BUDAPEST A KÁVÉHÁZAK VÁROSA – hirdették már több mint száz éve a nálunk járt vendégek és gasztronómiai szakemberek. Buda és Pest vendéglátása azonban nem csak a kávéházairól, hanem hangulatos kiskorcsmáiról, vendéglőiről és nyári kerthelyiségeiről is ismert volt szerte a világon.

„Ezek nélkül nincs nyári öröm, nincs nyári program, különösen romantikus párok számára, akiknek talán már dédanyáik és dédapáik is itt fogyasztották a fiatal libát ugorkasalátával, eperbólét szerelemmel. A kiskorcsma mindig elsőrendű nevezetessége volt Budának és Pestnek; vadszőlővel felfuttatott, rácsos kerítését, zöld dézsából kivirító leándereit a régi rajzok, fametszetek is őrzik. Mindegyiknek van valami különlegessége, házi specialitása: egyikben a halászlé ér el rekordot, másikban a pörköltcsirke; itt a bor, ott a cigány verhetetlen – s a leveles udvaron szállnak a régi melódiák, megteremtve azt az éjfélutáni hangulatot, amelytől még minden külföldi becsípett nálunk, ha egyszer rájött az ízére, mert Budapest az a város, amelynek atmoszférája van!”

Fenti sorokat a „Budapesti Notesz” c. útikönyvben olvashatjuk és egyet is érthetünk vele.

Az egyik legismertebb és legrégibb kertvendéglő – a Budakeszi úton – a Szép Juhászné már 1770-ben vendégeket fogadott. Csodálatos panorámája és kiváló konyhája több hírességet is odavonzott. Nyaranta állandó vendég volt Deák Ferenc, de Ferenc József és Bismarck is felkereste.

A hűvösvölgyi Balázs Korcsma is állt már a XVIII. század végén, a család hat egymást követő nemzedéke volt ezen a helyen vendéglős. Meleg ételt azonban csak az 1850-es évektől adtak és az igazi vendéglői szolgáltatásokat csak a század 90-es éveiben vezették be, amikor Hűvösvölgy már kedvenc kirándulóhely lett.

„A rántott és paprikás csirke, az idei liba és kacsa, télen a saját nevelésű sertésekből készített házi disznótorosok, a házilag pácolt sonka és a különféle rétesek olyan vonzerőt jelentettek, hogy a vendégek évtizedekig visszatértek ezekre a különleges ízekre”

– írta Gundel Imre és Harmath Judit a „Vendéglátás emlékei” c. könyvükben a Balázs ételkínálatáról.

A Zugliget is dicsekedhetett egy régi, jóhírű nyári kerthelységgel, a Disznófővel. Az 1840-ben felépített vendéglő olyan népszerű lett, hogy 1857-ben kibővítették, csónakázó tavat létesítettek. Gyakori vendég volt itt Vörösmarty Mihály, aki így emlékezik:

Jókedvében teremté Isten a Zugligetet,

Gond és bánat itt víg kacagásra derül.

A századforduló leghíresebb óbudai vendéglője, Krúdy Gyula volt törzshelye a Kéhli ma is üzemel. Az 1899-ben megnyílt korcsma a század elején kezdte meg a főzést. Nem volt nagy választék, de amit adtak, utánozhatatlan házias koszt volt: pörkölt tarhonyával, egy tokány, meleg csülök vagy páros debreceni, télen meg a hét két napján friss házi disznótoros. Na és a túrós csusza! Többen esküsznek rá, hogy itt készítették a legkitűnőbbet. Erre emlékszik a régi dal is:

„Jöjjön ki Óbudára, egy jó túróscsuszára,

A kerthelységben sramli szól és ott lehet csak inni jól.

Az asztal tarka-barka és rajta jó kadarka,

És már az első csók után, meglátja, de jó lesz kint Óbudán”

A régi belváros kevés kerthelységgel dicsekedhetett. Az egyik legismertebb, a Beleznay kert a mai Rákóczi út és Puskin utca sarkán állt. Itt játszott 1868-ban a kor két leghíresebb prímása, Rácz Pali és Berkess Lajos. A kertet sűrűn látogatta az ifjú Széchenyi is. A Beleznay kert mindig híres volt jó konyhájáról. A fő „attrakció” a sült és paprikás csirke és a gulyás volt – jó sashegyi és óbudai borral leöblítve. A Gránátos (ma Városház) utcában volt a Komlókert. Koncertkörútja idején itt járt az ifjú Johann Strauss és Petőfi is gyakran látogatta baráti körével. A Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téri Makkhetes magyaros konyhája mellett olcsó áraival is népszerű lett. Az 1850-es években a rostélyos 20 krajcárba, egy adag töltött káposzta két töltelékkel és pecsenyével 16 krajcárba került.

A Margit-sziget a mai napig kedvenc kiránduló és szórakozóhely. A XIX. század közepén a Casino mai helyén három vendéglátóhely is volt. Egy kávézó, egy cukrászda és az Alsó vendéglő, melynek teraszos, oszlopos helységét 1855-ben Ybl Miklós tervezte.

A három egységben több mint négyezer ember fért el! 1873-ban a Nagyszállóval együtt nyílt meg a Felső Vendéglő. Teraszán „nemzeti cigányzene” szólt és 1925-től olyan híresség volt a vendéglőse, mint a New York kávéház bérlője, Tarján Vilmos.

A legismertebb és leglátogatottabb pesti vendéglátóhelyek a Városligethez kötődtek. Az első vendéglő Boráros János javaslatára már 1795-ben elkészült és egy 1845-ös útmutató már „tekintélyes számú” vendéglőről számol be a Városliget minden részében. A millenniumi kiállításra készült a Székesfővárosi Pavilon, amelynek belső helységében és kertjében 2500 ember tudott egyszerre leülni. A korabeli újságok azt írták, hogy ez a főváros legnagyobb és legdíszesebb helysége.

A Gundel mai épülete is a millenniumra készült, de ezen a helyen már az 1870-es években működött a híres Wampetics vendéglő. Az 1890-es években ez volt a Városliget főhelye, omnibusz vitte ki a városból az embereket. Törzsvendég volt itt Csók István, Csortos Gyula, Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Rippl-Rónai József.

Gundel Károly 1910-ben vette át a vendéglőt, melynek akkori kerthelysége átnyúlt az állatkert területére és a nyári operaelőadásokat fehér asztalok mellől lehetett végignézni. A „Kertben” az árak még a harmincas években sem voltak megfizethetetlenek, bárki nyugodtan leülhetett szórakozni.

Gundel Imre, Károly legkisebb fia „Gasztronómiáról és Gundelekről” című könyvében erre így emlékszik:

„A sörkertben olcsó árak voltak. Egy jéghideg, gazdag szénsavtartalmától szinte csípős, kellemesen kesernyés, szép szőke korsó sörre, ropogós sóskiflire, illatos borjúpörköltre beült ide, friss leverőre, zenét hallgatva a baka cselédszerelmével, a villamoskalauz, a kétkezi munkás is, persze ünneplőben. Apám egyszer azonnal elbocsátott egy pincért, amiért az primőr uborkasalátát ajánlott egy szerencsétlen csórónak. Többe került, mint a húsétel, persze nem kellett megfizetnie. Olcsó „slágercikk” volt itt a velős csont és a virsli lében, meg a kemény tojás pörkölt szafttal, néhány szem burgonyával – volt amikor ez utóbbiból háromszáz adag is elfogyott!”

Horváth Dezső, a blog vendszerzője