SOKSZÍNŰSÉGÉVEL, integráló erejével a Nemzeti Gulyás Nap idén is tízezrek rokonszenvét vívta ki. A Nemzeti Gulyás Nap szervezésében az egységnyi idő alatt csatlakozott résztvevők számát, s a földrajzi kiterjedés mértékét tekintve újra világbajnokok lettünk, hála az internetnek, ám legfőképpen azoknak, akik segítettek és tettek. A Nemzeti Gulyás Nap méreteiben már első alkalommal is minden várakozást felülmúlóan széles kiterjedésű volt, amely önmagában is különlegessé tette.
A rendezvény most sem jöhetett volna létre, ha nincsenek a blogok, bloggerek tucatjai, a hivatásos nyomtatott és elektronikus sajtó, határon innen és túl, és személyükben olyan kiváló emberek, mint:
- Jánossy Aliz,
- Borbély Irén,
- Arnold Károly,
- Bobor Szabolcs,
- Bakonyi Viktor,
- Molnár Nikolett,
- Lusztig Zoltán,
- Ványi László
- Ványi Éva,
- László Imre,
- Kovács László,
- Zsidei Roy,
- Vajda Pierre,
- Berkes Gyula,
- Péter Anna,
- Városi Péter,
- Baranya István,
- Gyepes Gabojsza,
- Oláh Gábor,
- Tóth Adrienn,
- Vízi Csenge,
- Hovány Márton,
- Benyák Zoltán,
- Gergely Zoltán,
- Murányi László,
- Papp Nóra,
- Kiss Gyula,
- Rosenmayer András
- Németh László,
- Orbán László,
- Orbán András,
- Szemes Gábor,
- Metzger László,
- Ruprect László,
- Benedek Árpád,
- Erőss István,
- Bányai Gábor,
- Bakos Zoltán,
- Ambrus Lajos,
- Müller Tibor,
- Kiss Éva,
- Balázs László,
- Turóczy Gábor,
- Schwartz Gábor,
- Sütő Edith,
- Barna Ádám,
- Berki István,
- Bartl Sebestyén,
- Ehrlich Ivánné,
- Dudásné M. Ildikó,
- Bereczki Gábor,
- Ipacs Tamás,
- Mátis András,
- Sáska Péter,
- Vida Sándor,
- Vinkó József,
- Kőszegi András,
- Tóth Béla,
- Dr.Bérci István,
- Punk Ferenc,
- Bauer Éva,
- Király Júlia,
- Virág Endre,
- (folytatódik…)
Senkit sem szeretnék kihagyni a sagítők közül, így a névsor még korántsem teljes és folyamatosan bővül, ehhez azonban igazán sokat segít, ha értesülök mindenkiről, aki a maga helyén, blogján, településén hozzátett az ünnephez (e-mail). Fotókra is számítok. Kommenteljetek és lájkoljatok is, hogy minél többen értesülhessenek az eseményről
Nemzeti Gulyás Nap honlap
Idővel a Nemzeti Gulyás Nap hírei, eseményei, képei, beszámolói új honlapra kerülnek át. Ezeket itt lehet majd megtalálni:
A III.Nemzeti Gulyás Nap időpontja (2012)
A naptárt böngészve egyértelművé válik, hogy a III.Nemzeti Gulyás Nap legalkalmasabb időpontja: 2012. szeptember 1, szombat. Ekkor rendezzük meg a harmadikat, amelyen mindenkire számítunk, aki tavaly és idén is örömet talált a közös főzésben, ünnepben és persze azokra is, akik eddig még nem vettek, nem vehettek részt rajta.
Világrendezvény lettünk
Nagyon sokan segítettek, miközben a szkeptikusok száma messze a statisztikai átlag alatt maradt. Az új sikernek ez is részévé vált, akárcsak az, hogy civil kezdeményezésre, érdemi hivatalos támogatás nélkül, ismét csak egy világrendezvényt szerveztünk, a magunk örömére. Köszönöm mindenkinek a segítségét és részvételét. Jövőre folytatjuk!
Tisztelt Csíki úr!
Gratulálunk a kezdeményezéséhez és a szervezőképességéhez. Idén sajnos nem vettünk részt ezen a napon, azonban jövőre semmi pénzért ki nem hagyjuk és barátainkkal összefogva, megtartjuk az ünnepet. Üdv. Margitta
Tegnap tízfős társasággal bográcsoztunk, bár az apropó nem ez volt, de meséltem a dologról, úgyhogy megszavaztuk, hogy ezért is. 🙂 Gulyásnak indult, de menet közben az elfogyasztott italmennyiség hatására valahogy megváltozott a terv, és pörkölt lett.
Mi nagyon jól éreztük ,magunkat. Bográcsoztunk, borozgattunk, beszélgettünk és még a II.Nemzeti Gulyás Napon is részt vettünk, pedig ki sem mozdultunk a kertből. 🙂
ehran: ez az ünnep erről is szól. (Esetleg akadna fotó is?)
T.Tibor: Jövőre is lesz Nemzeti Gulyás Nap (2012. azeptember 1.) és még a kertből sem kell hozzá kimozdulni, bár talán akad majd a közelben is valami nagyobb rendezvény, de még ez sem szükségszerű.
Mi itt Szlovákiában főztünk és jólesett olvasni hogy milyen sokfelé vannak, akik ugyanazt teszik mint mi. Jövőre is leszünk a gulyásnapon még többen is mint az idén.
Ha elunk jovore is fozunk a szomszedokkal birkabol gulyast. Lattam hogy Singapurban is foztek. Mi is jot csinaltunk, mindenkinek nagyon izlett, hozza austral bort ittunk. Kovacs Istvan Perth, Australia
A gyergyói állatvédők jövőben is főznek, erről már döntés született. Az pedig evidens, hogy újságíróként és magánemberként továbbra is támogatom az eseményt.
Virág Endre így írt Pomázról:
„Kedves Sándor!
Mellékelten küldök néhány képet a reggel 9-től este 9-ig tartó Gulyásnapról!
A gulyás végül is 17 kg. bárányból készült, Beszerzési hely: Dr. Magyar Gábor, Tahitótfalu. Hosszú lére eresztett, zöldséges gulyás lett, némely fehér, vörösbor, pálinka, sörök kíséretében. Egy kevés a gulyásba is került, Balla Géza kadarkájából.
A szervezéshez szívből gratulálok az egész csapat nevében!
Baráti üdvözlettel:
Virág Endre”
A mi gulyásunk is finom lett,a hangulat is jó volt,és tényleg meg kínáltunk kicsit -nagyot úgy ahogy ígértük. Jövőben is főzünk föltétlenül .Az új dátum is megfelel.
Csíki Sándor: Sajnos nem, túl jó volt a hangulat, és valahogy senkinek nem jutott eszébe közben fotózkodni. 🙂