JÉZUST, akárcsak az apostolokat, minden ábrázolás szikár, szálkás izomzatú, szívós embereknek mutatja. Még Júdea jólétben élő királyát, Nagy Heródest sem ábrázolják elpuhultnak, kövérnek. Az elmúlt ezer esztendő festményei ezt az ábrázolásmódot követik, ám mindeközben a művészet eszközeivel a változásokról is híven tudósítanak. Az életszínvonal emelkedése az étel adagok növekedését hozza magával. Ez a tendencia különösen az elmúlt negyven esztendőben erősödött meg és az elmúlt húsz évben vált aggasztó hatásúvá. A mértéktelenség, azonban nem csupán napjaink jelensége.

A torkosság hét főbűn közé sorolása éppúgy folyamatos jelenlétére utal, ahogy egy Bécsben őrzött kicsinyke alkotás, a Willendorfi Vénusz.

A Willendorfi Vénusz

A Willendorfi Vénusz, egy elhízott nőt ábrázoló, tizenegy centiméter magas, tenyérbe simuló szobrocska. A huszonötezer éves tárgyat Josef Szombathy, osztrák-magyar régész 1908-ban találta Alsó-Ausztriában. Számtalan feltevéssel éltek már róla, amelyek közül a legelterjedtebb, hogy minden bizonnyal termékenységi szimbólum lehetett. Nem véletlen, hogy a nagy mellek és tompor miatt ez először éppen a férfi régészeknek jutott eszébe. Talán az sem véletlen, hogy éppen egy régésznő véleménye szerint a szobor nem más, mint egy ön-portré. Megint más szerint, s itt újabb feltételezésekkel élhetnénk a szerzőt illetően, a Willendorfi Vénusz egy korai narkós gombakultusz kelléke.

Bármi legyen is, a találgatások egyértelműen jelzik, hogy valójában senki sem tudja, hogy mire is szolgált ez a dús hölgyet ábrázoló szobor. Így aztán már magam is előállhatok a feltevésemmel, mely szerint a szobor – ha egyáltalán rituálék része volt, s nem csupán egy „csak úgy” készített tárgy – a vágyott sikerességre utal. Huszonötezer évvel ezelőtt ugyanis mi más lehetett volna a siker legmeggyőzőbb bizonyítéka, mint az élelmiszerbőség, legnyilvánvalóbb jele, az elhízás. Így gondolták ezt még nem oly’ régen is, amikor a szépség és a kövérség fogalma még szorosan összekapcsolódott, s a „szép kövér ember” kijelentés pozitív tartalommal bírt. A szűkölködő, éhínséggel gyakorta sújtott országokban pedig ez még ma sincs másként.

Az előbbieket támasztja alá, hogy csakis eredményesen vadászó, gyűjtögető közösségben állhatott rendelkezésre annyi táplálék, hogy valaki túlsúlyos lehessen. A túlsúlyhoz aztán a sikeresség mércéjének egy újabb elemét, a közösségen belül elfoglalt kiemelt szerepet is bátran társíthatjuk. A Willendorfi Vénusz az én értelmezésemben a „szeretnék én is ilyen nagyon sikeres lenni” mágiájának eszköze, a sikeresség szimbóluma.

Halálos torkosság

Tömegével bombáznak bennünket tanácsaikkal a legkülönbözőbb diéták kitalálói, miközben a Willendorfi Vénuszhoz hasonló elhízottság magyarázata voltaképpen igen egyszerű: a szervezet energia-felvétele meghaladja az energia-fogyasztását. A különbségként jelentkező többlet pedig leginkább nagy energiájú zsírok formájában raktározódva várja azt az időt, amikor – tisztje szerint – felhasználásra kerülhet.

Nem is olyan nagyon régen, a napszítta szavannán, vagy akár a hómezőkön való vándorláskor leginkább a gyermekeiket évekig szoptató nők igényeltek extra mennyiségű energiát, amit zsírok formájában a comb, a csípő, a has és a kidomborodó ülep táján raktároztak. A Willendorfi Vénusz éppen egy ilyen éhezésre felkészült, a megtermékenyítésre, a gyermek kihordására, a szoptatására alkalmas nőt ábrázol.

