MASSACHUSETTS (US) hivatalos desszertje

AZ USA ÖTVEN állama közül több is akad, melynek hivatalosan is elismert, s megválasztott desszertje van. Ilyen Maryland (Smith Island torta), Dél-Dakota (Kuchen), Vermont (Apple pie), New York (muffinok), Új Mexico (Biscochito), Missouri (fagylalt tölcsér), Minnesota (Blueberry muffin), Indiana (Sugar cream pie), Florida (Key lime pie), Delaware (Peach pie) és Massachusetts a „Boston Cream Pie” nevű süteményével, amelynek több receptjét is leírom. Ez a torta 1996. december 12-én lett Massachusetts állam hivatalos desszertje. A Boston Cream Pie olyan nevezetes vetélytársakat megelőzve lett az első, mint a hagyományos amerikai „Indian Pudding” és a Massachusetts történelméhez szorosan kötődő „Toll House Cookies”.

A Boston Cream Pie története

A hajdani New England és Pennsylvania holland szakácsai ismertek voltak süteményeikről, tortáikról (cake) és pitéikről (pie). A kettő közötti választóvonal akkoriban még meglehetősen vékony volt. A dolog sokszor azon dőlt el, hogy miben sütötték a süteményt. A 19. század közepén a pite-tepsi gyakoribb volt, mint a tortaforma, így aztán a terméket is gyakrabban nevezték pitének. Az első változatokat még mindenképpen pite-tepsiben sütötték.

  • 1855-ben nyit Boston első hideg-meleg folyóvizes, liftes hotelja (hideg-meleg folyóvizes, liftes!), a Parker House Hotel (ma: Omni Parker House Hotel). Ebben a hotelban készített először egy francia chef, bizonyos Sanzian a Boston Cream Pie-t, igaz, kezdetben még másként nevezték, és a neve Chocolate Cream Pie, vagy Parker House Chocolate Cream Pie volt.

A Boston Cream Cakes receptje (1878)

1878-ban Marion Cabell Tyree „Housekeeping in Old Virginia” című szakácskönyvében is megjelenik a recept, Boston Cream Cakes néven:

Hozzávalók:
2 csésze liszt,
1½ csésze víz,
1 csésze vaj,
5 tojás.

A tészta – Egy edényben együtt tegyük fel a tűzhelyre a vajat és a vizet, s ha forr, keverjük bele a lisztet, ha lehűlt adjuk hozzá a jól felvert tojásokat. Egy nagy kanállal tegyünk muffin formákba és forró sütőben süssük húsz percig.

Hozzájuk a krém a következőképpen készül: Tegyünk a tűzhelyre egy csészényi tejet és egy nem egészen tele csésze cukrot, egy tojást, három evőkanálnyi kukorica keményítőt és egy evőkanálnyi vajat és csupán néhány percig forraljuk. Ha lehűlt ízesítésül adjunk hozzá vaníliát. Nyissuk fel a süteményeket és töltsük meg a krémmel.

1887 – A Boston Cream Pie (ami lényegében nem is pie) egyik legautentikusabb receptje a 19. század második feléből (1887) származik, s Mrs.Fanny L. Gillette, és a Fehér Ház inasa, Hugo Ziemann adják közre. A szerzők szakácskönyve (The White House Cook Book) a First Ladies okulására íródott a következő ajánlással:

„TO THE WIVES OF OUR PRESIDENTS, THOSE NOBLE WOMEN WHO HAVE GRACED THE WHITE HOUSE, AND WHOSE NAMES AND MEMORIES ARE DEAR TO ALL AMERICANS, THIS VOLUME IS AFFECTIONATELY DEDICATED BY THE AUTHOR.”

Abban az időben, amikor a Mrs.Fanny L. Gillette a könyvet írta, a „pie” és a „cakes” még igen közel álltak egymáshoz és nem különültek még el olyan egyértelműen, mint ma. Az érdekesség és az illusztráció kedvéért, mind a „Boston Cream Pie”, mind a „Boston Cream Cakes”  közel másfél évszázados receptjét megmutatom, mielőtt egy mai „Boston Cream Pie” receptjére sor kerülne. Mindhárom recept működik. (Akit nem különösebben érdekelnek ezek a 19. századi receptek, az át is ugorhatja.)

A Boston Cream Pie receptje (1887)

A krém rész – Tégy fel egy pint tejet forrni. Üss két tojást egy edénybe, adj hozzá egy csésze cukrot és fél csészényi lisztet, amit először keverünk, majd alaposan felverünk, s belekeverjük a tejet, amint a tej éppen forrni kezdene; adjunk hozzá egy uncia vajat és folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik; ízesítsük vaníliával, vagy citrommal.

A tészta rész – Három tojást verjünk fel egy csésze kristálycukorral, másfél csésze szitált liszttel, egy púpozott teáskanál sütőporral és két evőkanálnyi tejjel, vagy vízzel. A tésztát osszuk kétfelé és süssük meg két közepes méretű pie tepsiben. Süssük halvány szalmasárga színűre a tésztát. Amikor elkészült és lehűlt vágjuk mindegyiket félbe egy éles késsel és osszuk meg a krémet a kettő között. Szervírozzuk hidegen.

