A FACEBOOK tele van ételfotókkal, legalábbis arrafelé, amerre a facebook-on én előfordulok, ott ételfotó is akad szép számmal. Magam is naponta posztolok ételfotót, van, hogy többet, ahogy az egy rendes gasztrobloggerhez illik. Igen ám, de nem csak „profik”, hanem „amatőrök” is szaporítják az ételekről készült fotók számát. Mi ennek az oka? Miért posztolunk ételfotókat? A válasz lehet nagyon egyszerű is, de mégse az, amit az is mutat, hogy 10 okot is találtunk arra, hogy miért posztolunk ételfotókat.
Olyannyira összetett (ahogy minden), hogy már a pszichológusok is felfigyeltek erre a szembetűnő jelenségre (ami nem volt nehéz). Susan Albers, étkezésekre specializálódott klinikai pszichológus alapján 10 okot is találhatunk arra, hogy miért posztolunk ételfotókat a facebookon.
Miért posztolunk a facebook-on ételfotókat?
I. Valamikor réges-régen, a facebook és a hozzá hasonlók, tán soha nem is volt világában, ha ettünk egy jó ételt, hát sms-t, levelet képeslapot, levelezőlapot kellett küldenünk, amiben fáradságos munkával írtuk le, hogy „Nem hiszed el, hogy mennyire finom volt!”, s többnyire igazunk is volt, mert, bizony, gyakorta nem is hitték el. Most viszont, egy kép elküldésével megspórolhatjuk a részletező leírást, miközben pontos képi információval szolgálhatunk az ételről és az élményről.
II. „Nézd, milyen jó vagyok!” A friss zöldségek, s egyebek fotóival megmutathatom, hogy milyen egészségesen, mértékletesen, kifinomultan, környezettudatosan, okosan, tudományosan, s ki tudja még, miféle pozitív csengésű jelzővel jellemezhetően táplálkozom.
III. „Nézd, milyen rossz vagyok!” Ez a beismerések ideje. „Hogy ehettem ezt meg?!” – kérdezem egy finom szalonna, vagy más „rosszaság” elfogyasztása után az ismerőseimtől, várva, hogy pozitív hozzászólásaikkal felmentsenek és enyhítsék gyötrő bűntudatomat. Persze, az is egy lehetséges kimenetel, hogy erősítik a bűntudatot, mindenféle kalóriákat, energia, zsír, s egyéb tartalmakat emlegetve, amitől az étel „bűnössége” csak nyomatékosodik.
IV. „Elhiszed, hogy ezt megettem?” Mindenféle egzotikus, ritka, furcsa étel kombinációjának nyilvánosságra hozatalkor feltett, bujtatott kérdés ez. Egyél szöcskét, tücsköt, csokoládéba mártva, mogyoróval, bármit, ami szokatlan, majd dokumentáld az ismerőseid felé, ezzel is igazolva, hogy bizony, előttük jársz az ismeretlen megismerésében. Igazi felfedező ínyenc vagy, mondod magadról, teljes jogú büszkeséggel.
V. „Segíts!” Nos, ez most egy kicsit pszichologikusabb, és komolyabb lesz, mert az ételfotók megosztása az ételekkel való problematikus viszonyra is utalhat. A fotók felszólításként is funkcionálhatnak azért, hogy mások közbeléphessenek, amitől már nem a feltöltő lesz az igazán felelős a hibás táplálkozásáért, hanem azok, akik nem rohannak a segítségére. Akik rendszeresen töltenek fel ételfotókat, gyakorta öntudatlanul is rámutatnak hibás szokásaikra, várva a segítséget, amely ugyan gyakran nem akar megérkezni, de azért érdemes tovább próbálkozni. Egyszer csak összejön.
VI. Véleményformálás: egy flancos étterem elegáns ételének fotója, vagy akár egy falusi vendégfogadó pörköltszaftos házi kosztjáról készül kép, arról győzhet meg , hogy érdemes odautazni és kipróbálni a helyet – ha csak be nem zárt azóta, mert akkor (haha!), már csak a fotómat nézegetheted a facebook oldalamon.
