ROSALIA VOLT az elmúlt hétvégén, Mónika, Flórián, Györgyi, Ivette és Frida napján, 2012 május 4-6-án. Ez volt az első fővárosi rosé fesztivál és mindjárt családias, baráti hangulatban is zajlott. A sajtótájékoztató anyagát, mintha én írnám, de Oláh Rita írta és így szól: „Az idő gyönyörű volt, szebbet kívánni sem lehetett volna. A ballagási ünnepségek és az
anyák napja ellenére is szép számmal érkeztek a borozgatni, kikapcsolódni vágyó mosolygó emberek. A Rosé Gardenben rengeteg féle rosé-t lehetett kóstolni, emellett szép számmal voltak jelen fehér és vörös borok is, különös érdeklődés övezte a frizzante rosé-kat és természetesen Buday Péter, a Larus Étterem séfje által készített pompás falatokat, sülteket.”
A rendezvényt dr. Váczi János, a 12. kerület alpolgármestere nyitotta meg, aki nagy szeretettel üdvözölte az új fesztivált és örömét fejezte ki, hogy a Gesztenyés kert egy újabb nagyszerű kulturális rendezvénynek adhat otthont. Az emberek meglepetten és örömmel fogadták az ajándékokat: a hölgyek egy szál rózsát, az urak egy cseppőrt kaptak kristály poharaik mellé. Kifejezetten nyárias látványt nyújtott a sok, rózsával sétáló, borozgató hölgy.
A színpadon könnyed jazz stílusban játszott ismerős dallamokat a D’Vine Trió, Orosz Zoltán harmonikaművész felejthetetlen zenei élményt szerzett mindazoknak, akik szeretik a jazzt és azoknak is, akik most barátkoznak meg vele. Farkas Sándor bárzongorista a közönség bevonásával játszott mindenki számára ismerős dallamokat, kedves humorával kívánságműsort varázsolt a színpadra. Az alig 20 éves Gayer Mátyás zenésztársaival kellemes hangulatú, profi jazz műsort adott. Záróakkordként az illFon GT játszott mindenki számára ismerős dallamokat az Illés, Fonográf és LGT zenetárából. Zenéjükre a borozgatók táncra perdültek és nagy baráti társaságként együtt énekelték a dalokat.
A szombaton megrendezett Rosé Mustrát is nagy érdeklődés kísérte. Kezdetben a 36 borász kicsit feszülten várta a borkedvelők seregét, ám a csendesebb kezdő időszakot kihasználva körbejárták a termet, bemutatkoztak, megismerkedtek egymással, és egymás boraival. A Mustra így egy spontán szakmai találkozóként vette kezdetét. Később megjelentek a borkedvelő vendégek is, akik nemsokára megtöltötték a termet.
- „Magyarország Rosé-ország. Az elért nemzetközi sikereket és az ország természeti adottságait figyelembe véve ez már nem kérdés. A Rosalia 2012 hagyományteremtő céllal valósult meg, és nem kevésbé azért, hogy a rosé jó hírét ápolja, minél több emberrel megkedveltesse, megismertesse. Mert rosét inni jó.”
(A sajtótájékoztató anyaga alapján összeállította: Csíki Sándor♣)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!