„ÓH JAJ, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek megvetvén  Krisztust.” írta dörgedelmes szavait boldoggá avatott Temesvári Pelbárt a 15. században, Pomerium de Tempore című művében.

Farsang

A farsang Vízkereszttől (január 6.), a változó dátumú Húshagyó keddig tart. Másnap – Hamvazó szerdán – „begyött a böjt” és megkezdődött a Húsvét vasárnapig tartó Nagyböjt. A karácsonyi ünnepkör után a farsanghoz kapcsolódódik a leggazdagabb jelesnapi szokáshagyomány. Ezek közül a baromfifej leszakítás (kakasütés, gúnárnyakszakítás) tűnhetne a leginkább témába vágónak, de nem kell elszörnyednünk, akad ennél békésebb és közvetlenebb asszociáció is.

Hajdan sem úr, sem szolga nem lehetett biztos abban, hogy a zord tél után újra lesz tavasz, meleg és fény. Újra lesz friss kenyér és pacsirtadal. A depresszió nem újkori találmány, szenvedtek tőle hajdan is. A magára hagyott, elbizonytalanodott lélek ugyanúgy menekült a mértéktelen evés, ivás menedékébe, akárcsak ma. Az elbizonytalanodás a téli sötétséggel lopódzott a szívekbe. Az egyház első válasza erre Jézus születésnapjának decemberre tétele volt (Kr.u. 350), amivel részben ki is védte a makacsul továbbélő antidepresszáns pogány ünnepek lélekzavaró hatását. Az újra elcsüggedők Háromkirályok napján (Vízkeresztkor) kaptak új biztatást. Megerősítést Jézus születéséről és a gyeplő meglazítását.

Elkezdődhetett a farsang, amire nagy szüksége volt a középkor meggyötört népének. A bajokat tetézendő a 14. század elejétől a Nap energiája csökkenni kezdett, lehűlés kezdődött. A lehűlést csak fokozta az 1347-ben kezdődő nagy pestisjárvány, ami elnéptelenítette Európát, ezért csökkentek a meleget elnyelő, kisugárzó szántóterületek is. Kialakult az 19. század közepéig tartó középkori „kis jégkorszak” a maga hosszú és fogvacogtató teleivel. Temesvári Pelbárt (~1435-1504) és a Duna jegén királlyá választott Mátyás király (1458-1490) élete ennek a lehűlésnek a zord időszakára esik és erre a történelmi időszakra esik a farsang tombolása is, amikor

„Jaj a világnak e botrányok és bűnök miatt. Ki tudná megmondani, hogy farsang idején a szerencsétlen emberek a paráznaságnak, mértéktelenségnek, iszákosságnak, a bűbájosságnak és léhaságnak, meg sok más gonoszságnak hányféle vétkével vétkeznek?.. Az egész esztendőben nincs még egy ilyen nap, amikor az ördög annyi embert elragad és a bűn igájával saját rabszolgaságába hajt, mint éppen ezekben a napokban, mikor az emberek eszem-iszommal, tánccal s fajtalansággal töltik idejüket. ,” (Temesvári Pelbárt, )

A fánk

Az itáliai karnevál szót legyőző farsang szavunk is bajor-osztrák jövevényszó, amely 1283-ban bukkan fel először, vanschang alakban. Fánk szavunk szintén észekról érkezett, és szász eredetű: a fankox, fankoch elődökből vezethető le. Erdélyi neve a tájnyelvi pánkó, de Baranyában huppancs, Borsodban, Bodrogközben krepli, a Felvidéken siska, a palócoknál pampuska néven is előfordul. A felénk készült jó fánk a háziasszony büszkesége. Sikere az élesztőtől, kidolgozástól és sütéstől – vagyis mindentől – függ, mint azt számosan megtapasztalhatták, akik fánk készítéséhez fogtak. Kívánom, hogy a világszerte közkézen forgó sok ezernyi fánk recept variáció közül mindenki találja meg a sajátját, tovább éltetve és gazdagítva farsang ízes hagyományát.

Roger von Oech írja:

„Az élet olyan, mint a fánk. Frissen és melegen isteni, bár néha megfekszi a gyomrunkat. A közepén a lyuk valódi rejtély, a fánk mégsem lenne fánk nélküle.”

Csíki Sándor♣