VII. A főzés varázslata: egy, a konyhánkban főzött mestermunkáról készült jól sikerült kép nagyszerű lehetőség kiváló és egyedülálló főzési képességeink bemutatására, a jogos irígység kivívására. „Ilyen zseniális vagyok!” – szól ekkor az üzenet.
VIII. Sóvárgás: egy nagyszerű fotó a kirakatban látott süteményről, a grillen sülő húsról. Az ételfotók gyakorta mutatják a kulináris vágy sóvárgott tárgyát, valamit, amit akkor és ott nem ehetünk meg, esetleg „csak” azért, mert (már megint) fogyókúrázunk.
IX. Piszkálódás: nem akarsz lemondani arról a lehetőségről sem, hogy az embereket kiborítsd? Mutass olyan bizarr ételfotókat, amitől garantált lesz a siker, emellett hangsúlyozd: „Egy darab volt belőle az egész világon. Megettem, ne is próbálkozz!„
X. „Mondd meg mit eszel, s én megmondom, ki vagy!” – írta Jean Anthelme Brillat-Savarin (1825), és előtte is már többen. A facebook-ra feltöltött „étkezési napló” meglehetősen hű képet adhat rólunk (s sok minden másról is). Így aztán – immár teljesen komolyra váltva a szót – mielőtt egy ételfotót feltöltünk, legyen az egy zsíroskenyér, egy pizza, egy lángos, egy steak, vagy akár egy pörkölt, érdemes fontolóra venni, hogy (a fentiek között is válogatva) miért tesszük, s mit akarunk mindezzel az ismerőseinknek, barátainknak üzenni. Mert, hogy ezzel is üzenünk, az biztos, mint mindennel, amit teszünk.
Csíki Sándor♣
Ha az írás tetszett, kattints a „tetszik” gombra!
🙂
Szeretek jókat enni és új fűszerekkel kísérletezni. A tálalás sem utolsó szempont. Ellenállhatatlan tud lenni.
Imádom ezt az oldalt mert könnyű, laza, furfangos, egyszerű ,az élet mindennapos dolgairól szól és vidám. Szerintem csak jó emberek olvassák!
Hogy csak jó emberek olvassák, ahhoz az ilyen hozzászólásokat is látva, kétség sem férhet. 🙂
Mackó Úr: nem is rossz ötlet! A gasztronómia mint művészet. Érdekes kiállítás lehetne… rendkívül sok ötlet beleférne a témába.
Végül is az elmúlt évszázadokban is az egyik legkedveltebb festőtéma a csendélet volt. Szóval nem újkeletű a dolog, csak akkor még nem volt fényképezőgép, és fészbuk. Ők még ecsettel, vászonra „fotózták” az ételkölteményeket, alapanyagokat.
Van még egy pont, most jutott eszembe: 13.: ma már kuriózum, ha valaki tud főzni. Mondhatni extrasággá válik lassan a mirelit szilvásgombócok és levesporok korában.
A miértre jók a válaszok!Az ember sztem vizuális lény,szinte mindent el tud képzelni,de az az igazi ha „látja”.A természetes alapanyag és ételfotók vágykeltők és élvezet okoznak.
A művi eltúlzott képek rám ellenkezőleg hatnak.
Szerintem még lehet sorolni az okokat 🙂 Én szeretek minden újat kipróbálni. Ha sikerül le is fotózom. Posztolok is néha,mert olcsóbb a lányomnak rákattintani,mint egy főzésnél háromszor telefonon rám csörögni. És kihívás is. Bármennyit is próbálkozom nem sikerül a sóletről szalonképes fotót csinálni,pedig minőségileg-ízben- már megközelítem a nagyanyámét:) De addig próbálkozom míg olyan sóletfotóm lesz mint Sándorunké volt nemrég 🙂