A PAPRIKÁSKRUMPLI csalfa módon annyira magyarnak gondolt étel, hogy eszünkbe sem jut, hogy az osztrákok, németek, s más népek is kedvelik, s a Monarchia népei s mind magukénak vallják. Az Erdäpfelgulasch nemzeti büszkeség tárgya Ausztriában, amit a múltkor valamelyik tematikus csatornán láthattam, ahol lelkes bécsi értelmiségiek gyűltek össze áhítatosan paprikáskrumplit enni, s elmesélték, hogy az étel mennyire része az osztrák konyhának. A Potato goulash, a paprikáskrumpli angolszász, amerikai változata is sokfelé kedvelt.

Derék újvilági növényekből készült derék újvilági étel ez, aminek két fő eleme, a burgonya és paprika is alig kétszáz éve kezdett tért hódítani a magyar konyhában. A paprikás krumplinak éppúgy megvan a maga fejlődési útja, ahogy ételeinknek általában, miközben a burgonya kezdetben alig volt több, mint kényszerűségből használt pótlék. Pótléka a hinyzó lisztnek, mint a sztrapacska (bryndzové halušky) esetében, vagy a legkülönbözőbb liszt/burgonya kombinációjú ételekben, s pótléka a húsnak.

  • Ha nem ismernénk az ételt, s csupán a szavak jelentéséből kiindulva kellene recepteket elképzelnünk, akkor az a kifejezés, Hogy „paprikás krumpli” valószínűleg sok érdekes receptet képzeltetne el velünk. Lenne köztük sült, főtt, párolt, lédús, s szárazabb, különféle alapanyagokkal gazdagított, s puritánabb egyaránt. Valószínűleg még a ma elfogadottan „paprikás krumpli” elnevezésű étel is közte lenne. Mindez arra is rámutat, hogy nem eleve elrendeltetett, hogy a paprikás krumpli olyan legyen, amilyennek ma ismerjük. Kezdetben többnyire nem is olyan volt, lehetett. A főtt krumplit gyakran csak hagymás paprikás zsírral öntötték le, majd összetörték.  Ez szintén paprikás krumpli volt, s még napjainkban is él.

Burgonyafajták

Csupán felvillantani szeretném azt a meglepő gazdagságot, ami a burgonyák változatosságát jellemzi, Az asztalunkra kerülő burgonyafajták csekély töredéke csupán a lehetőségek nagy számának.

Perui burgonyák szokatlan és egzotikus szín- és formagazdagságát illusztrálják a következő képek is.

A burgonya igen lassan terjedt el Európában, s Erdélyben is, ahol végül azzal sikerült meggyőzni az embereket a termesztésére, hogy a nagy terméshozamú, s olcsó  burgonya is alkalmas szesz előállítására, ezért aztán igazán nem szükséges a kenyérgabonát szeszfőzésre elpazarolni, amivel ráadásul éhínséget is okoznak. A burgonya terjedését – éppen a gyakori éhínség miatt – a császári udvar még rendeletekkel is sürgette, mint Mária Terézia 1767-es rendelete, amiben az Erdélyi Főkormányszéket kötelezte a burgonyatermesztés elkezdésére. 1817-ben így ír a Nemzeti Gazda a burgonyáról:

„asszentáljuk őt örökre a gabonák közé, valamint eleink az áldott kukoricával bántak!”.

A világ, ha lassan is, de változott, s ma már (paprikás)krumpli (pityóka) fesztivált rendeznek Székelyföldön (Csíkszereda) is, ahová a paprika a történelmi Magyarországon talán legutolsóként jutott el, s alig több, mint fél évszázada kezdett terjedni.

Csíki Sándor♣