A NÁNCSI NÉNI Vendéglője jól ismert, s már igen sokan írtak róla, főként jókat. A Náncsi az Anna svábos becézése. Ma már ritkábban hallani, de nem is oly’ régen, alig néhány évtizede,  ez a becenév még sűrűn hallható volt a sváb falvakban, ahol az idősebbek már soha nem tanultak meg magyarul, s egész életükben törték a nyelvet. A Schädler família jófajta házias konyhát visz, nosztalgikus kertvendéglői környezetben, budai sváb felhangokkal. Zoli barátom javasolta az éttermet. A Rosenstein is felvetődött, ám a végén mégis maradt a Náncsi néni.

Tetszett az ötlet, mert amúgy is régen jártam arra, és sok rosszat sem hallottam, kíváncsi is voltam, már csak az elveszett Bib Gourmand okán is.

Vacsora a Náncsi Néni vendéglőben

• Igazságtalan a világ, mivel eddig a Náncsi néni Bib Gourmand címe valahogy nem kapott akkora felhajtást, amekkorát sanyarú sorsú hazai vendéglátásunk körülményei között joggal megérdemelt volna. Idén (2010) lett volna az áttörés, amikor a publikum kellően értékelni kezdte a címeket, s magasztalni a címeket kiérdemlőket, ám idénre a cím elveszett, a Michelin inspektorok már nem ítélték meg az étteremnek.

Az első fogás a leves, ahogy azt közel ezer esztendeje al-Andalúz zseniális polihisztora Ziryab is megtanította a móroknak, a főétellel és a desszerttel egyetemben. Három fogás, semmi több.

Medvehagyma krémleves pirított zsemlekockákkal

A medvehagyma (Allium ursinum) szezonja többnyire március végével kezdődik és alig három-négy hétig tart. Májusra már a legtöbb helyen véget is ér. Ezért aztán némi tanácstalansággal pillantottam a Vendéglő május 13-ától érvényes tavaszi napi ajánlatára, ám – gondoltam – csak tudnak itt valamit, amit medvehagyma krémleves ügyben szégyenszemre még nem tudok.

A leves kellemesen krémes állagú volt, amit egy krémleves esetén igen fontosnak tartok. Hárman rendeltünk medvehagyma krémlevest, s hárman néztünk össze az első kanál után: a medvehagyma krémlevesnek határozott és karakterisztikus spenót íze volt. Kulturált, szép, kifogástalanul kifinomult spenót íze, amihez a pirított zsemlekockák is illettek, különösen, ha a zsemlekockák némi fokhagymás zamatot is kapnak, de nem kaptak. Ez egy spenótos krémleves volt, medvehagyma krémlevesnek semmiképpen nem mondanám, miközben jóhiszeműen feltételezem, hogy a levesbe medvehagyma is juthatott.

Egyszemélyes kacsa és libatál

Az egyszemélyes kacsa és libatál összetevői az étlap sorai szerint:

„Ropogósra sült kacsacomb, egy szeletke roston sült kacsamájjal és fűszeres libaszárnnyal. Kísérőként párolt lilakáposztát és krumplipürét adunk.”

Az ételhez kiváló vörösboros aszalt szilva és birsalma is járult. A lila káposzta is kellemesre sikeredett, ahogy a püré készítőjének is akad fogalma arról, hogy miképpen is kell jó burgonyapürét készíteni. (A készítőjéről biztosan sejthető, hogy tudna ennél tökéletesebbet is készíteni.) A húsok, különösen a szárnytő majdnem képes volt elhitetni, hogy frissen készült, a kacsacomb már kevésbé, miközben nem volt vele különösebb baj. Laktató, szép főétel ez, korrektül elkészített összetevőkkel, harmonikus hatásokkal, kétségtelenül a magyar átlag felett.

Csokoládé soufflé

A desszert étlap szerinti teljes neve:

„A legfinomabb belga csokoládéból készült csoki szuflé (felfújt). Ínyenceknek való rafinált kis desszert, kis cserépedényben sütve, kívül puha, meleg tészta, belül folyékonycsokoládé.”

A soufflé bizony kihívás. Legutóbb éppen Arzak volt az, aki a felfújtat (soufflé) tartotta a leginkább embert próbáló feladatnak. Tudjuk, hogy felfújtat készíteni nem egyszerű, de azért nem is lehetetlen. A titka, ahogy azt Hervé This is megírta, a víz, amiből aztán gőz lesz. A gőz az, ami megemeli a felfújtat, hogy magas legyen, magasabb, mint az a soufflé, amit tálaltak.

Összefoglalás

• Az előbbi fogások ára összesen: 4.750 Ft, amit budapesti viszonylatban méltányosnak, jó ár/érték arányúnak  tekinthetünk. Az ételekhez nem különösebben szofisztikált választással csupán a ház badacsonyi olaszrizlingjét kóstoltam, amit korrektül elkészített bornak értékeltem. A felszolgálás gyors és pontos volt, a fogadtatás barátságos.

• Alapvetően nem volt semmi különösebben kirívó, miközben mindvégig, s most is egyfajta hiányérzetem van az étteremmel kapcsolatban. A hiányérzet oka, hogy miközben tudom, hogy a Náncsi néni a kategóriájában felettébb jónak számít, egyetlen aznap este fogyasztott ételnél sem éreztem a 100 százalékra való törekvést, hanem sokkal inkább a 90 százalékkal való megelégedést, a csúcsra törés helyett pedig az energiaoptimalizálást.

Jó vacsora volt, azonban hiányérzetet hagyott bennem, ám nem azzal a vággyal, hogy a vágyott beteljesülés véget a közeljövőben újra csak a Náncsi nénit válasszam. Talán majd nyáron, s ebédidőben, mert a Vendéglőt a magam számára most arra látom a legalkalmasabbnak.

Csíki Sándor♣