A JAPÁN itadakimasu (ejtsd: itadakimasz) jelentése felületesen annyi, hogy “No, együnk!”. Ezzel megfeleltethetjük a “Jó étvágyat!” kívánás európai szokásának, vagy az asztali áldásnak is, különösen azzal a szakrális tartalmával, amelyet a “magamhoz veszem az életed” jelentés takar. Az étkező ezzel az elfogyasztott állatok, növények életét veszi magához, s köszöni meg. Szép gondolat, s gesztus, amely mélyen gyökerezik a japán kultúrában, bár a fiatal japánok már nem is mindig

ismerik a szó eredeti jelentését, s legfeljebb a szerelmes manga hősök nem ritkán erotikus töltésű történeteiből tájékozódnak róla. A Japánban élt Berecz Edgár most arról mesél, hogy mit is jelent ez a szó valójában (részlet Edgár könyvéből). (CsS)

Miért nem kívánnak a japánok jó étvágyat?

Minden népnek megvannak a maga étkezési szokásai, amelyek a földrajzi és kulturális távolságok miatt különböznek egymástól, de az esetek többségében annyiban megegyeznek, hogy étkezés előtt jó étvágyat kívánnak egymásnak az asztaltársak.

Japánban minden étkezés az itadakimasz szó összetett kézzel való hangos eléneklésével kezdődik. Ez többször is megismétlődhet egy-egy ínyencfalat előtt, vagy ha a vendéget valamivel újból megkínálják.

Némely szótárak tévesen jó étvágyat-ként értelmezik, ami kissé ellentmondásosnak tűnik, mivel a japánok akkor is elkántálják az itadakimasz-t, ha egyedül ebédelnek, vagy ha az ételt saját kezűleg készítették el. Ki kíván önmagának jó étvágyat? Valószínűleg senki.

Az itadakimasz szó igazi értelme a „részesülök belőle”, „elfogadom, magamhoz veszem” szavak udvarias formában való kifejezése. Nem transzcendens fohászkodás. Amolyan imának is értelmezhető: az étel elfogyasztása előtt adjunk hálát azoknak az élőlényeknek, amelyeket a saját életünk érdekében fel kellett áldoznunk. A világmindenség megengedi, hogy éljünk és feláldozzunk más lényeket, de mindig tudatában kell lennünk, hogy mennyire fontos és jelentős dolog ez. Bármilyen növényt vagy húst fogyasszunk is, háláljuk meg a szellemének, hogy a testünk táplálására feláldozott életet nem pazaroltuk el, hanem húsunkká ás vérünkké válva velünk együtt továbbra is részt vesz a világmindenség munkájában. A többi élőlény létezése csak akkor nyer értelmet, ha megköszönjük életüket és megengedjük, hogy általunk részesüljenek a világmindenség kormányzásában. Ezért az étel elkészítésénél tegyünk meg mindent, hogy a feláldozott életek ne menjenek kárba és velünk együtt részt vehessenek a világmindenség fejlődésében. Röviden így lehetne összefoglalni az itadakimasz szó értelmét, filozófiáját.

Az ázsiai típusú étkezések

Mint ismeretes, az ázsiai étkezési szokások szerint az ételek elfogyasztásának nincs szigorúan meghatározott sorrendje, mint az európai ételek esetében. Egyszerre 8-10 fogást szolgálnak fel, beleértve a levest is, ami lehet az első, de akár az utolsó fogás. Kínában előfordul, hogy egy étkezés keretén belül akár két levesre is sor kerülhet: az egyik erőleves, míg a másik valamilyen tartalmas zöldség- vagy húsleves. Régebben a császári Kínában nem volt könnyű a szakácsok dolga, állítólag levágták a kezét annak a szakácsnak, aki nem tudott az év minden napjára egy 100 fogásból álló étrendet összeállítani anélkül, hogy az ételek ismétlődnének. Ezek után érthető, miért áll 148 darabból egy tízszemélyes étkészlet. Nos, a japánok vagy a kínaiak szeretnek sokat és változatosat enni, ezt azonban nem mennyiségileg kell mérni, hanem az ételek változatosságával, az íz- és színkombinációk és a szezonális ételek variálásával.

Gyakran megtörténik, hogy a japánok vagy a kínaiak egy nyugati étteremben ázsiai módra rendelnek és fogyasztják el az ételt. Egyszóval, kikérnek három előételt, két halételt, három húsételt és két salátát. Ehhez kérnek kistányérokat és az ételeket közösen fogyasztják el. Mindenki megkóstol mindent, az ételek elfogyasztásának sorrendje nincs meghatározva. Bárki tetszés szerint vehet bármely ételből. Főleg a Japánban működő nyugati éttermekben az evőeszközök mellett az evőpálcika is elő van készítve az asztalokon, mivel a japán vendégek – főleg az idősebbek – szívesebben esznek pálcikával, mint nyugati evőeszközökkel. A nyugati ételek mellé nem egy esetben kérnek főtt rizst, mert az idősebb generáció egyszerűen nem tud meglenni a rizs nélkül.

Berecz Edgár (Székelyudvarhely), a blog vendégszerzője