A THANKSGIVING DAY, vagy prózaibban „Pulykanap”, meglehetősen újvilági, az USA, s Kanada ünnepe, s így akár azt is mondhatjuk, hogy semmi közünk hozzá, ami félig igaz is. A Hálaadás Napja lényegét tekintve egy évzáró betakarítási ünnep, olyan amelyből akad a világon mindenfelé. 1863 óta az USA-ban ez az ünnep mindig november negyedik csütörtökjére, az idén (2014) november huszonhetedikére esik. (Az északabbra fekvő Kanadában már október második hétfőjén megtartják.)

Az amerikaiak többsége meg van győződve róla, hogy az első Hálaadás 1621-ben volt Massachusetts államban, Plymouth-ban, azonban korábbi történetek is ismertek.Úgy tűnik, hogy a spanyolok 1565-ben már megünnepelték ezt a napot Floridában, igaz, valamivel korábban, szeptember elején., s persze Európába nyúlnak vissza gyökerek, többek között Hollandiába.

Bárhogy is esett, a modern amerikai Thanksgiving Day Plymouth telepeseihez kapcsolódik, akiket a helyi wampanoag indiánok ismertettek meg a vadpulykával (Meleagris gallopavo), amit peru-nak neveztek (nincs köze az országhoz), az őshonos alapanyagokkal, kukoricával, tökkel. Az telepeseket az indiánok tanították meg vadászni, s halászni is. Az első Hálaadás Napját William Bradford kormányzó utasítására 1621-ben tartották meg, s a wampanoag indiánok itt (még) díszvendégek voltak.

A Hálaadás az USA-ban hivatalos ünneppé 1863. októberében, Ábrahám Lincoln rendeletére vált, ám az ünneppé nyilvánítás igazából a Godey’s Lady’s Magazine szerkesztőjének, Sarah Josepha Hale-nek köszönhető, aki 17 évig lobbizott az ünneppé nyilvánítás mellett. 1916-tól az ünnep már Pulykanap néven is szerepel, utalva a hálaadási pulyka növekvő népszerűségére.

Sültpulyka (recept)

Ha pedig pulyka és vadpulyka, akkor nincs jobb recept, mint a Nemzeti Vadpulyka Szövetség receptje:

  • Hozzávalók:
  • 1¼ csésze (~500g) nagyszemű tengeri só,
  • 1gallon (3,8 liter) víz,
  • 1 db vadpulyka helyett bébi pulyka (~3kg),
  • 2 db Granny Smith alma („Kovács nagyi” almája többnyire „zöldalma” néven kapható a boltokban),
  • 1 fej nagy hagyma,
  • 3 szál szárzeller,
  • frissen őrölt fekete bors.

Elkészítése: Oldjuk fel a sót a vízben, öntsük egy megfelelő méretű edénybe, és merítsük bele a pulykát, ügyelve, hogy ellepje. Hideg helyen 8-12 órát hagyjuk a pulykát a vízben. A sütőt előmelegítjük (200°C). A pulykát kivesszük a vízből, folyó vízben lemossuk és szárazra töröljük. (A sós vizet ne tartsuk meg!) A kimagozott almát és a megtisztított hagymát szeletekre, a megmosott zellerszárakat 5 centis darabokra vágjuk, majd a pulyka hasüregébe helyezzük. Borsot őrlünk a pulykára és a hasüregébe. Süssük sütőedényben a pulykát mellével felfelé 200°C-on, 30 percig, majd csökkentsük a hőmérsékletet 160°C-ra, fordítsuk a pulykát mellével lefelé és 1½ óráig süssük így, majd fordítsuk vissza a pulykát, hogy mellével újra felfelé legyen és süssük készre. (Fél kilogrammonként 25 percet számíthatunk.) A szeletelés előtt hagyjuk hűlni. A pulyka kitámasztására – ha szükséges – használjunk félbevágott almákat.  (A Nemzeti Vadpulyka Szövetség receptje.)

Csíki Sándor♣