EXPO MILANO 2015 – A Milánói Világkiállítás (EXPO) magyar pavilonja már eddig is sok vitát váltott ki. Problémás az esztétikája, az üzenete, a kivitelezés minősége, a költségvetése és még ki tudja mi minden más. Egyszóval, amolyan látlelete mindannak, amire ma kis hazánk képes, ahogy annak is, hogy valamennyi említett elem intézési módjáról van, és lehet sejtésünk. A pavilon miatt nem is írnék, tegyék meg a hozzáértőbbek, azonban az, amit a fotók és a beszámolók, valamint a háttér információk alapján a

magyar pavilonban folyó vendéglátás színvonaláról, sekélyes szellemiségéről tudhatok az mélyen elszomorított. A gasztronómia eddig minden világkiállításon hangsúlyos szerepet kapott, neves szakácsokkal, éttermesekkel reprezentálva hazánkat, s működött. Milánóban ez is másként van. Helyezzünk történelmi perspektívába, és hasonlítsunk össze 4 világkiállítást, hogy még inkább kidomborodjon, hogy mi is a bajom ezzel a mostani magyar pavilonnal és azzal, ami ott a magyar gasztronómia nevében zajlik.

Párizs, 1900

1898-ban a Párizsi világkiállításra készülődő „népélelmezési osztály” pályázatot hirdetett a „magyar konyha különleges eledeleinek elkészítésére” és nagyon komolyan készült. A magyar gasztronómia kiemelt szerepet kapott. Ennek eredményeként, mint a „népélelmezési osztály” vezetője nyilatkozta (1898) :

„Látni és élvezni fogjuk nemzeti eledeleinket […] az igazi gulyáshúst, marhapörköltet, fatányérost, borjúpörköltet, kolozsvári káposztát, székelygulyást, halászlét, túros csuszát, a derelyét, a túrós és káposztás rétest, meg az igazi jó magyar házikenyeret. Ezek szerepelnek eddig az igazgatóság lajstromán…”

New York, 1939

A New York-i világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme a kor legelismertebb éttermesének, Gundel Károlynak az étterme, a Gundel volt, s mint a The New York Times is elismerően írta róla, s mint ma is folyton-folyvást idézzük, de láthatólag feleslegesen::

„A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turistaprospektus.”

Brüsszel, 1958

Tudták 1900-ban, tudták 1939-ben, tudták 1958-ban is, hogy a világkiállításon jó konyhát kell vinni. Ez a világkiállítás a szocialist vendéglátás sikerét hozta, már csak azért is, mert 1956 után (is) a kor legjobb szakácsait vitték ki nyugatra (minderről itt is olvashatsz). Paprikás csirke, balatoni fogas, lecsós szűzérme, erdélyi fatányéros, rétes, a kiállításra kreált, borjúpörkölttel készített hortobágyi palacsinta, Budapest bélszín (lecsó, zöldborsó, gomba, libamáj), somlói galuska szerepelt az étlapon. A konyhát a háború előtti időkben Párizsban is dolgozó séf, Rákóczi János vezeti, aki, nem mellesleg, a Rákóczi túrós atyja. A vendéglátásra kiemelt figyelmet fordítottak, majd, a sikereket látva, az MSZMP KB úgy dönt, hogy a magyar konyha a propaganda fegyvere lesz.

Az élet szentségét jelképező pavilon – Milánó, 2015

Mit is írt a The New York Times 1939-ben?

„A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turistaprospektus.”

Ennek az idézetnek a fényében nézzük meg, hogy évszázadnyi világos, tiszta és életszerű koncepció után az idei Milánói Világkiállítás szervezői, gazdái miféle gondossággal járnak el akkor, amikor a magyar pavilon „éttermében” a magyar gasztronómiát bemutatják, s egyáltalán, a szakma mely rétegét képviselik?

• A fotókat Nagy Péter készítette. Péterrel személyesen is beszéltem, s mások is meséltek a magyar pavilonról és arról az elképesztő sekélyességről és igénytelenségről, amelyet a magyar pavilon képvisel, beleértve a pályázaton nyertes catering cég képviselőinek helyi teljesítményét.

„Abszurd volna, ha egy épület sorsáról – vagy egy focimeccs góljáról – népszavazás döntene. (…) Azért sem, mert ha a terv kudarcot vall, a népet, vagy a tizenöt szakmabelit nem lehet felelősségre vonni a döntéséért. A kormánybiztost azonban lehet.” (Szőcs Géza nyílt levele, 2014. június 11.)

Bistro Hungaricum (Ezt ki találta ki?)

Nos, akinek eddig még voltak kétségei, az vesse össze a táblán szereplő 33 euróért kapható menüt a Váci utca, vagy a Dél-Balaton turistacsalogató helyei kínálatának megjelenítésével. Rákóczi János, Gundel Károly foroghat a sírjában, de a korábbi világkiállítások köztünk élő tanúi is joggal hümmöghetnek. Bistro Hungaricum:

„A Hungaricum Bisztró célkitűzése, hogy vendégeink megismerjék a méltán híres magyar konyha remekeit és megtapasztalják, hogy milyen az igazi magyar vendéglátás.”

• Pocsék éttermek sokasága írtam, s mondtam nem is oly’ rég, s lám, a testvérükből már Milánóba, a világkiállításra is jutott egy.

Javaslat

• Javasolnám menteni a menthetőt és, beismerve a tévedést és kudarcot, olyan csapatot küldeni végre Milánóba, amely tudja, hogy mi fán terem az, hogy konyhaművészet és vendéglátás, vagy ha már nem küldenek, kapjanak legalább szakmai segítséget, támogatást.

• Ami pedig a jövőt illeti: a történelmi tapasztalatok és a józan paraszti ész alapján is tudható, hogy ha akad egyszer egy kormány, amelyik valóban sikeres világkiállítást akar rendezni, akkor az fordítson különleges figyelmet a vendéglátásra. Ahogy az elmúlt évszázadban tették.

Csíki Sándor♣