Buday PéterIDÉN SZEPTEMBERBEN menzareform kezdődik Miskolcon. A „Miskolci Menzareform Bizottság” néven ismertté vált szakértői csoport folytatta munkáját, melynek Buday Péter, Simon Gábor, Szekeres Fruzsina, s mások mellett mellett tagja lettem magam is. Legutóbb kiválasztásra került az a két oktatási intézmény is, ahol már 2010 szeptemberében újfajta, egészséges, modern ételeket kapnak az iskolások, szól a híradás, majd így folytódik:

A menzareform keretében a két iskola élelmezésvezetőit, illetve munkatársait egy-egy segítő mesterszakács segíti majd a megváltozott munkájuk során. A gesztorok feladata többek között az, hogy új receptúrákat dolgozzanak ki az intézmények számára, valamint az, hogy az újfajta ételek elkészítésének betanítását is elvégezzék.

A megújuló étkezést biztosító iskolák száma folyamatosan növekszik, Miskolc összes főzőkonyhájában a program 2013 év végére tud megvalósulni, így 20 000 gyerek kaphat egészséges és változatos menüt. A program szerves részét képezi az óvodákban és az iskolákban megvalósuló oktatási – nevelési program, melynek segítségével a kisgyerekek ismereteit kívánják bővíteni.

Miskolc; Forás: bonasera.freeblog.hu

A reform során a menzák jelenlegi 100 receptje minimum 400-ra fog bővülni. Az új ételek nem csak a fiatalok ízlését és szokásait veszik majd figyelembe, hanem tekintettel lesznek arra is, hogy az egyes korosztályoknak milyen táplálékigényük, szükségleteik vannak, a helyi szokások és hagyományok figyelembe vételével.

Simon Gábor elmondta: „Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minden nap megkapják a számukra szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat. Nem lehet olyan nap, amikor ez a cél háttérbe szorul. Úgy kívánjuk megvalósítani a menzareformot, hogy finom és egészséges ételeket adunk. Jelenleg 5 szakértő alkotja recepteket és a hozzá tartozó élelmiszer kiszabatokat, valamint a Menzareform bizottság minden tagja azon tevékenykedik, hogy hogyan tudjuk a program anyagi hátterét megteremteni annak érdekében, hogy az átállás ne jelentsen anyagi terhet Miskolc városának.

Miskolc Széchenyi utca; Foprrás: miskolc.co.hu

Elsőként a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, és az  Istvánffy Általános Iskolában kerül bevezetésre a Menzareform.”

Buday Péter elmondta: „A Menzareform egy komplex program, amellyel célunk, hogy a jövő generációja nemcsak egészséges felnőtt legyen, hanem tudatos vásárlóvá, tudatos szülővé váljon, aki megfelelő gasztronómiai ismeretekkel rendelkezik.”

Csíki Sándor♣