MÁS VILÁGVALLÁSOKHOZ hasonlóan az iszlám is szabályozza a táplálkozást, s a hozzá kapcsolódó rituálékat. Ezek a szabályok a „könyv népeinek” előírásain alapulva érdekes és tanulságos evolúciós utat járnak be, párhuzamosan az iszlám által meghódított népek konyháinak megismerésével. Az ’iszlám’ szó jelentése: ’odaadás’, Allah akaratába való belenyugvás. Az étkezésre vonatkozó alapvető iszlám törvények szerint az egyetlen és örökkévaló Isten, Allah az, aki meghatározza, hogy melyek az igazhitűeket tápláló jó és egészséges ételek, és melyek azok, amelyeknek a fogyasztása rossz és káros. Az engedélyezett ételek arab neve ’halaal’, a vitatott ételeké ’mashbooh’, míg a tiltott ételeké ’haraam’.

Allah törvényei (Korán)

A legfőbb, s minden muszlimra nézve kötelező törvények a 7. század óta változatlan Koránban kerülnek megfogalmazásra. Az Al-Jazeerah a Korán alapján tartalmilag így foglalja össze az étkezésekre vonatkozó törvényeket:

  1. Allah Izrael gyermekeinek minden ételt megengedett, kivéve, amit Izrael megtiltott.
  2. Azoknak, akiket korábban vezetett (zsidók), az Úr megtiltotta, hogy olyan állatokat egyenek, amelyeknek karmai vannak. Ugyancsak tiltotta a marha és juh zsírjának fogyasztását.
  3. A muszlimoknak megengedett, hogy a Könyv népeinek (keresztények és zsidók) ételeit egyék és Allah ellátja őket muszlim ételekkel, amelyek megengedettek nekik.
  4. Az emberek és az angyalok között az a különbség, hogy az angyalok ételeket nem esznek.
  5. Az Úr valamennyi hírnöke ember volt (s nem angyal), aki evett ételt.
  6. A muszlimoknak megengedett, hogy megegyenek mindent, amit a tengerből kifognak.
  7. A muszlimoknak megengedett minden állat elfogyasztása, kivéve, amelyeket a Korán megtiltott.
  8. A muszlimoknak nem megengedett az állati tetemek, a vér, a sertéshús (sertésből készült termékek), valamint olyan áldozati állatok elfogyasztása, amelyeknél más istenek, s nem az egyetlen Isten (Allah) neve került említésre.
  9. A muszlimok ne tiltsák el magukat azoktól az ételektől, amelyeket Isten megengedett nekik
  10. Az alkoholos italok minden formája tiltott, mivel ezek károsak a testre, a förtelmes ördögtől valók, és a lerészegedett emberek között ellenségeskedést, gyűlöletet keltenek.

Mohamed tanításai (Hadisz)

Mohamed Próféta (570-632) szavait és tetteit, a Próféta életére vonatkozó hagyományokat a nagyobbrészt a 8. és 9. században íródott Hadiszok gyűjtik egybe. A Hadiszok (Hírek) az iszlám siíta és szunnita ágában egymástól részben eltérő tartalmúak.

Kínai muszlimok Pekingben a Ramadan első napján

Ezek a válogatott gyűjtemények spirituális szerepükön túl fontos eszközei a Korán megértésének, s emellett az iszlám jogértelmezésben és történetírásban is jelentős forrásként szerepelnek. A Hadiszok a muszlim étkezési szokások, szabályok megismeréséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak. A Szíriában született nagytekintélyű  Yahya ibn Sharaf al-Nawawi imám (1234-1278) szerint a Próféta és a Hadisz fő tanításai az étkezésről, ételekről a következők:

