NAPJAINK ISZLÁM forrásai szerint Mohamed próféta 12 legkedvesebb étele betűrendben a következő: árpa, datolya, dinnye, ecet, füge, gomba, gránátalma, méz, olíva olaj, szőlő, tej és víz. Csupa egyszerű étel, ami jól tükrözik az arábiai nomádok lehetőségeit és az iszlám születése idején jellemző hozzávalókat. 1.) Az árpa (sha’ir) különösen kásaként volt ismert, s rangban csupán a búza előzi meg. A Proféta mindig árpából készült levest adott annak, aki lázas fájdalomtól szenvedett. A 9. században élt Al-Tirmidhi (824-892), a szunnita Hadisz egyik szerzője jegyezte fel, hogy Salma, a Próféta háztartásához közel álló nő miként is készítette el azt az árpa ételt, amelyet Mohamed is szeretett.

„Vett némi árpát és megfőzte. Ezután egy mély tányérba tette és kevés olajat adott hozzá. Ezután borsot és fűszereket tört hozzá, majd így szolgálta fel.”

2.) A szárított datolya (tamr) az iszlám egyik legmegbecsültebb növénye, ezért a mecsetek falát is gyakran díszítették a datolypálma képével. A Próféta szerint: „Abban a házban, ahol nincs datolya, nincs is étel.” Mandulával is fogyasztották. Az iszlám szerint a Jézussal várandós Mária is gyakran fogyasztott friss datolyát. A Hadisz szerint:

„Arra, aki minden reggel néhány szem datolyát fogyaszt, azon a napon egészen estig nem hat a méreg és varázslat.”

3.) A dinnyéről (battikh) Mohamed ezt mondja: „Fogyasztása minden betegséget gyógyít.” Másutt így szól a dinnyéről:

„Görögdinnyét fogyasztó várandós asszonyaid egyike sem fogja elmulasztani, hogy megtermelje tavaszra, mivel jó az arckifejezésnek, s jó a jellemnek.”

4.) Az ecet (khall) is kiemelt szerepet kap az iszlámban. Mohamed gyakran ecet és olíva olaj keverékébe, vagy csupán ecetbe mártva fogyasztotta keletlen kenyerét. A Proféta egyszer azt is megjegyezte, hogy minden őt megelőző Próféta fűszere éppen az ecet volt. A Hadisz megemlíti, hogy

„az a ház, ahol ecet van, soha nem fog szenvedni a szegénységtől.”

5.) A fügével (tin) már a Paradicsomban, Ádám és Éva történetében találkozhatunk, ezért ez a „Paradicsom gyümölcse”. Különösen a friss füge számít megbecsültnek.

6.) A gombát (fotr) a Próféta különösen a szem gyógyítására tartotta jónak, s mellette a születésszabályozásra is alkalmasnak.  A gombáról Mohamed a Hadisz szerint így szólt:

„A gomba egyfajta ’manna’, melyet Allah küldött általa (Mózes) Izrael gyermekeinek, s leve gyógyír a szemre.”

7.) A gránátalma (rumman)negyven napon belül megtisztít a Sátántól és a gonosz törekvéseitől”, mondja a Proféta.

8.) A méz (’asal) az iszlám fontos élelmiszere. A Paradicsom egyik folyójában is méz folyik. Aisha, a Próféta legkedvesebb felesége, akárcsak Mohamed, kedvelte a mézet. Mondása szerint: „Két orvosságod van: a méz és a Korán.” Az iszlámban a méz az „ételek-étele, az italok-itala és az orvosságok-orvossága.” A nomádok szűkös élelmiszerforrásai között igazi csemege. A Proféta mondja:

„Ha egy személy mézet eszik, ezernyi gyógyszer kerül a gyomrába és milliónyi betegség távozik onnan. Ha egy ember meghal és méz is marad a testében, a (pokol) tűz nem érinti majd.”

9.) Az olíva olajat (zaytun) leginkább a bőr és haj kezelésére, az öregség lassítására, a gyomorpanaszok gyógyítására tartották alkalmasnak. Allah a Koránban ezt mondja az „Áldott fának” is nevezett olajfáról:

„És fa nő ki a Sinai-hegyből, mely olajat ad, s fűszert azoknak, akik étkeznek. Az olíva olaj a legmagasabbrendű fűszerezés.”

10.) A szőlőnek (a’nab) tisztító, erősítő tulajdonságot tulajdonítottak, s sokra értékelték.

11) A tejről (laban) Allah a Koránban így szól: „A tiszta tejet könnyű és kellemes lenyelnie azoknak, akik isszák.” A Paradicsom másik folyójában tej folyik. Gyógyító, roboráló hatását gyakran magasztalták, s a Próféta is ajánlotta.

12.) A víz (ma’) a Proféta szerint a ”A legjobb ital ezen a világon, s a következőn.” A már idézett Al-Tirmidhi így idézi Mohamedet:

„Ne igyál vizet egy lélegzetvételre, mint a teve, hanem igyál két, vagy három lélegzetvétellel.”

(Folytatása következik.)

Csíki Sándor♣