A Freio Tamás nevével fémjelzett Kolumbia kávé, Photo: Erdélyi ZsófiaFREI TAMÁS műsorait általában kedveltem, sőt, némi tisztelet is akad bennem a tudatossága iránt, ahogy magát és világát felépítette. (Hazai példa erre kevés akad.) Valamilyen rejtélyes okból, de még arra a „programbeszédére” is jól emlékszem, amelyet hosszú évekkel ezelőtt egy TV interjúban mondott el, s amely a hitelesség programjának meghirdetéséről, Frei Tamás hitelességének fontosságáról szólt.

Nos, már csak ezért is igen elcsodálkoztam, amikor Zsófi megmutatta azt a fotóját, amelyen Frei Tamás koffeinmentes Kolumbia kávéjának zacskójáról készített. „Nagyon gáz”, állapítottuk meg Zsófival, mert itt, kérem, joggal érezhetjük úgy, hogy műveletlen bunkónak néznek bennünket. Valamennyiünket!

Hol itt a gond?

Vessünk egy újabb pillantás a bal oldali képre! Mit látunk? Egy, az ezen a képen lónak látszó, a tevefélékkel rokon lámát, és a háttérben ismerős hegyeket, ismerős romokkal. Igen, ez a világszerte jól ismert Machu Picchu. Nézzük meg újra és tegyük mellé a a hely fotóját is, hogy kétség se férjen az állításomhoz.

machu-picchu-peru

Mi itt a gond? Nos, csupán annyi, hogy a világhíres Machu Picchu, Peruban van és még véletlenül sem Kolumbiában, ahogy Frei Tamás kávéja hirdeti.

Normál körülmények között ilyen baki nem fordulhatna elő, ám most mégis megengedő leszek, ezért azt mondom, hogy a csomagolásterv grafikusa, a termékmenedzser, a nyomda, és még ki tudja ki mindenki, jóhiszemű, de, finoman fogalmazva is roppant tájékozatlan volt. Hogy ebben Frei Tamás mennyire vett részt, nem tudom, de mindenestre a nevét adta a bakihoz, mert ha nem tette volna, Zsófi sem tudta volna a boltban a „kolumbiai” Machu Picchut lefényképezni. Ez már így történt mondhatjuk, bár megjegyzem:  „nagyon gáz” és nem lett volna szabad előfordulnia, még akkor sem, ha anyagi veszteséget jelent a csomagolás leselejtezése. Nehezen hihetem ugyanis, hogy legalább az utolsó pillanatban, de ne akadt volna valaki, aki kimondja: Emberek ez hülyeség!

A Machu Picchu mégis megmaradt

Valami azért mégis történhetett a Frei „kávébirodalom” berkein belül, mert a perui-kolumbiai kávé csomagolásának grafikája a kávék honlapján található képből itélve egy kicsit mégis megváltozott. Lustán ugyan, és a látványtervet védve, őrizve, de a grafikus mégis belemaszatolt az előző tervbe. A Machu Picchu megmaradt, csupán a romok tűntek el és ezzel a felismerhetőséget is igyekeztek jelentősen csökkenteni, olyannyira, hogy ha az előző képek nem irányítják rá a figyelmet, akkor most talán nem szólnék, de – ilyen az élet – ráirányították, ezért azt mondom, ez még mindig a Machu Picchu.

(Akinek nem egyértelmű az állításom, az vesse össze a fenti képen a háttérben húzódó hegyek kontúrját a csomagoláson háttérben lévő képek kontúrjával…)

A Machu Picchu jelentése

A Machu Picchu kecsua nyelven annyit jelent, hogy „Öreg hegy”, „Öreg csúcs”. Frei Tamás kolumbiai kávéjának csomagolásán, még ha lényegében már nehezen felismerhető módon is, de továbbra is a perui Öreg hegy, a Machu Picchu elmaszatolt, „ezeknek jó lesz” képe látható. Nagyon gáz! – mondom Zsófival együtt.

Csíki Sándor♣