TINTAHAL A HEGYEN – Pizzeria di Silvano (Murau)

A TINTAHAL, tudja öreg, s fiatal, mintahal. Emellett, mint az a fejlábúak között már régi jó szokás, akad tintája is, amit rizs (Risotto al Nero di Seppia), vagy akár tészta festésére is használhatunk (de a konyharuhánkat is összemaszatolhatjuk vele). Bár a „tintát” másutt, például Ázsiában is fogyasztják, ezek a konyhai alkalmazások leginkább a mediterrán világból kikerülve lettek ismertek.

A magyar síelők népszerű ausztriai síterepéről, Kreischbergről már többször is írtam. A szalontüdő (pájsli) kapcsán is szóba került és ha az aranydurbincsról esik szó, akkor is gyakorta éppen ez a hely jut eszembe, ami – figyelembe véve, hogy az Alpokban járunk – mégsem teljesen „normális”.

• Mindeközben azt is megtapasztaltuk, hogy igényesebbek és kritikusabbak is lettünk. Az, hogy a „Tagessuppe”, bármi is legyen a levesbetét, palacsinta, vagy májgombóc, porból készül, már nem tetszik, mint valamikor, amikor kritika nélkül mindennek örültünk, amit a Lajtától nyugatra, osztrák konyha címén kaptunk. A jó húsleves Ausztriában sem porból kellene, hogy készüljön, különösen, hogy a hazainál jóval kiválóbb marhahúsok állnak rendelkezésükre és bizony a zöldségeik többsége is jobb ízű, mint az itthon kaphatók, amelyek között már egyre kevesebb a magyar, különösen a nagy áruházláncok választékában, de még a piacok gyakran ellenőrizhetetlen eredetű termékeinél is, amit „őstermelők” árusítanak.

Visszatérve a tintahalhoz: az alábbi képen egy St.Georgen ob Murau felett a hegyen álló étteremben (Pizzeria di Silvano) elfogyasztott, kemencében sült tintahalakkal teli tál látható. A tintahalhoz ugyancsak kemencében készült, egyszerű, ám annál ízletesebb rozmaringos burgonya társult.

Megkóstoltam a hallevest is, ami nem volt rossz, ám ennél a változatnál számos jobb is, teltebb is akad, még ha a halban szegényebb vizek mellett fekvő Genova nevének megjelenése a halleves mellett nem is sejtetett különösebb összetettséget, hasonlót  például a Provençal bouillabaisse gazdagságához, egy bajai halászléhez, vagy akár egy jóféle balatoni halászléhez, arról nem is beszélve, amit egy tengerparti halpiacra, halcsarnokba beszabadulva az ottani választékból magunk is megkomponálhatnánk.

A következő kép leginkább az alapanyagok hozzáférhetőségére és minőségére mutat rá. Aki akar, az Ausztriában tud is jó alapanyagból főzni. A Sankt Georgen ob Murau feletti hegyen álló pizzériában megszokott látvány a méretes, tengeri alapanyagból készült étel.

A tengeri alapanyagok változatosságára példa a következő Spagetti allo Scoglio is, ami (nem ritka az ilyen) Ausztriában, olasz szakácstól készítve, gazdagabb és ízletesebb, mint Itáliában járva a legtöbb helyen.

A következő videó ugyan nem ott készült, ahol vacsoráztunk, de ha valakinek ideje és pénztárcája is engedi, akkor sokféle alapanyagból, rákokból, kagylókból, polipból, tintahalból, stb. remek ételt készíthet az alábbiak szerint.

A posztban előforduló étterem, mint a neve is mutatja, „pizzeria”, így az asztaltársaság rendelései között a pizza is előfordult. Az ausztriai pizzák, akárcsak a Spagetti allo Scoglio, legtöbbször jóval gazdagabbak, mint olasz társaik.

Csíki Sándor♣