát, és Morus alba is akad a kert végében (madarak pottyantották), de a hegyen az egyik pincém előtt szintén potyogtatott példányáról már vidáman lakmároznak az égi madarak. Tehát két különböző gyümölcsről beszélünk – a gyümölcsök minden alaktani hasonlóságuk ellenére jelentősen különböznek. A Morus alba gyümölcse, ha beérik, igen édes (hamar erjedésnek is indul, s gyerekkoromban tanyaudvarokon láttam is kacsákat-libákat enyhén szalonspiccesen kóvályogni az eperfa terméseit pusztítva) – színváltozatai viszont többfélék. Általában fehérek, mint a neve s mutatja, de sötét színű is lehet, amely lilára, esetleg a feketére hajaz – Arany János versében is ennek a Morus albának esti képe jelenik meg. A Morus nigra viszont egészen más – fekete gyümölcsű, de mindig és csakis fekete színű; viszont kellemes savanyú, élénk ízű csodás gyümölcs.
A két faj összekeverésének históriáját és mai köznyelvi keveredését viszont legvilágosabban egy nagyszerű tudós, Rapaics Raymund írta meg az 1940-ben kiadott Magyar gyümölcs című monográfiájában. (Ehhez a munkához nehéz hozzájutni, mert, ellentétben Rapaics másik két alapművével, A magyarság virágaival és a Magyar kertekkel, azóta sem adták ki.) Rapaics a schlagli-szójegyzéket említi, ahol először találkozni a szederfa és az eperfa megkülönböztetésével: ezt követően nevezték az édes és fehérgyümölcsű változatot eperfának, szemben a fekete és savanyú gyümölcsű szederrel és szederfával. Dunántúlon mindmáig megmaradt, hogy így mondjam, ez a disztingvált névhasználat, de egy dendrológiai munkában, Grossinger Jánoséban(1797) és különösen Diószegi művében (1805), mivel mindketten tiszavidékiek voltak és Diószegi Sámuel az újabb magyar ’növénynevezéstan’ megalapítója is, már csupán az eperfát avatták az egész növénynemzetség hivatalos magyar nevévé. Azt mondja Rapaics, hogy „a nép ajkán azonban ma is él a két név, s a dunántúli ember ma is szederfát, a tiszavidéki eperfát ismer”. Én is ezt tartom – így legyen!
Mindkét fáról regényeket (akár kultúrtörténetet) is lehet írni – most csupán egy alig ismert forrást idézek a savanyú szederről. Pedig szintén eperfának emlegeti a Magyar kertészkönyvben Farkas Mihály 1878-ban, noha világosan megkülönbözteti az édes, vagy fehér (Morus alba) és a savanyú eperfát (Morus nigra).
„Ez utóbbi erősebb termetű, levelei is keményebbek és durvább tapintatúak. Gazdászati tekintetben az édes eperfát nem annyira émelygős, édes gyümölcse, mint inkább a selyemtenyésztéshez levelei kedvéért tenyésztik nagyban; jóllehet egy-két fa, ha másért nem is, a baromfiak kedvéért minden udvarban elférne. A savanyú eperfa a melegebb éghajlat szülöttje lévén, zord szelektől védett délnek nyílt száraz fekvésű napos tanyát kíván, s televényes, inkább könnyű homokon, de vérmes földben a legjobban megterem.” S találtam egy érdekes adatot messzi északra nyúló elterjedéséről is – noha a savanyú szeder is a szőlőövezetben érzi magát tökéletesen. Ethey Gyula írja a Vágvölgyi Krónika című 1936-os munkájában, hogy „szőleink virágzása a XVII. században van tetőfokán és akkor bennük sok szép szilva, alma, körtvély szokott teremni, de hozzátehetjük a mandulát, őszibarackot, berkenyét és úgynevezett spanyolszedret – Morus nigra – is. A csejthei Boksin dombon ma még küzd az enyészettel egy három méter ötvenöt cm kerületű spanyolszeder, nem messze tőle három méter kerületű berkenye várja a következő évszázadokat”.