Tortabevonó

A Boston Cream Pie receptje (1887)

Egy nagyméretű keverőtálba tegyünk fél csésze vajat és egy csésze forró vizet; tegyük a tűzhelyre; ha a keverék forrni kezd , öntsünk bele egy pint szitált lisztet, verjük fel és alaposan dolgozzuk el, amíg sima nem lesz. Vegyük le a tűzhelyről, és ha kellőképpen lehűlt, adjunk hozzá öt nagyon alaposan felvert tojást, először a sárgáját, aztán a tojásfehérjét, valamint egy fél teáskanál szódabikarbónát és egy teáskanál sót. Kivajazott tepsire egymástól öt centiméternyire egy-egy nagy evőkanálnyit tegyünk a tésztából. Gyorssütőben tizenöt percig süssük. Ha elkészült és eléggé hideg, az oldalán nyissuk fel egy késsel, vagy egy ollóval és tegyünk bele annyi krémet, amennyit csak lehet.

A krém – Végy két tojást, három evőkanál szitált lisztet (vagy fél csésze kukoricakeményítőt) és egy csésze cukrot. Tégy kétharmad pint tejet egy kettős falú forralóba; egyharmad pint tejbe keverd a cukrot, a lisztet és a felvert tojásokat. Amint a tej forrni kezdene, adjuk hozzá a keveréket és fürgén keverjük három percig, amíg be nem sűrűsödik, ezután vegyük le a tűzről és adjunk hozzá egy evőkanál vajat; ha lehűlt, ízesítsük vaníliával, vagy citrommal és töltsük meg vele a sütiket.

boston-cream-pie-ii (1)

Egy mai Boston Cream Pie recept

Ahogy már említettem ez a pite igazából torta és a pie elnevezés a 19. századból eredeztethető. A következő recept a „Country Living” oldalán jelent meg és igazán finom.

  • Hozzávalók a tésztához:
  • ½ csésze (120 ml) lágy vaj
  • 1 csésze (240 ml) cukor)
  • 2 nagy tojás
  • 2 nagy tojás sárgája
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1¼ csésze liszt
  • 1½ teáskanál sütőpor
  • ¼ teáskanál  só
  • ½ csésze (120 ml) tej

A tészta elkészítése: a sütőt melegítsük elő 180°C-ra.   Egy 20 centiméter átmérőjű kerek tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral. Vajazzuk ki és liszttel szórjuk be a sütőformát. A vajat és a cukrot közepes sebességen keverve verjük fel habosra. Állandó keverés mellett egyesével üssük bele a tojásokat és tegyük bele a tojássárgáját is, és adjuk hozzá a vanília-kivonatot.

Boston Cream Pie; Forrás: countryliving.com

Szitáljuk össze a lisztet, sütőport és sót. Csökkentsük az elektromos keverő sebességét és a lisztes keveréket apránként, a tejjel felváltva adagolva keverjük a tojásos keverékhez. Keverjük mindaddig, amíg sima, homogén tésztát nem kapunk. A tésztát öntsük az előkészített, vajazott, lisztezett tortaformába és a sütő közepén mindaddig süssük, amíg annyira meg nem sül annyira, hogy a közepébe szúrt hurka pálcikát tisztán ki tudjuk húzni. A sütőben hagyjuk teljesen lehűlni. Ha lehűlt, egy hosszú késsel vágjuk a tortát félbe. Az alsó felet kenjük meg vastagon a krémmel, majd helyezzük rá a felső részt, amit a csokoládémázzal kenjünk be. A mázat hagyjuk megszilárdulni és már fogyasztható is a kiváló torta.

  • A krém (puding) hozzávalói:
  • ¾ csésze (180 ml) tej
  • 1 csésze (240 ml) tejszín
  • 1 rúd vanília
  • 3 tojás sárgája
  • 2 evőkanál kukorica keményítő
  • ½ csésze (120 ml) cukor
  • ¼ teáskanál só
  • ½ teáskanál vanília-kivonat
  • 1½ teáskanál vaj

A krém (puding) elkészítése: Egy vastag fenekű edényben melegítsük a tejet a vaníliarúddal (a magvakat a kettévágott vaníliarúdból kikaparva már a tejbe tettük), amíg éppen forrni nem kezd.

Vanília krém (puding); Forrás: countryliving.com (Photo: Charles Schiller)

Verjük fel együtt a tojássárgáját, a kukorica keményítőt, a cukrot és a sót és állandó keverés mellett öntsük hozzá a forró vaníliás tejet. A keveréket öntsük vissza a tejes edénybe és állandó keverés mellett, lassú tűzön addig melegítsük, amíg éppen forrni nem kezdene és már besűrűsödött. Ekkor azonnal öntsük át egy tiszta (és szobahőmérsékletű) másik edénybe. Vegyük ki a vanília rudat. keverjük bele a vanília kivonatot és a vajat. Ezzel elkészült.

  • A csokoládémáz hozzávalói:
  • ½ csésze (120 ml) tejszín
  • 115 g darabokra tört étcsokoládé
  • 1 evőkanál sózatlan vaj
  • 3 evőkanál kukoricaszirup

A csokoládémáz elkészítése: Majdnem forrásig melegítsük a tejszínt és öntsük a csokoládét, vajat és kukoricaszirupot tartalmazó edénybe. Hagyjuk egy percig állni, majd a hozzávalókat  keverjük simára. (Ha szükséges lenne rá, akkor forraljunk edényben vizet és a gőzzel melegítsük a csokoládés edényünket.) Ha elkészült, azonnal használjuk fel a Boston Cream Pie bevonására.

Csíki Sándor♣

MARYLAND állam (US) hivatalos desszertje
PAVLOVA torta
KASUTERA torta
COCA COLA torta
7-UP torta
MAJONÉZES CSOKOLÁDÉ torta
CHIFFON torta
VÁLSÁG torta
BOR és CSOKOLÁDÉ