A FACEBOOK tele van ételfotókkal, legalábbis arrafelé, amerre a facebook-on én előfordulok, ott ételfotó is akad szép számmal. Magam is naponta posztolok ételfotót, van, hogy többet, ahogy az egy rendes gasztrobloggerhez illik. Igen ám, de nem csak „profik”, hanem „amatőrök” is szaporítják az ételekről készült fotók számát. Mi ennek az oka? Miért posztolunk ételfotókat? A válasz lehet nagyon egyszerű is, de mégse az, amit az is mutat, hogy 10 okot is találtunk arra, hogy miért posztolunk ételfotókat.
Olyannyira összetett (ahogy minden), hogy már a pszichológusok is felfigyeltek erre a szembetűnő jelenségre (ami nem volt nehéz). Susan Albers, étkezésekre specializálódott klinikai pszichológus alapján 10 okot is találhatunk arra, hogy miért posztolunk ételfotókat a facebookon.
Miért posztolunk a facebook-on ételfotókat?
I. Valamikor réges-régen, a facebook és a hozzá hasonlók, tán soha nem is volt világában, ha ettünk egy jó ételt, hát sms-t, levelet képeslapot, levelezőlapot kellett küldenünk, amiben fáradságos munkával írtuk le, hogy „Nem hiszed el, hogy mennyire finom volt!”, s többnyire igazunk is volt, mert, bizony, gyakorta nem is hitték el. Most viszont, egy kép elküldésével megspórolhatjuk a részletező leírást, miközben pontos képi információval szolgálhatunk az ételről és az élményről.
II. „Nézd, milyen jó vagyok!” A friss zöldségek, s egyebek fotóival megmutathatom, hogy milyen egészségesen, mértékletesen, kifinomultan, környezettudatosan, okosan, tudományosan, s ki tudja még, miféle pozitív csengésű jelzővel jellemezhetően táplálkozom.
III. „Nézd, milyen rossz vagyok!” Ez a beismerések ideje. „Hogy ehettem ezt meg?!” – kérdezem egy finom szalonna, vagy más „rosszaság” elfogyasztása után az ismerőseimtől, várva, hogy pozitív hozzászólásaikkal felmentsenek és enyhítsék gyötrő bűntudatomat. Persze, az is egy lehetséges kimenetel, hogy erősítik a bűntudatot, mindenféle kalóriákat, energia, zsír, s egyéb tartalmakat emlegetve, amitől az étel „bűnössége” csak nyomatékosodik.
IV. „Elhiszed, hogy ezt megettem?” Mindenféle egzotikus, ritka, furcsa étel kombinációjának nyilvánosságra hozatalkor feltett, bujtatott kérdés ez. Egyél szöcskét, tücsköt, csokoládéba mártva, mogyoróval, bármit, ami szokatlan, majd dokumentáld az ismerőseid felé, ezzel is igazolva, hogy bizony, előttük jársz az ismeretlen megismerésében. Igazi felfedező ínyenc vagy, mondod magadról, teljes jogú büszkeséggel.
V. „Segíts!” Nos, ez most egy kicsit pszichologikusabb, és komolyabb lesz, mert az ételfotók megosztása az ételekkel való problematikus viszonyra is utalhat. A fotók felszólításként is funkcionálhatnak azért, hogy mások közbeléphessenek, amitől már nem a feltöltő lesz az igazán felelős a hibás táplálkozásáért, hanem azok, akik nem rohannak a segítségére. Akik rendszeresen töltenek fel ételfotókat, gyakorta öntudatlanul is rámutatnak hibás szokásaikra, várva a segítséget, amely ugyan gyakran nem akar megérkezni, de azért érdemes tovább próbálkozni. Egyszer csak összejön.
VI. Véleményformálás: egy flancos étterem elegáns ételének fotója, vagy akár egy falusi vendégfogadó pörköltszaftos házi kosztjáról készül kép, arról győzhet meg , hogy érdemes odautazni és kipróbálni a helyet – ha csak be nem zárt azóta, mert akkor (haha!), már csak a fotómat nézegetheted a facebook oldalamon.
VII. A főzés varázslata: egy, a konyhánkban főzött mestermunkáról készült jól sikerült kép nagyszerű lehetőség kiváló és egyedülálló főzési képességeink bemutatására, a jogos irígység kivívására. „Ilyen zseniális vagyok!” – szól ekkor az üzenet.
VIII. Sóvárgás: egy nagyszerű fotó a kirakatban látott süteményről, a grillen sülő húsról. Az ételfotók gyakorta mutatják a kulináris vágy sóvárgott tárgyát, valamit, amit akkor és ott nem ehetünk meg, esetleg „csak” azért, mert (már megint) fogyókúrázunk.