Az emberiség sok ezer éves történetében tehát éppen a zsírszövetek mennyisége lehetett a sikeresség külsődleges jele, egyik fokmérője. Ez a siker azonban nem csekély gondokat is okoz, mivel a zsírszövetek nem csupán fizikai paramétereikkel, terjedelmességükkel rontják életminőséget, hanem aktív szerepre is törekszenek. Nem maradnak meg a felhasználásra békésen váró, passzív energiaraktár szerepében, s egyre önállóbb élettani szerepet töltenek be, amivel tovább bonyolítják az elhízott szervezet amúgy sem rózsás állapotát.

Az eddigiek során mindvégig azzal a feltételezéssel éltünk, hogy étvágyunk (mohóságunk) és energiaforgalmunk a források esetenkénti, vagy tartós szűkösségéhez adaptálódott, s táplálékbőség esetén a raktározást támogatja. Korábban mindez még egyensúlyban lehetett a mainál jelentősebb fizikai aktivitással, azonban ez az érzékeny egyensúly felborult, s csökkenő fizikai aktivitás mellett. egyre többen, egyre bőségesebben táplálkoznak. A folyamat gyorsulni látszik, s világjárványként viselkedik. A helyzet baljós és a 21. század – hacsak csoda nem történik – a „Nagy Zabálás Százada” néven vonulhat be a módosabb társadalmak történetébe. A statisztikákat látva biztosan állítható, hogy a közeli években az emberiség nem csekély része halálra eszi magát.

Egy mutáns

Az élelmiszerbőség önmagában pozitív jelenség. A múltban is sokfelé vált a népességnövekedés látványos motorjává azzal, hogy a család egyre több gyermeket volt képes táplálni. Ez történt például a 18. század második felében Írországban, ahol éppen a újvilágból érkezett burgonya nyújtott alapot a családméret látványos növekedéséhez. A 19. század közepén, a burgonyavész kórokozó gombája, a Phytophthora infestans miatt kialakuló súlyos éhínség idején rövid időn belül összeomlik a korábbi növekedést megalapozó törékeny táplálkozási lánc. A következmények tragikusak: közel egymillió ember hal éhen, s az éhhalál elkerülésére jelentős ír tömegek hagyják el szülőföldjüket, s vándorolnak Amerikába.

A bevándorló írek új otthona, az örökké úton lévő Amerika lesz az a hely, ahol a 17. század végi belga találmányból, a hasábburgonyából is világétel születik. Bár a hasábburgonya népszerűsége töretlen, mára már nagymértékben elveszítette eredeti, pozitív szerepkörét, s olyan ételek részévé vált, mint a Pizza patata. Ez a burgonyás pizza nem más, mint az 1889-ben bemutatott nápolyi lelemény, a Margarita pizza hasábburgonyával koronázott, ketchuppal gazdagon megöntözött változata. Egy mutáns a gazdag gasztronómiai hagyományú Itália földjén.

Einstein és Leonardo da Vinci

Ahogy az Amerikába vándorolt Albert Einstein a tudósok között, az itáliai Leonardo da Vinci a művészek között lett korunk legismertebb alakja. Akad közöttük számos hasonlóság, így az, hogy vélhetőleg mindketten vegetáriánusok voltak. Einstein igyekezettel és sikeresen táplálta a zseniális, nyelvöltögető tudós mítoszát, így kerülhetett lázadó kamaszok szobáinak falára, rock-sztárok közé. Építette karrierjét, s szemérmesen elhallgatta első felesége, a Vajdaságban született szerb Mileva Maric szerepét azokban az eredményekben, amelykért a világ ma is ünnepli.

Einsteinhez hasonlóan, a bennünket most jobban érdeklő Leonardo da Vinci személye sem mentes a titokzatosságtól, s ellentmondásoktól. Művei, találmányai, rejtélyessége ugyancsak élénk kíváncsiságot ébresztettek a kései utókorban, amit a bestsellerek és a bulvár tovább erősítettek. Művei közül a Mona Lisa éppen világkörüli útjának köszönhetően a legismertebb festmény lett, ám az Újszövetségi Biblia egyik központi eseményének, az utolsó vacsorának az ábrázolása vetekszik a titokzatos mosolyú Hölgy népszerűségével.

• Az írás tovább is van. Kattints ide és megtalálod a folytatást is. Érdekelni fog!

Csíki Sándor♣