adam-eve5TOKAJI ASZÚBAN posírozott szárított füge citrom sörbettel. A füge – mondanom sem kell – az alma mellett a bűnbeeséshez kötődő legismertebb növény. A bűnbeesés után a fiatalok ezt rántották maguk elé, hogy eltakarják szemérmüket. Idősb Lucas Cranach “Ádám és Éva” című képe a történetben néhány perccel előreszaladva mutatja a fügefalevél öltözetet, mert csak az alma jóízű elfogyasztása után kellett volna meztelenségüket eltakarni. A rusnya kígyó mindenesetre ott tekergőzik az almafán, amely még szerencse, hogy kétivarú, mert így egy is elegendő belőle. Nem úgy az emberből.

A közelmúltban a Vienna MeLounge Étteremben Herczeg Ágnes rendezésében száraz tokaji furmintokat kóstoltunk. Szepsy István és Bacsó András (Oremus) személyesen mutatták be a boraikat. Már itt megfogalmazódott bennem, hogy az édes Tokaji aszúra komponálok valami egyszerű desszertet és azt éppen Valentin-napra fogom ajánlani. (A képen én vagyok és az Eszencia Magazinnak, a FOOD & WINE médiapartnerének társtulajdonos szerkesztője, Rosenmayer András.)

Csíki Sándor és Rosenmayer András; Fotó: Tóth Adrienn

♥ Recept: Tokaji aszúban posírozott füge citrom sörbettel

  • Hozzávalók: 1 csomag szárított füge (ha lehet, akkor bébi füge), 1 csésze (250ml) Tokaji aszú (lehetőségeink szerinti puttonyszámú), 1 csésze (250ml) ásványvíz, 1 közepes méretű jól megmosott citrom, fél centiméter vastag szeletekre vágva, 1 csillagánizs (el is hagyható).
  • Elkészítése: az összes hozzávalót öntsük egy edénybe és forraljuk fel, majd csökkentsük a hőmérsékletet úgy, hogy a folyadék finoman gyöngyözzön. Az edényt fedjük le és ílymódon 20-25 percig posírozzuk a fügét. Ha elkészült hagyjuk lehűlni.

A citrom sörbetet (sorbet), ha nincs kedvünk elkészíteni, akkor akár meg is vásárolhatjuk, de ha akad fagylaltkészítő gép otthon, akkor igazán kár lenne kihagyni. Egyszerű az elkészítése.

lemon-sorbet-891a08c8-8dca-4b3e-b38c-aa6014de81a5Hozzávalók: 1 csésze ásványvíz, 1 csésze kristálycukor, 1 csésze frissen facsart citromlé, 1 evőkanál reszelt citromhéj.
Elkészítése: egy edényben adjuk a vízhez a cukrot, melegítsük fel és állandó kevergetés mellet oldjuk fel. Adjuk hozzá a citromlevet és a citromhéjat, és egy fagylaltkészítő gépben a gyártó utasítása szerint hűtsük le.

A tálalásra érdemes rákészülni, ezért már előző nap (február 13.) tegyük a mélyhűtőbe a martinis poharakat, vagy a fagylaltos kelyheket. Valentin-nap estéjén a pezsgővel tálalt crostini után érdemes ezzel a desszerttel előállni. Ez egy eredeti desszert, biztos lehetsz benne, ahogy abban is, hogy elkápráztatod vele a Kedvesed! Ha szépen is akarsz tálalni, akkor a céklaszívecskékkel díszített könnyű salátát javaslom. A sült camembert chilis málnával ugyancsak ragyogó döntés, ha Valentin napra készülsz (de más randira is kiváló).

  • TIPP: Ha a desszertet nagyon különlegessé akarod tenni, akkor egy darabka krémes kecskesajtot is adhatsz mellé és néhány csepp juthat az aszúból is a desszertre. A desszerthez felhasznált aszút kortyolgassátok hozzá.

fig-balsamic-001

Csíki Sándor♣

VALENTIN NAPI CROSTINI
VALENTIN NAPI SALÁTA – 2010
VELENTIN NAPI SÜLT CAMEMBERT
VALENTIN NAP
VALENTIN NAP – és a betiltott kolbász

BOLLITO MISTO – a művész

és még sok más érdekes írás…