Dr. RÉTHY LÁSZLÓ (1851-1914) költői neve Lőwy Árpád. Akadnak e honban, akik csak így ismerik őt. Valamikor az elmúlt század utolsó évtizedének elején, 1991-92 táján kaptam egy fénymásolt papírt, amit egy frissiben fellelt levéltári leletről másoltak. Ez a levél belekerül abba a könyvbe is, amit Dr. Darabant András és Dr. Bérci István szerkesztettek „Lőwy Árpád összegyűjtött versei” címmel (Bécs- Bábolna- Budapest, 1993, 2000). Lapozgatva ezt a könyvet arra gondoltam, hogy tizenhét esztendő után a blogomon is közkinccsé teszem a levelet, de aztán láttam, hogy a közelmúltban ez már megtörtént.
Miután közel két évtizedes kapcsolatom van a szöveggel, ezért úgy gondoltam, hogy könnyed nyári olvasmányként mégis megosztom veletek. (2009. augusztus 13.)
Dr. Réthy László levele Pécsre (1903, augusztus 18.)
506/1903.
Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett.Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos okiratukra,
melyben azt kérdik, hogy a Nagy-Berki község
határában lelt régi sarkantyúval mi történjék?
hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy
basszák meg az urak a sarkanytyújukat, mert
35 Reaumur höségben ilyen szarságokkal
nem foglalkozhatunk.Budapest 1903 aug 18.
Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy Lászlóm.n.muz.érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes.A XIV ker. m.kir. Kulturmérnöki hivatalnak
Pécsett.
Utószó
Akinek nincs ismerete a magyar pornográf költészet legnagyobb mesteréről, annak mottóként ajánlom Lőwy következő kétsorosát, az „Apai figyelmeztetés” címűt.
Lőwy Árpád: Apai figyelmeztetés
– Azért csak annyit mondok ifjú népem:
Disznókodni szabad, – de csakis szépen!
Egy másik Lőwy Árpád verset itt találhatsz.
Lőwy Árpád verseit én is fenymásolt lapokról ismertem meg, szereztem is egy példányt – még a 80-as években, éppen nem figyelt a kezelő – de újabban már nem találom.
Az idézet irat, tudomásom szerint, nem levéltárban, hanem könyvben található, majd a könyvet – hatósági határozattal – visszavonatták és bezúzatták. Ez az oldal a debreceni barátomtól került hozzám, 1970 –ben, iratmintaként, egy peres ügyre adandó válaszhoz.
2009-01-26 –n, az egyik másik blogban megindult – személyeskedésbe torkoló ügy – lezárásaként az alábbiakat javasoltam.
„Javaslom, térjünk rá más témára! Sokkal jobb gasztronómiai vitatéma van még, amelyen izgalmas vitában eshetünk egymásnak. Ha van valakinek ötlete, (ilyen például, a pentaton ízek téma) írja meg a blogban, és a szerzők biztosan találnak rá megfelelő cikket.
És hogy tréfára vegyem az ügyet, javaslom lezárásként, Dr. Réthy László igazgatóhelyettes úrnak 1903. aug. 18-án kelt, és a Kultúrmérnöki Hivatalnak Pécsre írt 506/1903 számú átiratát alkalmazni, (Lőwy Árpád megfogalmazásában. Az eredetit lásd a Debreceni Múzeumban)
Majd közöltem a levelet,a b…. szó fínomabb változatával.)
————————————————————–(Mea culpa.)
Ez kamu levél:
Akkoriban még nem „ett”-eztek (Pécsett), az a modernkori hülyeség kitalációja.
De a levél tartalmi és fogalmazási résén is látszik és érződik a mai kor fogalmazása.
Kedves Laja!
Én azért nem hamarkodnám el az ítéletet. Már csak az alábbiak miatt sem:
„Hehe, régóta vártam erre a kérdésre… 🙂
Nos, azért Pécsett, és nem Pécsen, amiért „itt” vagy „ott”, nem pedig „in” vagy „on”, esetleg „iben” vagy „oban”. Ez most hatalmas hülyeségnek hangzik, de nem az.
A két t a magyarban egy locativus nevű eset elcsökevényesedett maradéka. Ezt egy helyhatározós esetnek kell felfogni, kb. ugyanazt jelentette, mint a -ban, -ben toldalékokkal jelölt eset. Miután azonban a nyelvek nem szeretik alapból, ha valamit két, egymással teljesen ekvivalens módon ki lehet fejezni, az egyik esetet általában száműzik. Ezt most megpróbáltam nagyon-nagyon egyszerűen leírni, minden nyelvészkedés nélkül.
