A MINAP Segal Viktorral beszélgettünk a Ráday utca egyik teraszán, alig egy kőhajításnyira az első Michelin csillagos hazai étteremtől, a Costestől. Sok mindenről szó esett. Viktor – egyebek mellett – óraadó egy főzőiskolában, ahol az ifjaktól az idősebbekig igen sokféle ember megfordul. A beszélgetés során vetődött fel a “nem szeretem”, és s “nem jó” közötti lényeges különbség, amelyet tapasztalata szerint sokan nem is tudatosítanak magukban.

Viktor gyakran találkozik azzal, hogy a főzni tanulók az étel leírására a tömör, s elutasító “nem jó” kifejezést használják, miközben  a valóság az, hogy csak nem szeretik az adott ételt, vagy idegenkednek tőle, ami persze evolúciósan rögződött tulajdonságunk (akárcsak az új iránti fogékonyságunk).

Könnyen beláthatjuk, hogy bőséggel akad tartalmi különbség aközött, hogy valami “nem jó“, s aközött, hogy “nem szeretem“. Attól, hogy egy ételt nem szeretek (nem ízlik), az még lehet igen jól elkészített, s másoknak, akár a többségnek is tetsző, vagyis “jó”. A különbség nyilvánvaló, így ebben a körben kár is lenne tovább ragozni.

Nem tudunk enni!

Hazafelé tartva egyre csak az előbbieken  járt az eszem, s magamban végül is arra jutottam, hogy a “nem jó” és “nem szeretem” felcserélődése bizony mélyebb gondokra is rávilágíthat. Többek között arra, hogy bár minden nap eszünk, s így igen gyakorlott étkezőknek számítunk, az ízlésbeli pallérozottságunk nagyon sok kívánnivalót hagy még maga után. Márpedig, ha az élménnyel kapcsolatos egyszerű és tömör megfogalmazás körül is ilyen problémáink adódnak, akkor az a lényegre, az étkezés élményének átélési képessége körüli gondokra is rámutathat. A precíz nyelvi kifejeződés ugyanis az élmény átélésének és felidézhetőségének is fontos záloga.

Talán tévedek, de Segal Viktor tapasztalata így számomra azt is jelenti, hogy nem tudunk enni, ahogy nem tudunk az étkezésről sem beszélni, mesélni. Hiányzik a szókincs, a frázisok, a szófordulatok, a mondatfűzés, az elbeszélő logika. Hiányzik hozzá a nyelvezet, aminek sokféle oka, így történelmi is akad, valamint az, hogy nem jött még el az ember, aki megalkossa. Krúdyt olvasva csodálatos nyelvi gazdagsággal, s leíró erővel találkozhatunk, azonban itt most nem az ő tehetségére gondolok, hanem a borértékelés, s borleírás nyelvezetéhez hasonló, de kevésbé mesterkélt segédeszközre. Az amerikai Gertrud Stein mondása szerint, például a franciák

“nem csupán az étkezésről, hanem az étkezésről való beszélgetésről is beszélgetnek.”

Ezzel szemben mi nem tudjuk érzékletesen leírni azt, ami mindennapi élményünk, az ízeket, illatokat. A “finom” és a “nem jó” bizony igen csekély mértékben képesek az étkezés élményét a maga sokszínűségében visszaadni. Valószínűleg ezt is tanulnunk kellene, akár az iskolában is, mert tény: nem tudunk enni, s nem tudunk az étkezés öröméről (sem) beszélni. Mindezek hiányával pedig szegényebb életet élünk annál, amilyet élhetnénk.

Csíki Sándor♣