A Morus nigra, lám, úgy viselkedik, a Vág középső folyásától a Szerémségig, mint valami különös szellemi és anyagi összetartó erő – de tudni kell róla, hogy nem könnyű szaporítani. Farkas Mihály azt írja, hogy „közönségesen csak szemzéssel vagy párosítással, édes eperfa-alanyokra történik”, környezetemben csak nagyon nehezen sikerül jelentős számban szaporítani. Ráadásul kényes a fája és könnyen bokrosodik is (az én egyetlen savanyú szedremet is megtámadták a fafúró férgek és aztán levelei, melyek különben a fügéére emlékeztetnek, megbarnultak s csemete elcsenevészesedett) – ez az egyetlen fám, amelyet nem sikerült felnevelnem. Nem szomorú szívvel emlegetem, nem kudarc, nem adom fel – a Morus nigra számomra maradjon csak a túlélés archetípusa.
Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője
Én is azt hittem, egyazon fajta változatai, és a kétféle név csak tájnyelvi különbözőség. Még bekavart az is, hogy van hamvas szeder vagy vadszeder (Brombeer) is. A névhasználatra jellemző, hogy a reformkorban a selyemtermesztés előmozdítására létrehozott Szeder-Egylet, mely a Morus alba elterjesztését tűzte ki célul, már régóta mint az „eperfa” propagálója van említve. Ha jól emlékszem, főként a nyugat-dunántúli birtokosok voltak benne, emblematikus alakja persze Széchenyi István maga volt.
Köszönöm az információt – mire potyogni kezd a kétféle (!) gyümölcs a fájáról, már tudni fogom, hogy nevezzem.
Legjobb dolgok egyik felmászni egy fekete eperfára és dézsmálni a csodás gyümölcsöket. Majd ezek után 1 hétig viselni a kezeinken a sötétlila elszíneződést 🙂 Mivel édesanyám kedvence is ez, emiatt rendes gyerekként neki is gyűjtötök.
Katona koromban kináltak ebből gyümölcsből készített itallal,amit Eper vagy Szeder Pálinkaként mutattak be.Azóta is keresem azt az Ízt;Aromát!
Felénk Somogyban találkozni még imitt-amott szederfával (M. Nigra). Néhány vadász számon tartja őket, mert éréskor nemcsak a madarakat de a vaddisznókat is mágnesként vonzza. Magam is lestem sertevadat szederfák alatt holdfényes nyári éjszakákon…
Alföldi származásom révén ismerem az eperfát, de mivel 30 éve Vas megyében élek így a szederfát is. Ittam már eperpálinkát és szederpálinkát is.
Mivel asztalos vagyok a fájára hívnám fel a figyelmet, az alföldi tanyákon nagy becsben tartották akár mint bútorfát is, mert az akácnál könnyebben megmunkálható és a nyárnál tartósabb. A szederpálinkát legjobb eperfa hordóban tartani.
Én is próbálkoztam évekig az oltással,sikertelenül.Lovason van egy védett M.nigra,bécsi eper néven,arról szedtem oltógallyat,de hiába.Azután szereztem két olasz származású dugvány növényt,de nagyon gyengén fejlődnek.Valami fajtanév is volt rajtuk.Van két M.alba,fehér és fekete nagytermésű is a kertünkben,ezek oltványok és jól fejlődnek.
Én tavaly vettem szicíliai óriás fekete „epret”. Egyszer kiszáradt, de aztán újra hajtott.
Imádom ezt a gyümölcsöt. A Morus Nigrának sok alfaja van, és ha rendesen megérik, egyáltalán nem savanyú. Két óriászemű Morus Nigra fát ismerek, és egy közepes termésméretűt is, ez utóbbi a legédesebb. Ezek a Sashegy alatt találhatóak, az egyik Őrmezőn, az Őrmezei útnál. A fehér változat termésideje rövidebb, mint a fekete változaté, és az íze is jellegtelenebb, ezért én a fekete mellett teszem le a voksomat mindenképp!
A Morus Nigra inkább fa alakú, a Morus Alba az, amelyik hajlamosabb a bokrosodásra.
