EGYIK MÉLTATÓJA, talán legjobb monográfusa azt aggatta Haraszthy Ágostonra epiteton ornans gyanánt, hogy nyughatatlan ember volt. Türelmetlen. Képzeletdús. Törtető. Vasegészségű. Teátrális. S persze önfejű. Vagyis: magyar.

Haraszthy Ágoston

Haraszthy ÁgostonTalán ennyi is elég, hogy elképzeljük Haraszthy Ágoston (1812-1869) réges-régi figuráját, és azonnal elődünknek fogadjuk. Aki többek közt grófnak és ezredesnek adta ki magát (noha nem volt született arisztokrata, de nemes és testőrtiszt igen.) Aki aztán annyi mindenféle volt 57 évnyi rövid, de zaklatott élete során, hogy felsorolni is sok. Aki a prérin, de Európa hercegi szalonjaiban, sőt San Francisco cifra újgazdagai közt is egyformán otthonosan mozgott. Kalandor is, tán szélhámos is (néhányan csalónak tartották) – megszállott is, kiállhatatlan is, karrierista is, becsvágyó is, zseniális is. De végül mindez semmi, mert ma már úgy tartjuk számon e hajdani bácskai magyart, mint a kaliforniai szőlőkultúra atyját („The Father of California Viticulture”). Vagyis magyar „világsztárnak”. Akármerre keressük hírét-dicsét, könyvekben, világhálón, szőlészeti szakirodalomban, gyengéit sem tagadva, azok közé a kevesek közé tartozik, akiket a nemzetközi (főleg amerikai) emlékezet magyarként is számon tart. 1862-es angol nyelvű könyvét (Grape Culture, Wines and Wine Making with Notes upon Agriculture and Horticulture) meg nem csupán „számon tartják”, hanem a 20. századig alapműként több nemzedék tanulta belőle. Nevét szobrok, táblák, utcák és intézmények őrzik.

Először is pionír volt, „felfedező” a szó klasszikus értelmében, aztán befektető, hídépítő, malomtulajdonos, téglaégető, gabonatermesztő, sheriff, városalapító, aranymosó, kormánymegbízott és vincellér és borkereskedő. Élete utolsó szakaszában cukornád-ültetvényes és rumkészítő Nicaraguában, míg egy szép napon saját birtokán föl nem falták a krokodilok.

  • Másik kedvenc figurám egyébként egy Haraszthy-korabeli csavargó, Mihályi Béla, aki diákként ment „világgá” – ugyanis gimnáziumi bizonyítványát nem merte hazavinni. Volt, írja róla az öreg Szinnyei: „kereskedősegéd, asztaloslegény, jövendőmondó, pincér, műlakatos, pezsgőgyári munkás, gyógyszertári laboráns, matróz, turista, csaposlegény, színész, fűrészgyári munkás, órássegéd, zárdaszolga, borkereskedő, gépészmérnök (?), mészáros, pék, szakács, titkosrendőr, gesztenyesütő, hordár, garabonciás diák, cirkuszi művész, konzuli tisztviselő, bába, kénbányamunkás, iskolamester, leányszöktető (?), öszvérhajcsár, bűvész, tolonc, jeruzsálemi zarándok, kalapossegéd, jegyszedő, utazó ügynök, állatorvos stb.”

boloni_farkas_sandorHogy Haraszthy miért került ki Amerikába, az első híradás, Bölöni Farkas amerikai útinaplóinak megjelenése (1834) utáni években, 1840-ben, az nem teljesen világos. (Bizonyára azért is, ahogy a régi vicc mondja, amiért mi száz évvel később itthon maradtunk a Kádár-rendszerben. Kalandvágyból.) Mindenesetre Kossuthra hivatkozott 1842-es wisconsini passzusában (társak voltak a pozsonyi diétán) – itt aztán birtokot vett és várost alapított. (Egyébként korához képest is nagyszabású figura volt a robosztus bácskai magyar és nagystílűen gondolkodott – John Tyler amerikai elnök is estélyt adott tiszteletére.) Közben visszahajózott s kivitte népes családját. Birtokának a Széptáj nevet adta, amely most Sauk City néven 3.019 lakosú wisconsini falucska.

’48-ban karavánt szervezett (Wagon Train Master) és Új Mexikón és Arizonán át, indiánok lakta vidékeken keresztülvágva Kaliforniába költözött. (Az indiánok nagyon érdekelték, 1844-es, Pesten kiadott kétkötetes könyvében, az Utazás Éjszakamerikában című munkában külön fejezetet is szentelt nekik.)

wagon-train

De a közvélekedéssel ellentétben nem róla, hanem a szintén magyar világutazó Xántus Jánosról formázta Old Shatterhand figuráját Karl May.) San Diegóban lett sheriff és képviselő – előbb itt, majd San Franciscótól északra, Sonomában szőlőtelepítésre adja a fejét. Észreveszi, hogy Sonoma környékét szelíd dombok veszik körül, nyugatról magasabb hegyek és fenyőerdők védik, a Csendes Óceán hűvös levegője és a tengerből fölszálló finom fehér ködök ide már nem férkőznek el. 1857-ben lerakja a birtok alapjait, a Buena Vistát (ma is működik Buena Vista Carneros néven).

Vesszőket hoz Európából (300 fajtát és százezer oltványt) – köztük a Zinfandellel, amelynek regényes története sokáig a viták tárgya volt. A Zinfandel lényegében az egyetlen tősgyökeresnek számító kaliforniai szőlő ma is – bizonytalan eredettel. Az egyik eredetmonda szerint azontúl, hogy Haraszthy hozta be Kaliforniába, ősét ma is termesztik Magyarországon, cirfandli néven, igaz, hogy piros gyümölccsel. Ám a szőlő szülőföldjét ma sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani: a DNS-vizsgálatok szerint genetikailag megegyezik az Aquilában termesztett primitivóval, más kutatók a dalmát plavac mali fajtával való rokonságára mutatnak rá. (A mi cirfandlink egészen más jellegű szőlő: késői érésű, hűvös klímát, nyirkosabb talajt kíván; bora könnyű, fűszeres, a régi vincellérek még úgy mondták, asztali bort ad.)

Zinfandel grapes prior to harvest

A jól elkészített Zinfandel viszont vörösbor – egész Amerika kedvence (ma is komoly Zin-fesztiválokat szerveznek) vaníliafagylaltra és eperre-málnára emlékeztető illattal. Vagyis gyümölcsös, lágy és simulékony; egyesek Kalifornia kékoportójának is nevezik.

Életművének kételkedőbb emlékezői is legalább két fontos tényt elismernek: ő tette kereskedelmileg is sikeressé Kaliforniát és ő bizonyította be, hogy ebben a klímában is lehet öntözés nélkül jó minőségű szőlőt termelni. Mások, amerikai hívei, azt írják, hogy „Count Haraszthy” a leleményesség, a vállalkozó szellem és a gondoskodás nagyszerű örökségét hagyta maga után. Az a 10 ezer dollár, amit szőlőoltvány-vásárlásaival vállalkozó szelleműen kockára tett, idővel busásan megtérült és Kalifornia nevét felkapta a világhír. Földszeretet, soha meg nem alkuvás, leleményesség, zsenialitás – ez a nagy titok.

Ambrus Lajos író a blog állandó vendégszerzője