SÖRBET – „Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet.” – írta Arany János 1856 nyarán, Szondi két apródja című balladájában. Az arab, perzsa, török közvetítéssel érkező sörbet szó azonban ebben az esetben nem napjaink jóval ismertebb havas-jeges desszertjét (sorbet), hanem a világ legelső üdítőitalát jelöli. A középkori eredetű sörbet (serbet) összezúzott gyümölcsök (citrom, narancs, mangó, ananász, aranyalma, szantál, falsa) zöldfűszerek (menta, etc.), és/vagy virágszirmok (rózsa,

hibiszkusz, etc.), édesítőszer (nádcukor, méz) és a szirupot hígító víz felhasználásával készült. Igen kedvelt volt az alkoholt tiltó iszlám világban, a Közel-Keleten, de Ázsiában is. Egy 12. században íródott perzsa orvosi enciklopédia, a Zakhireye Khwarazmshahi (Khawarzm sahjának szentelt kincsek) többféle sörbet receptjét is leírja.

A mogul uralom alatt Észak-Indiában is elterjed és az ötféle hozzávalóból készülő puncsok ötletadója lesz. Az Ottomán birodalomban a Palota orvosai és gyógyszerészei felügyelik azokat a gyümölcsöket és fűszereket, amelyből az uralkodó serbetje készült. Az utcák serbet készítőinek török neve, şerbetçi. A serbet a Balkánra és Magyarországra is a török hódítással jut el.

Edward W. Lane orientalista, 1836-os egyiptomi utazása során számos édes serbetről (sharaab) számol be, melyek közül a legegyszerűbb a cukros volt, és a limonádé a másik legelterjedtebb üdítőital. A harmadik legnépszerűbb ibolyavirág szirupból készült. Iránban a serbet (sharbat) többnyire aromás virágokból készül.

• A hagyomány szerint, márciusban, az iráni újév 13. napján (Nowruz) az iráni családok piknikezni indulnak. A pikniken hétféle, „sz”, és hétféle „s” betűvel kezdődő ételt, italt fogyasztanak. A hét „s” betűvel kezdődő közt van, a gyógyít erejűnek tartott mentából, cukorral, ecettel készülő sharbat is.

Az első nyugati üdítők

A serbet a nyugatra is hatással volt. A nyugati világ első, nem-szénsavas üdítő italai a 17. században jelennek meg kereskedelmi forgalomban. Az árusok a hátukon cipelték a mézzel édesített, citromos vízzel teli hordókat, és a limonádét abból mérték ki a városi lakosoknak. 1676-ban, a párizsi limonádé árusok társasága, a „Compagnie des Limonadiers”, üzleti érdekeinek védelmében, egyedárusítási jogot vív ki magának.

A szódavíz (soda water) elnevezés 1798-ban bukkan fel Amerikában, ahol a szódavízkészítésre 1810-ben adják ki az első szabadalmat és 1835-ben palackozzák az első szódavizeket. A természetben előforduló szénsavas ásványvizeket utánzó, széndioxiddal dúsított vizek hamar elterjednek, és kellemes ízük miatt is kedveltté válnak mindenfelé. A szénsavval dúsított, ízesített ásványvizek nagyüzemi gyártása az 1830-as évektől kezdődött (USA).

1881-től jelennek meg, az először orvosi készítményként árusított kólák, és több más, gyógyszerészek által fejlesztett amerikai szénsavas üdítőital: a gyümölcsös Dr. Pepper (Charles Alderton, 1885), a Coca-Cola (John S. Pemberton, 1886), a Pepsi-Cola (Caleb Bradham, 1898).Az amerikai üdítőital-ipar, ahogy az élelmiszeripar általában, messze az Európai előtt járt. Az első diétás üdítő, a „No-Cal Beverage”, 1952-ben, az első diétás kóla 1959-ben jelent meg. Alumínium dobozba 1957-től töltenek üdítőitalokat, és az első műanyag palackok 1970-ben kerültek a boltok polcaira (PET, 1973).

Az első hazai üdítők – a kracherli

„…kugliztak a kracherli mellett a tisztes örömtanyán egészen harmadnap délig.” – írja Hevesi András író, Krúdy Gyulára emlékezve.

Az első palackozott, golyózáras üvegekbe kézi töltéssel kerülő üdítőital a pezsgőlimonádé, más néven, a libapezsgő volt. A hazai szikvizesek gyártotta, osztrák eredetű ital, a német Kracher (jelentése az argóban: durrantás) szó után kapta az elterjedtebb kracherli nevet. Az 1930-as években, többféle ízben (citrom, málna) is gyártották országszerte. A szódával készült szörpök mellett, ezek alkották a kor hazai üdítőital választékát. „Bor, ser, pálinka, vagy kracherli?” – kérdezte a korcsmárosné akkoriban a vendéget. Aztán, a kracherli is lassan kiment a divatból, illetve átalakult.

• A Hiram Codd által 1872-ben szabadalmaztatott golyós üvegek utolsó példányai az 1940-es években készültek. A kracherlis üvegeket az 1875 óta létező csatos üvegek, és a koronazár váltották fel.

Az üdítőitalok nagyüzemi gyártása Európában, így Magyarországon is, valójában csak a II. világháború után lendült fel.  A második világháború után, 1947-ben jelent meg az első üdítő, a kezdetben még koronazáras, narancs ízű Bambi. A Bambit, az 50’-es években a citromízű Utas-Üdítő, a 60’-as években a málnaízű Erdei  Bambi, a Hűsi, az Ananász, az első rostos üdítő, az Almuska, (zárójelben itt említhetjük a Jaffa szörpöt is), valamint az imperialista Coca-Cola (1968) követett. 1970-ben került a boltokba a Sztár és a Pepsi-Cola. 1971-ben a Traubisoda és az Extra. 1972-ben az Olympos Orange. 1973-ban a Márka, és a sort, a teljesség igénye nélkül, még lehetne folytatni az Alföld, Deit, Et-Üd, Gyöngy, Hírös, Málnaüdítő, Sárközi Gyümölcs Üdítő, Üdítő, Kofola, Oázis, Orange, Quick Cola, Róna, Utas, Üdítővíz, Viking, Vitis, etc. üdítőitalok sorolásával.

Folytatás…

• Bambi Narancs, Puncs Bambi, Erdei bambi, Utas-Üdítő, Hüsi: az üdítőital történelem folytatása itt olvasható.

Csíki Sándor♣