MA REGGEL, miután bal lábbal keltem, úgy döntöttem, hogy alapos és tudományos módszerek alapján, mindent meggondolva és mindent megfontolva, az emberiség érdekében, leminősítem a Moody’s hitelminősítőt és negatív kilátásba helyezem a többit is, mind, egytől-egyig. Ma reggel, miután bal lábbal keltem, a világot szemlélve úgy látom, hogy magasabb erkölcsi szempontból, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, s egyéb plebejus illúziók alapján is, én (mi!) és a Moody’s teljesen egyenlő jogokkal bírunk egymás leminősítésre.

Mindezek alapján, úgy döntöttem, hogy megalapozott érveim birtokában, leminősítem a Moody’s hitelminősítőt, s az összes többit is, mert az elmúlt esztendők gyenge és válsággerjesztő teljesítménye alapján erősen megrendült a bizalmam bennük. Előbbiek okán a csalhatatlanság látszatának fenntartására a továbbiakban jogot előttem már nem formálhatnak, mert Krach van babám! és ebből az impotenciából nekem, speciel, kezd elegem lenni!

  • S, hogy valami kellemesebb is legyen a napunk, hallgassuk meg a névrokon, a nagyszerű jazz szaxofonista, James Moody (1925-2010) és Patti Austin számát a Mood’y Mood-ot.

Csíki Sándor♣