IX. Piszkálódás: nem akarsz lemondani arról a lehetőségről sem, hogy az embereket kiborítsd? Mutass olyan bizarr ételfotókat, amitől garantált lesz a siker, emellett hangsúlyozd: „Egy darab volt belőle az egész világon. Megettem, ne is próbálkozz!„
X. „Mondd meg mit eszel, s én megmondom, ki vagy!” – írta Jean Anthelme Brillat-Savarin (1825), és előtte is már többen. A facebook-ra feltöltött „étkezési napló” meglehetősen hű képet adhat rólunk (s sok minden másról is). Így aztán – immár teljesen komolyra váltva a szót – mielőtt egy ételfotót feltöltünk, legyen az egy zsíroskenyér, egy pizza, egy lángos, egy steak, vagy akár egy pörkölt, érdemes fontolóra venni, hogy (a fentiek között is válogatva) miért tesszük, s mit akarunk mindezzel az ismerőseinknek, barátainknak üzenni. Mert, hogy ezzel is üzenünk, az biztos, mint mindennel, amit teszünk.
Csíki Sándor♣
Ha az írás tetszett, kattints a „tetszik” gombra!
🙂 Vizuális típus vagyok. Elképzeltem amint a konyhámban komplettül berendezett hiperszuper fotóstúdió működik, profi fotós fényképez, stylist ugrál körülöttem és csipesszel helyezi fel a reszelt citromhéjdarabkákat az ételre… 🙂
Ehhez képest van összesen fél! négyzetméternyi helyem a konyhapulton az ablak alatt, mert csak ott van elég fényem a fotózáshoz, és magára a műveletre meg általában 1-2 percem, mert amit fotózok, azt rögtön utána meg is esszük. Műfüstöt sem használok. 🙂
Viccet félretéve, én csak saját indokaimat mondhatom: 1. mert a családom rengeteget nyúzott, hogy miért nem jegyzem le a receptjeimet, mikor olyan jókat főzök és mikor otthon meg akarták főzni a nálam kóstolt ételeket, már nem tudtam elmondani, mit tettem bele és mennyit. Úgyhogy az első pont a családi nyomásnak való engedés. 🙂
2. Mert így én is a saját blogomról főzök.
3. Imádok főzni, enni, és fotózni is.
Persze ki lehet ezt bővebben is vesézni, de szerintem egyszerűen azért, mert az evés mindennapos dolog, többször is műveljük naponta. Ha pl. mindenki oroszlánvadász lenne és mindennap vadászna, akkor a fészbuk oroszlánvadász képekkel lenne tele.
És mert mindenki szeret enni. Szexelünk is, azt is mindenki szereti, de az nem publikus. Így marad az ételfotózás. 🙂
Nagyon jó! 🙂
11. érv: aki szeret főzni, az szereti az életet, örömöt akar szerezni önmagának és másoknak. Ennek egyik módja, hogy megosztja örömét másokkal. Ételeket nézni is öröm, ahogy szakácskönyvet lapozgatni akkor is, ha éppen nem főzünk.
Melyik a 12. ?
12.: Az örök női válasz: Csak! 🙂
Ragyogó összefoglalás! Még pár pont jöhet és tökéletes a meglátás.
Notburga: várom a pontokat! 🙂
A csak se rossz: +1. pontnak.
12.: Mert egy balagyféltekés világban élünk, és a főzés abszolút jobbagyféltekés dolog. Rendkívül tág tere nyílik a kreativitásnak, a képzeletnek, fantáziának. A legtöbb ember életében talán az egyetlen olyan terület, amiben alkotóművészként meg tud jelenni, amiben alkotni tud. Ma már kívülállóvá lettünk, mindent csak nézünk: a táncot, a festményeket, a szertartásokat, vagy a zenét is például csak hallgatjuk, de nem játszunk hangszeren, nem éneklünk. Nem csináljuk. A főzés maradt az egyetlen szinte, amit fizikailag is csinálunk, s persze mivel alkotásnak érezzük (az is), meg is szeretnénk mutatni. Mert az alkotás sosem öncélú.
Világunkban hiányzik az életünkből ez az oldal, s a főzés, fotózás egy olyan terület, ami bárki számára elérhető, mint alkotó tevékenység.
Nem vagyok az ételfotózás híve, éppen eleget csalunk anélkül is.
Ha már egyszer műalkotás kerül ki a kezeim közül, szívesebben megmutatom eredetiben. Például, 1972. augusztusában készítettem egy remekbe szabott oroszkrém-tortát. Olyan tökéletes lett, nem volt szívünk belevágni: ha valaki gyönyörködni akarna benne, most is ott van a komódon! 😉