A MONARCHIA SÖRTÉRKÉPE

A MONARCHIA SÖRTÉRKÉPE – A Monarchia nyugati felének, beleértve a mai Ausztriát, de nem ide számítva, Csehországot, Galíciát, Dalmáciát és Szlovéniát, alkoholfogyasztása nemzetközi összehasonlításban közepesnek volt mondható. 1881 és 1910 között az osztrák fogyasztás tiszta alkoholban számítva 11 liter körül volt, és ennek a 40 százalékát a pálinka, a Schnaps ad. Ausztria hosszú évszázadokon át inkább borfogyasztó országnak számított. A 16. században a bécsiek egy főre eső átlagos évi borfogyasztása mintegy 250 liter volt, és még 1730-ban is 160 liter maradt. A 19. század elejére, a császárváros borfogyasztása 100-120 liter/fő/év mennyiségre csökkent és a bor a helyét egyre inkább a pálinkának és a sörnek adta át. A vidéki Ausztriában azonban a bor már

sokkal lassabban cserélődött sörre, amiben az is szerepet játszott, hogy arrafelé még sok volt az apró, gépesítés nélküli, gyenge minőségű söröket előállító sörfőzde. A 19. század elejének mérsékelt 20 liter/fő/év körüli osztrák sörfogyasztása 1900-ra eléri a 70 litert. A tömény szeszes italok térhódítása azonban már ennél jóval gyorsabban ment végbe és a század közepén érte el a csúcsát. Ausztria végül a Monarchia alatt vált a bor és pálinka fogyasztóból egyre inkább sörfogyasztóvá, egyre több, a fogyasztókat a pálinkától visszahódító nagy sörgyárral, melyek közül néhányan, mint a Gösser, a Stiegl, a Hirter, vagy az Ottakringer, végül túlléptek a regionalitás határain. A Kőbányán, Ausztriában és Csehországban is gyárral bíró Dreher a

Monarchia korában a kontinens egyik legnagyobbja volt. A koncentráció mellett, a sörgyártás növekvő tőkeigényessége egyben a kisüzemei sörfőzés visszaszorulását is magával hozta. A statisztikai adatok beszédesek ugyan, azonban a létező nagy helyi különbségeket már nem tárják fel. Ennek ellenére a Monarchia sörgyártásának nagyléptékű térképe szemléletesen megrajzolható. A vártnak megfelelően, a Monarchia 19. század végi sörgyártásának statisztikái Csehország és Ausztria egyértelmű dominanciáját mutatják. A század végére, az akkor már negyvenötmilliós lakosságú Monarchiában világviszonylatban is kimagasló mennyiségű, 2,13 milliárd liter sört főztek, ami 47 liter/fő/év termelésnek felel meg.

A Vérmező koronázási ünnepségére emlékezve, nem meglepő, hogy a Monarchia sörtermelésének csupán 7 százaléka jutott a lakosság 42 százalékát adó magyar korona országaira, míg a sörfőzés 93 százaléka a mai Ausztria, Csehország és Szlovénia területén, valamint Lengyelországnak a Monarchiához tartozó részén folyt. Ezeken a területeken, 1899-ben közel 1,98 milliárd liter sör készült. A sörtermelés és fogyasztás mértékét akár még meglepőnek is tarthatnánk, hiszen a sör egyes összehasonlításokban korántsem számít kiugróan olcsónak. Ezt támasztja alá, hogy amíg az utolsó békeévben (1914) a sörnemzetnek számító Csehországban 10 fillérbe került 1 kg krumpli, 30 fillérbe 1 kg kenyér, addig Svejk szülőföldjén 36 fillért kellett adni egy liter átlagos sörért. Az üzlet azonban virágzott, és a sörgyárak körüli regionális, és távolabbi piacok biztonsággal felszívták a Kiegyezés (1867) körül már az ezret is meghaladó számú csehországi, és a több száz ausztriai és más sörfőzde növekvő termelését. A Monarchia nyugati fele egyre inkább sörivó lett, ám a Lajtától keletre továbbra is szilárdan éltek a borivó hagyományok.

Csíki Sándor♣