  1. A muszlimoknak az étkezés, ivás előtt Allah nevét kell említeniük, majd az étkezés végén köszönetet kell mondaniuk Allahnak.
  2. Ha Allah nevének említése az étkezés kezdetekor elfelejtődik, bármikor megemlítésre kerülhet, akár az étkezés végén is.
  3. Isten nevének említése megakadályozza, hogy az ördög az ételbe költözzön.
  4. Isten nevének említése megáldja az ételt és egészségesebbé, jobbá, táplálóbbá teszi.
  5. Nincs jobb, vagy rosszabb étel. Ha szereted, edd meg, ha nem tetszik, ne edd meg!
  6. Az iszlám udvariassághoz tartozik az étkezésre szóló meghívás elfogadása, ha éhes vagy, vagy ha szereted az ételt. Ha böjtölsz, köszönd meg a meghívást és imádkozz, miközben az emberek esznek.
  7. Ha valaki étkezésre hív, s te magaddal akarod vinni egy barátodat, először a vendéglátó engedélyét kell kérned, hogy barátodat is magaddal vihessed.
  8. Evés közben a jobb kezedet használd, és azt edd, amit neked adtak, vagy előtted van! Amit másnak tálaltak, s más előtt van, ne edd!
  9. Társaságban, családban étkezni áldottabb, mint egyedül enni.
  10. Egyél, s igyál ülve! Ne egyél, vagy igyál, miközben lefekszel, vagy egyik oldaladról a másikra fordulsz!
  11. Ne egyél és igyál sétálás közben, vagy állva, hacsak nem szükséges, mint amikor nincs elegendő helyed, hogy leülj, vagy utazás közben.
  12. Az ételt ne pazarold! Ne dobj el ételt, ha az még jó! Tartsd meg más időkre, vagy add valaki másnak, vagy a madaraknak, állatoknak!
  13. Ne igyál egyszerre, s hosszan, inkább többször, s kis kortyokban.
  14. A vendéglátónak a vendégek kiszolgálását jobbról kell kezdenie, ha a vendégek életkora közel áll a vendéglátóéhoz. Más esetben a legidősebbet kell először kiszolgálni még akkor is, ha balkézről ül.
  15. A vendéglátó csak a legvégén eszik és iszik, amikor már valamennyi vendégét kiszolgálta.
  16. A muszlimok alázatosak. Tartózkodniuk kell attól, hogy vagyonukat arany, vagy ezüst eszközökkel (edények, tálak, csészék, stb.) fitogtassák. Az aranyat a nők a díszítésükre használhatják.

A Proféta példája

Az imára hívó arab müezzin sokaknak ismerősen csengő hitvallása – „Ashadu an la ilaha illa’llah. Ashadu anna Muhammadan Rasululu’llah” – magyarul annyit tesz, hogy „Hiszem, hogy nincs más (Isten), csak Allah. Hiszem, hogy Mohamed Allah Hírnöke.”

Indonéz muszlimok a Ramadan ünnep alatt

Indonéz muszlimok a Ramadan ünnep alatt

Mohamed azonban nem csupán egy újabb hírnök az iszlám által is elismert és nagyra becsült zsidó próféták, Ábrahám, Mózes, Noé, János, Jézus sorában, hanem ő az Utolsó Szent Próféta, aki az összes megelőző 123.999 próféta után végleg kiteljesíti és megtisztítja az Igét. Bár Mohamed Próféta történelmileg igen jelentős hatással volt az iszlámra, egyes mélyen hívő ortodox muszlimok számára a tettei, s szavai mégsem számítanak perdöntőnek, hanem csak a Korán igéje.

Kenyai muszlim gyermek a Koránt olvassa

Hogy Mohamed, aki ember volt, milyen ételt kedvelt, s milyet nem, az (elvileg) nem bír jelentőséggel arra nézve, hogy vallási szempontból a muszlimok számára mi a megengedett és mi nem, csupán az a lényeges, hogy Allah mit szeret, s mit nem. Ez viszont a Koránban fogalmazódott meg. Az előzőekkel részben ellentmondásban egy népszerű perzsa mondás szerint: „Mondj, amit akarsz Istenről, de vigyázz, hogy mit beszélsz Mohamedről!”

Mindezekből is levezethetően a közel 1,2-1,5 milliárd muszlim vélhetőleg igen sokféleképpen gondolkodhat arról, hogy a megfellebezhetetlen érvényű Korán mellett a legtekintélyesebbnek számító ember, a Próféta szavait és tetteit az életvezetésében milyen mértékben fogadja el irányadónak. A Proféta kedvelt ételei másfél évezred múltán is követendő étkezési modellként szolgálnak muszlimok miliói számára.

  • Folytatása következik Mohamed 12 kedves ételéről.

Csíki Sándor♣