BATATA, Batatas, Boniato, Boniatos, Camote, Moniato, Papa dulce, Batata azucarada, Patata dulce, Batata de Málaga, Patata de Málaga, édesburgonya. A batata elnevezés egyébként eredetileg az India nyugati partvidékén a 16-17. században letelepedő portugáloktól származik és nálunk is használatos. Ha rápillantunk a bal oldali képre, azonnal szembetűnő lesz a hasonlóság a hazai gyomnövényként is jól ismert apró szulákkal (Convolvulus arvensis), vagy a vidéki kertek kerítésére
kapaszkodó hajnalkával, ami persze nem a véletlen műve. A batáta, vagyis az édesburgonya (Ipomoea batatas L. Poir) ugyanis ugyanabba a világszerte elterjedt és sikeres családba (Convolvulaceae = szulákfélék) tartozik, mint az említett és itthon is gyakori növények.
Az édesburgonya Dél-Amerikában őshonos és már legalább 4500 éve termesztik. Ezalatt a több ezer év alatt sokféleképpen készítették. Ma is leginkább főzik és sütik, bár ezektől a lehetőségektől vélhetőleg nem rendültél meg, kedves olvasóm. Nos, szokásomtól eltérően nem nagyon szándékozom (most) elmerülni az édesburgonya készítésének rejtelmeiben a változatos indiai gyorséttermi vega édesburgonya fogásokról sem ejtek szót, ahogy az ugyancsak indiai vadák, és rassok, valamint a nyugati világ pité is homályban maradnak, ahogy sok más is.
Ma csupán az édesburgonya chipsről szeretnék villanásszerűen megemlékezni, amiről korábban már hallottam ugyan, ám magam még mindig rest voltam elkészíteni. Most azonban a La Fiesta Party Service tulajdonosa Kovács László „csomagolt” nekem a náluk készülő édesburgonya chipsből. Ez a chips várakozáson felül zseniális. Finom, ropogós, édeskés. Kovács László így ír róla: „Az édesburgonya chipset Segal Viktortól láttuk, a cékla és a zeller chips – amik szintén nagyon finomak és egyszerű az elkészítésük – már régi jól bevált ropogtatni való falatok.” Érdemes otthon is elkészíteni!
Csíki Sándor♣
- FARSANG: az élet olyan, mint a fánk
- A SONKAPÁCOLÁS TITKAI
- SÜTŐTÖK KRÉMLEVES
- és még sok más írás…
ha Japánban jártok próbáljátok ki az édesburgonya pálinkát, a forró kövön sült édesburgonyát, a tempurának sütött édesburgonyát és a süteményekbe töltött édesburgonyát…nem fogjátok megbánni!
ezeket honi japán éttermekben is adják ám 🙂