Nomost, miután a locativusnak egy kicsit szűkebb volt a jelentésköre, mint a helyhatározós esetnek (csak létező helyekre lehetett használni), célszerű volt ezt hanyagolni, így az évszázadok során elkezdett redukálódni a használata. Megmaradt azonban néhány alapvető szóban: itt, ott, sok helyütt, stb. Ebbe a kategóriába tartoznak egyes városnevek: Pécsett, Győrött, Vácott, stb. Ezeknél valamiért a mai napig masszívan tartja magát a locativus úgy, hogy az anyanyelvi beszélő nincs is tudatában, miért is használja. Az utóbbi években/évtizedekben kezdett el ingadozni a nyelvhasználat itt is (törvényszerűen) a helyhatározós eset javára, ezért sokan már így mondják: Pécsen, Győrben, Vácon.
Én magam nyelvészként azt valószínűsítem, hogy legkésőbb egy évszázad alatt teljesen eltűnik a településnevekből a locativus-rag, az egyéb esetekben (itt, ott, amott) viszont megmarad.” (Idézve a Gyakori kérdések.hu oldalról)
Nos, a fentiek éppenséggel mást állítanak, s azt mondják, hogy a Pécsett változat az ősibb. Amúgy pedig a fogalmazási részen is – legalábbis számomra – érződik, hogy nem a mai kor fogalmazása, s akkor egyéb elemekről még nem beszéltünk. tehát: a levél nem „kamu”.
azt se felejtsük el, hogy az íráskép stílusa egyértelműen régi. ma nem tud senki így írni. nekem is fénymásolatban van meg, de nem ez a példány! az enyémen tovább látszik a hajtás nyoma a 35-ös szám előtt és látszik végig egy csík a szarságokkal és a kulturmérnöki szavak alatt is. valamint látszik a lap széle, továbbá a levél bal felső részén egy szamárfül. ebből arra következtetek, hogy bizony ez egy önálló levél.
Köszönöm a posztot, sok író van, akit még én sem ismertem 🙂 További hasonló kuriózumokat szívesen látnék itt!
Kedves Barátaim,
Ez a vasúti csatangolás igazán érdekes, bár én ezen a helyen még érdekesebbnek tartanám az ilyetén vasúti kalandozások felidézését gasztronómiai szempontból, úgymint régi és híres vasúti restik, állomások közeli vendéglők, amelyek bizonyos ételeikről voltak hajdanán nevezetesek és látogatottak, hogy a manapság már kiveszettnek tekinthető, régen kiváló minőségű étkezőkocsikról és azok konyhájáról már ne is beszéljünk. Ennyit a gasztroblog kapcsán.
Amennyit Lőwy Árpádról írnék, az csak annyi, hogy birtokomban van az Orient Vállalkozó Szervező Fejlesztő Kisszövetkezet (Fk: Csík László) kiadásában 1989-ben megjelent: Lőwy Árpád – Disznólkodni szabad c. könyve. A verseket válogatta, átdolgozta (?!), és az előszót, valamint a megjegyzéseket írta, az illusztrációkat (jók!) készítette: Horváth Gita. Megtalálható benne Schöpflin Aladárnak a Nyugat-ban róla megjelent írása is (1914). Antikváriumban bízvást megtalálható. Az említett vers sajnos nincs benne, de ismertsége valóban régikeletű.
Pardon: „az említett levél” nem pedig vers!
én csak ezt a 35 fokot sokallom (a Réaumur skálán), az celziuszban 44 lenne.
na de tudjuk be ezt is a költői szabadságnak, sarkantyústul és egyéb lószerszámostul… : )
teljes tisztelettel
Családi hagyatékból került elő egy hasonló, garantáltan eredeti kórházi „űrlap”:
Kedves … [kitöltendő címzett, feltehetőleg portás vagy betegirányító] „vasárnap fülkében melegedő” elvtárs!
Kérem legyen szíves 7 óra 45-kor a Korányi felv.-nek a f. évi nov. 14-i beteglétszámot elárulni, mely 99 fő volt, azaz változatlan, abban az esetben, ha valaki „nem unta meg ezt a világot”.
Őszinte fáradozását hálatelt szívvel még szombaton ezen sorok írása közben megköszönöm.
További büszke fejtartást kérve,
sok-sok mosollyal tarkítva
szeretettel üdvözlöm:
[olvashatatlan aláírás]
Budapest, 1953. november hó 14.