Forrás: sgallery.netVASÁRNAP KÉT NAGY szakácsverseny is zajlik Budapesten. Az egyik a Hagyomány és Evolúció döntője, melyet a Gerbeaud Házban rendeznek, a másik pedig a Bocuse d’Or magyar döntőjének első napja a Foodapest kiállításon. (A Bocuse d’Or holnap, 22-én folytatódik.)

A Bocuse d’Or versenyt 22-én, hétfőn a szakács világverseny névadója, Paul Bocuse is meglátogatja. A Bocuse d’Or után, február 23-24-én ugyancsak a Foodapest helyszínén rendezik meg a Junior Cukrász Világbajnokságot is, amely a hazai cukrász szakma elismerése. Valamennyi verseny valamennyi résztvevőjének jó versenyzést kívánok!

A Bocuse d’Or Hungary programja a látogatók részére

  • Az Arénában, az erre az alkalomra készített 550 fős lelátón lehet a versenyt figyelemmel kísérni. A látványt hatalmas kivetítők is fokozzák, hogy a távolabb elhelyezkedők is szemmel kísérhessék az eseményeket.
  • 2010. február 21, Vasárnap
  • 09:00 – a Bocuse d’Or Aréna megnyitása
  • 11:00 -12:00 a Zsűri megérkezése
  • 13:00 – Az első versenyző halas táljának prezentációja. Ezt követően 10 percenként egymás után tálalnak a versenyzők.
  • 14:20 – Az utolsó versenyző második, azaz húsos fogásának kitálalása és értékelése.
  • 14:30 – Az első napi verseny befejezése
  • 2010. február 22, Hétfő
  • 09:00 – a Bocuse d’Or Aréna megnyitása
  • 11:00 -12:00 a Zsűri megérkezése
  • 13,00 – Az első versenyző halas táljának prezentációja. Ezt követően 10 percenként egymás után tálalnak a versenyzők.
  • 14:20 – Az utolsó versenyző második, azaz húsos fogásának kitálalása és értékelése.
  • 14:30 – Az második napi verseny befejezése, a zsűri visszavonulása értékelésre
  • 15:00 – Paul Bocuse köszöntése a helyszínen, a hivatalos csoportkép elkészítése az előzetesen regisztráltakkal.
  • 15:30 – A hivatalos díjátadó ceremónia megkezdése.

Felhívjuk a tisztelt látogatók figyelmét, hogy a Bocuse d’Or versenyt követően számos érdekes programmal és látnivalóval vár mindenki a Hungexpo Zrt. A kiállítások közül a Foodapest és az Ukba először mutatkozik be egy helyszínen, valamint a további napokon lezajló Junior Cukrász Világbajnokság is hihetetlen élményeket ígér a látogatóknak. (Magyar Bocuse d’Or Akadémia)

(A fotó illusztráció)