Van egyébként egy harmadik típus is, az amerikai eredetű, ezt vörös szedernek hívják. Ma már itthon is megtalálható. Ennek termése nem feketedik be, hanem piros színű marad, érett állapotban is.
Tavaly rengeteget próbálkoztam fügét eperfára oltani. Ez nem sikerült egyik módszerrel sem, hiába közeli rokonok. Fekete szedret viszont sikeresen szemeztem fehérre. Idén a nagyszemű fajtát próbálom meg átoltani a közelünkben levő parkban található pár szeder bokorra. Hallottam róla, hogy nehezen fakad meg, de a szemzéseim sikerén felbuzdulva teszek pár próbálkozást.
Szeretném még megjegyezni, hogy – feltehetőleg a keresztbeporzásnak köszönhetően – ma már rengeteg olyan eperfa van az országban, amelynek a gyümölcsei kezdetben fehérek, és aztán besötétednek ha megértek. Nem lesznek olyan feketék, mint a Morus Nigra, inkább világosabb lila az árnyalatuk. Ízre a fehér eperhez hasonlóak.
A Morus Nigra termése éretlen állapotban sem fehér. Az érési folyamat során zöldből pirosba változik, majd teljesen fekete lesz. És csakis az teljes érettség esetén édes.
Most bukkantam rá erre az oldalra, és csak csodálkoztam!
Eddig nem tudtam – csak éreztem – hogy az eperfa és a szederfa két különböző növény. Mostanában szinte csak szederfával „találkoztam”.
Köszönöm a felvilágosítást!
Nos, a csodálkozás oka: gyerekként a nagymama vidéki házának baromfi udvarában volt egy eperfa. De sokat megmásztam azt a fát…
Legtöbbször az élményért, de a gyümölcs érése idején az eperért is. Most már tudom, hogy egy Morus Alba fáról volt szó. Az egész család szerette a termését, de édesapám különösen! Onnan ismerem a spicces baromfiakat is…
A termése fehér volt, de amikor túlérett, kicsit megszínesedett. Olyankor tudott lehullani is a kacsák örömére!
A fa egyébként nagyon magas volt – persze én meg kisfiú – de ráláttam a kis ház kéményére, ha a legmagasabb ágára felkapaszkodtam! Mennyi lehetett ez a magasság? Talán nyolc méter? Tíz?
Nem tudom, mert nincs már meg a ház sem, de a fát is majd húsz éve láttam utoljára – sajnos azóta nem jártam arra…
Kertészkedek de csak kedvtelésből mint nyugdíjas. A Morus nigra Budán a Tabánban tűnt föl számomra. Leírásokat olvastam ahonnan a Morus albától való jellegzetes eltéréseket tudtam meg. Nem összetéveszthetőek!!!! Mivel a fehér eperfa madarak által jól terjed vele könnyű dolgunk van, ha erre a faanyagra vagy a gyümölcsére vágyunk. Elhatároztam az igazi fekete eperfa országos újítását és barátaim között kértem, hogy szedjék össze a föllelhető egyedeket. Ezt az anyafák változatossága miatt tartom fontosnak – magról szoktam növényeket szaporítani. Ha valaki segítene, legyen szíves a 06304542665-ös zsebifonon értesítsen. Eredmény esetén örömmel juttatok a szaporulatból. Üdvözlettel:H. Géza
Kedves Herczeg Géza!
Érdekes még? Nálunk Szegeden most érik épp
a kitűnő ÉDES „fekete eper” — ami helyesen sötét lila.
Évek óta hiába própálom gyökereztetni, hogy kertemben is legyen,
ne csak közterülten.
Kárpáti Zoltán
kzk.zolta@gmail.com
——————————————————–
Herczeg Géza hozzászólása:
2015. augusztus 09. – 10:28
…. magról szoktam növényeket szaporítani. Ha valaki segítene, legyen szíves a 06304542665-ös zsebifonon értesítsen. Eredmény esetén örömmel juttatok a szaporulatból. Üdvözlettel:H. Géza